Forró drót
Szijjártó Péter: Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet ellenére is
Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is, hazánk sokat profitált abból a stratégiából, amelynek nyomán lényeges találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati beruházók számára - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Kijev központjában egy katona lelőtte két társát
Az ukrán hadsereg egyik katonája Kijev központjában gépkarabéllyal lelőtte két társát kedden, majd elmenekült a helyszínről, de később sikerült elfogni - adta hírül a Sztrana helyi hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva. Letakarta és az ülésében hagyta a halott nőt a Qatar Airways személyzete – az út 14 órás volt
A Qatar Airways egyik Dohából Sydney felé tartó járatán az egyik utast eszméletlen állapotban találták. Nem sokkal később kiderült, hogy a nő meghalt, ekkor az utaskísérők megpróbálták újjáéleszteni, valamint hangosbemondón megkérdezték, van-e orvos a fedélzeten. A kormány idén is csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot
Az elhúzódó orosz-ukrán háború és a nyomában járó brüsszeli szankciós politika kedvezőtlen világgazdasági környezetet és energiaválságot eredményezett. A költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését, a családtámogatások és a rezsivédelem fenntartását. A jelentősen megnövekedett kiadásokra tekintettel a kormány 5,2 százalékra módosítja az idei évi GDP-arányos hiánycélt, amely 1 százalékpontos javulást jelent a tavalyi hiányhoz képest - jelentette be keddi közleményében a Pénzügyminisztérium (PM). A Facebook és az Instagram fizetős és hirdetésmentes változatának bevezetésére készül a Meta az EU-ban
A Meta azt tervezi, hogy az Európai Unióban bevezeti az Instagram és a Facebook hirdetésmentes és fizetős változatát - jelentette helyi idő szerint hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai napilap. A lap szerint a platform ingyenes maradna azoknak, akik elfogadják a személyre szabott hirdetéseket. Rétvári Bence: kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon
Kapuzárási pánik van az európai döntéshozatali fórumokon - kommentálta a brüsszeli migrációs paktum kiegészítő rendeletét a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Magyar Levente három mondattal helyre tette Vadai Ágnest
Vadai Ágnes megint kötekedett. A Dk-s politikus arra várt választ, hányan kaptak Szijjártó Péter miniszter javaslatára, Szöllősi Györgyhöz hasonlóan diplomata-útlevelet. Magyar Levente három mondattal helyre tette Vadait. Műtéttel mentették meg az orvosok Havas Henrik életét
Életmentő szívműtéten esett át Havas Henrik – írta meg a Blikk. Az orvosok szerint Havas Henriknek egy, jó esetben két év lehetett volna hátra az életéből, ha nem végzik el a beavatkozást. Illegális alagútban rejtegetett, Szlovákiából beszerzett robbanóanyagot használhatott az esztergomi robbantó
Még tegnap is – 12 nappal a robbantás után – helyszíneltek a rendőrök Esztergomban, ott ahol J. László irtózatos detonációt előidézve végzett a TEK egyik kommandósával. A Blikk szerint a Központ Nyomozó Főügyészség által vezetett nyomozásban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusai hajtották végre a robbanás utáni helyszínelést, amelynek során egy 38 méteres, illegálisan épített alagutat találtak a robbantó kertje alatt. A Burger King soha nem vonult ki Oroszországból, pedig egy éve még ezzel az ígérettel hősködött
A BBC arról ír, hogy a Burger King sem vonult ki Oroszországból, noha a vállalat tulajdonosa ígéretet tett erre több mint egy éve. A Restaurant Brands International (RBI), amely a Burger King oroszországi franchise-üzletágának 15 százalékát birtokolja, a BBC-nek ennyi mondott: „jelenleg nincs új információja”. Lavrov: a nácizmus megnyilvánulása az orosz autók kirekesztése Európából
Nácizmusnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, hogy hat európai uniós ország és Norvégia megtiltotta a belépést az orosz rendszámú személyautóknak. Donald Trump személyesen vett részt a cégei ellen indított per első tárgyalásán, amelynek tétje több ingatlanának tulajdonjoga
Donald Trump is megjelent a cégei ellen üzleti csalás miatt indult polgári peres eljárás első tárgyalásán New Yorkban hétfőn. A volt elnök, fiai és cégcsoportja ellen New York állam főügyésze indított pert, mert véleménye szerint a cégbirodalom ingatlanainak értékét a ténylegesnél magasabb áron tartották nyilván, amivel félrevezették a finanszírozó bankokat, biztosítókat és egyéb üzleti szereplőket.
Akkor ki is szervezi a bevándoroltatást? – Lebukással felérő kijelentéseket tett az ENSZ migrációs ügynökségének új, a Fehér Házból érkező vezetője
Amy Pope, az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) október elsejével hivatalba lépett új főigazgatója, aki korábban a washingtoni Fehér Ház tanácsadójaként is szolgált, beiktatása alkalmával kifejtette: a migráció valós nyertesei a fejlett gazdaságok, hiszen a bevándorlás elősegíti az innovációt, megoldásként szolgál a jóléti államok elöregedő társadalmainak problémáira, ideértve az alacsony születési számot és a munkaerőhiányt. Mandiner: több ponton is elmarasztalta Karácsonyék konzultációját az adatvédelmi hatóság
Lezárta a Budapesti Lakógyűléssel kapcsolatos adatvédelmi vizsgálatot a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely hétfőn tette közzé a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatot számos ponton elmarasztaló ajánlását – írja a Mandiner. Szijjártó: egy patrióta fordulat az EP-választáson kihatással lehetne az ukrajnai háború menetére is
Még nem várható Európában a fősodorbeli álláspont változása az ukrajnai háborút illetően, mert akkor el kellene ismerni az eddigi hibákat; ehhez felhajtóerőt a patrióta fordulat hozhatna a jövő évi európai parlamenti választáson – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Győrben. Kijev kegyesen levette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájáról
Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) – jelentette be az ügynökség hétfőn a honlapján. Kuleba szerint szó sem lehet "másodosztályú" ukrán EU-tagságról
Dmitro Kuleba külügyminiszter cáfolta hétfőn, hogy tárgyalások folynának Ukrajna és az Európai Unió között részleges vagy bármilyen egyéb "hiányos" EU-tagságról. A tárcavezető erről újságírói kérdésre válaszolva beszélt az EU-tagországok kijevi kihelyezett informális tanácskozása utáni sajtótájékoztatón. Szijjártó: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben
A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a helyszínen. A globalista világszervezet újragondolná a globalizációt
Újra kellene gondolni a globalizációt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója szerint, mert a jelenlegi folyamatok a világkereskedelmi forgalom széttöredezéséhez vezetnek és veszélyeztetik a fejlődő országokban beindult növekedést. Szijjártó: idén megdől a tavalyi beruházási, foglalkoztatottsági és exportrekord
Idén minden gazdasági nehézség ellenére megdől a tavaly született beruházási, foglalkoztatottsági és exportrekord Magyarországon; ez részben az autóipar szárnyalásának is köszönhető – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Győrben. Az önjáró német külügyminiszter szerint az EU hamarosan Lisszabontól Luhanszkig terjed majd ki
Az Európai Unió nemsokára Lisszabontól Luhanszkig terjed majd ki – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn, Kijevben, újságíróknak, az EU-tagországok külügyminisztereinek Ukrajnában tartott informális tanácskozása előtt. Kibertérvédelmi műveleti központot adott át Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a magyar emberek biztonságáért dolgozik, és biztosítja azt a XXI. század kihívásai közepette is – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a szervezet kibertérműveleti központjának épületáldási ünnepségén, hétfőn, Budapesten. Imádod! – A DK pont ma tette ki videóját Vadairól, aki arról beszél, eredetileg Nobel-díjas közgazdásznak készült, aztán mégis inkább Gyurcsányt választotta
Nobel-díjasnak készült, az egyik legfelkészültebb politikus lett – így reklámozza hétfői közleményében a DK TV legutóbbi vendégét, Vadai Ágnest a Gyurcsány-párt. Mi szükség van szerénységre, ha Vadairól van szó. Robert Ficót bízta meg kormányalakítással a szlovák államfő
Átadta a kormányalakítási megbízás dokumentumait Zuzana Čaputová szlovák államfő a szombati előrehozott parlamenti választáson győztes párt, az Irány (Smer–SD) elnökének, Robert Ficónak a pozsonyi államfői palotában, hétfőn.