Forró drót
Varga Mihály: a magyar bankrendszer erős és működőképes
Varga Mihály közösségi oldalán jelentette ki, hogy a magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes. A pénzügyminiszter öt pontban támasztotta alá kijelentését.A V4 megújulását sürgette a lengyel kormányfő
A visegrádi országcsoporton (V4) belüli együttműködés megújulására fejezte ki reményét Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban, Petr Pavel cseh elnökkel tartott találkozójának elején nyilatkozva.Washington a Haiti földrengés utáni újraépítését célzó programjának a felét sem teljesítette eddig
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) csak a felét valósította meg annak a nyolc nagyszabású befektetési programnak, amelyek célja Haiti 2010-es földrengés utáni újjáépítése volt – derült ki az amerikai számvevőszék (GAO) helyi idő szerint csütörtökön közzétett jelentésből.Menczer Tamás: maradunk a béke mellett
Magyarországot "bele akarják nyomni" az ukrajnai háborús konfliktusba és a háborúpárti táborba, "de mi maradunk a béke mellett" – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.Trump a béke mielőbbi megkötése mellett állt ki
Haladéktalan békekötésre szólította fel az ukrajnai háború feleit Donald Trump. A volt amerikai elnök szerint soha nem voltunk még ilyen közel a harmadik világháborúhoz. Trump a NATO céljainak és küldetésének felülvizsgálatát is szükségesnek tartja.Nagy Márton: ne térjünk le az útról!
Nagy Márton a Világgazdaságban megjelent véleménycikkében jelentette ki, hogy a Magyarországot választó, a világ legnagyobb és legfejlettebb technológiáit alkalmazó akkugyárak a szemünk előtt zajló technológiaváltást segítik az autóiparban, megőrizve ezzel több százezer munkahelyet, többek között a magas minőségű mérnöki munkahelyeket is. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint továbbra is az a cél, hogy minden globális szereplő a magyarok sikerében legyen érdekelt.Kocsis Máté: kárpátaljai testvéreinknek végig kell nézniük, hogy a halottasházak megtelnek rokonaik holttesteivel
Kocsis Máté közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy nekünk, magyaroknak különösen fontos, hogy mielőbb véget érjen a háború, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a szomszédunkban dúlnak a harcok, nemcsak a gazdasági érdekek miatt vágyunk békére, hanem kárpátaljai nemzettársainkon keresztül közvetlenül is érintettek vagyunk a háborúban.Több helyszínen, hosszabb nyitvatartással működnek a kormányablakok hétfőtől
Ismét teljes nyitvatartással várja az ügyfeleket a legtöbb kormányablak március 20-tól, hétfőtől – közölte pénteken a Miniszterelnökség.Oroszországba látogat a kínai elnök
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke március 20. és 22. között látogat Moszkvába – jelentette be a kínai külügyminisztérium pénteken.Nézőpont Intézet: ellenzik a külföldi kampánytámogatásokat a magyarok
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a magyarok 57 százaléka szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de minden, a kampányban részt vevő szervezetre vonatkozóan.Több mint kétszáz embert vett őrizetbe a francia rendőrség a nyugdíjreform elleni párizsi tüntetésen
A francia hatóságok csütörtök este 217 embert vettek őrizetbe Párizsban a nyugdíjreform elleni tüntetésen – közölte a France Info műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva.A Fehér Ház szerint az USA nem keresi a konfliktust Oroszországgal
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, de folytatja a felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben, a Fekete-tenger fölött – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.Észak-Korea megerősítette, hogy interkontinentális rakétát bocsátott fel
Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy előző nap interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsongun észak-koreai vezető és lánya felügyelte – derült ki a helyi sajtóból.Orosz külügy: Dánia mesterkedik Moszkvának a vizsgálatból való kizárásával
Moszkva fondorlatként értékeli, hogy Koppenhága megtagadja tőle a részvétel jogát az Északi Áramlat-csővezetékek felrobbantásának kivizsgálásában – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön, a Rosszija 1 tévécsatornán.Svédország és Nagy-Britannia egyezteti a tüzérségi rendszerek Ukrajnának történő szállítását
Svédország csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott Nagy-Britanniával Archer típusú tüzérségi rendszerei eladásáról, így London Ukrajnának adományozhatja régebbi típusú, AS–90 önjáró lövegeit.A montenegrói elnök feloszlatta a parlamentet
Feloszlatta a montenegrói parlamentet elnöki rendeletében Milo Djukanovic államfő csütörtökön – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) az internetes oldalán.Az ukrán és a kínai külügyminiszter megvitatta az ukrán béketervet
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtökön kínai kollégájával, Csin Kang külügyminiszterrel, akivel megvitatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét.Moldovai parlament: az ország hivatalos nyelve a román
A moldovai parlament csütörtökön a kormánypárt képviselőinek támogatásával, egyszerű többséggel elfogadta az államnyelv új elnevezéséről szóló törvényt, amelynek értelmében az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román. Az alkotmánybíróság egyes előírásainak teljesítéséről szóló tervezetet második olvasatban a 101 tagú parlament jelen lévő képviselői közül 58-an szavazták meg – állapította meg Igor Grosu házelnök az ülésen, amelyet élőben közvetítettek a Facebookon.A francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához – közölték kormányzati források.Andrzej Duda: Lengyelország a napokban átadja az első négy MiG–29-est Ukrajnának
Lengyelország a legközelebbi napokban, a szállítmány első részleteként négy MiG–29 vadászgépet ad át Ukrajnának – jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön, Varsóban, a Petr Pavel cseh elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén. A múlt héten beiktatott cseh államfőnek ez a második külföldi útja.Amerikai különmegbízott: még az idén megállapodhat Szerbia és Koszovó
Teljes mértékben lehetséges, hogy Szerbia és Koszovó még az idén aláírja a kapcsolatuk rendezéséről szóló megállapodást, ám az biztos, hogy ez nem a szombati ohridi találkozón történik meg – jelentette ki Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja csütörtökön, Belgrádban.A svájci nagybankot gyorsan megtolták ötvennégy milliárd frankkal, hogy ne legyen baj
A Magyar Nemzeti Bank az amerikai pánik után a svájci káosszal kapcsolatban is azt hangsúlyozza, hogy a hazai hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, működési mutatóik pedig még a 2008. évi válságidőszakkal összehasonlítva is megbízhatóbb képet mutatnak – írta meg a Világgazdaság.2,5 tonna uránnak veszett nyoma Líbiában
Eltűnt tíz hordónyi, mintegy 2,5 tonna természetes urán egy telephelyről Líbiában, ahol a polgárháború 2011-es kitörése óta kaotikus állapotok uralkodnak – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön, és kifejezte aggályát amiatt, hogy az atomfegyver gyártására alkalmas nyersanyag illetéktelen kezekbe kerül.Hidvéghi Balázs: rendszerszintű a brüsszeli korrupció (Videó)
Minden jel arra mutat, hogy rendszerszintű a brüsszeli korrupció, ugyanis a botrány tovább gyűrűzik, és kiderült: nem elszigetelt esetről, hanem egyre többeket érintő ügyről van szó – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, szerdán.Ajánljuk még

































