Forró drót
A Szegedi Tudományegyetem rektora: a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végeztem a munkámat
A legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, aki vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal. A DK is felzárkózott az MSZP-hez, nem szavazzák meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot
A Demokratikus Koalíció (DK) hallgat a liberális értelmiség kérlelésére, és utánozzák Tóth Bertalan MSZP elnök tejhatalomtól (!!!) való rettegését – nem fogák megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem támogatják, hogy az indítványt hétfőn házszabálytól eltéréssel tárgyalja a parlament. Vagyis a DK szerint egy globális járvány még nem indokolja a házszabálytól való eltérést. Párizsban drónokkal fognak vadászni a kijárási tilalmat megszegőkre
Franciaországban napról napra nő a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, ezért a kormány további szigorításokat vezetett be. Akik nem tartják be a szabályokat kemény pénzbüntetésre számíthatnak, sőt akár fél év börtönnel is sújthatják őket. A világjárvánnyal szemben világerejű imádságra szólította fel a keresztényeket Ferenc pápa
A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát jelölve meg Ferenc pápa a vasárnap délben interneten sugárzott beszédében. Gulyás Gergely és Kocsis Máté felhívást intézett a magyar Országgyűlés tagjaihoz
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Kocsis Mátéval az oldalán tett közzé egy videót a Facebookon "Felhívás a magyar Országgyűlés tagjaihoz" címmel. Szijjártó: Szerbia és Magyarország összehangolja védekezését
Szerbia és Magyarország összehangolja a koronavírus elleni védekezését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi videójában. Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Szerbia pénzügyminiszterével, Sinisa Malival tárgyalt.
Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatója- Nincs napirenden a kijárási tilalom (Videóval)
Elővigyázatosságból az operatív törzs péntek óta a koronavírussal kapcsolatos szokásos napi sajtótájékoztatóját már online tartja, amelyet ma is 14 órai kezdettel élőben követhet a PestiSrácok.hu oldalán! Mint ismeretes, a jelenlegi adatok szerint 131 főre nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma hazánkban, közülük eddig tizenhatan gyógyultak meg, a koronavírus következtében pedig hat fő hunyt el a mai napig. Az operatív törzs portálunknak korábban elküldött válasza szerint ez azt jelenti, hogy Magyarországon lassabban terjed a járvány, ami elsősorban az időben meghozott járványügyi intézkedéseknek köszönhető. Szintén pozitív hír, hogy az ellenzéki média pánikkeltő álhíreivel szemben, a járványvédelmi eszközökhöz szükséges alapanyagokból jelentős mennyiség érkezett ma reggel Budapestre, így itthon is folytatódhat a tömeges gyártás. A legfrissebb hírekért kövesse Ön is 14 órától élőben az operatív törzs sajtótájékoztatóját a PS-en! Nemzetközi járványkitekintő: Teherán az amerikaiaknak üzenget, Spanyolországban egy nap alatt 3500 beteget igazoltak
Teherán nem tart igényt amerikai segítségre, Délkelet-Ázsiában nőtt az áldozatok száma, Spanyolországban egyelőre nem tudják megfogni a vírus terjedését. Nemzetközi kitekintő. Illegális migránsokat fogtak Baranya megyében
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Kislippó térségében. Húszezer tartalékost mozgósított a brit hadsereg a járvány miatt
A védelmi minisztérium húszezer tartalékost mozgósított annak érdekében, hogy segítsenek eljuttatni az idős, beteg emberekhez az élelmiszert és egyéb alapvető napi szükségleti cikkeket. Visszatért Kínába a belga focista, egyből ki is mutatták nála a koronavírust
Kínai sajtóhírek szerint pozitív lett a koronavírustesztje Marouane Fellaininek, a Santung Luneng marokkói származású, belga válogatott futballistájának, aki épp a napokban tért vissza Kínába. Újabb négy gyógyultat engedtek ki a kórházból
Újabb négy gyógyult távozhatott a Szent László Kórházból, így már tizenhatra emelkedett a gyógyultak száma – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap délelőtt.
Túl későn intézkedhettek Belgiumban a koronavírust illetően
Belgiumban mostanra már a koronavírus fertőzöttek száma bőven meghaladta a kétezret, a halálos áldozatok száma pedig 67. A kormány a héten kijárási tilalmat vezetett be, ám lehet, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, a járvány ezért is ölthetett ekkora méreteket a kis országban. Érdekes párhuzamot is lehet vonni például a visegrádi országokkal, ahol az intézkedések időbelisége nagyjából megegyezik Belgiummal. Azonban míg a belgáknál a szabályozások meghozatalakor már többszáz beteg volt, addig a V4-es országoknál még csak pár tucat volt a fertőzöttek száma az első intézkedésekkor. Tóth Bertalan tagadja, hogy járvány van, szerinte csak Orbán próbálja magához ragadni a "tejhatalmat"
Az MSZP-nek továbbra sem erőssége a helyesírás, a párt elnöke a Hírklikk nevű nyíltan MSZP-s blogra írt egy posztot, amiben megint sikerült nagyot alkotnia. Bár azóta javították a cikk címét, az URL-kód nem felejt, valamint maradt az utókor számára egy csodálatos képernyőfotó. Nemzetközi járványkitekintő: Németország, Csehország, Szerbia
Németországban lassuló ütemben növekszik az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőttig 22 364 esetet regisztráltak, ami 2516 esettel több az egy nappal korábbi 19 848-nál. Közben Csehországban ezer fölé emelkedett az igazolt betegek száma, a térség több országában pedig kemény szigorításokat rendeltek el. 6-ra emelkedett a koronavírussal-fertőzött elhunytak és 12 főre a gyógyultak száma (Frissítve)
A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása szerint ma újabb két fővel bővült a koronavírus-járvány áldozatainak száma, ami így 6-ra emelkedett. Szijjártó: szolidárisak vagyunk horvát barátainkkal
Szolidárisak vagyunk horvát barátainkkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében a horvátországi földrengésre reagálva. Elégedetlenség a koronavírus miatt elhalasztott nemváltó műtétek körül
Felháborítónak tartják egyesek, hogy a koronavírus idején minden nem sürgős műtétet elhalasztanak, így a transznemű emberek nemváltó műtétjeit is. Ezek a beavatkozások ugyanis szerintük ugyanúgy életbevágók lehetnek, elhalasztásuk pedig az adott személy életét is veszélyeztethetik. Az már nem probléma számukra, hogy másoknak például szívműtétet kell elhalasztani. Koronavírusosan műtött Szegeden egy vezető orvos
A Szegedi Tudományegyetem egyik orvosa Ausztriában síelt és mikor hazajött, nem vonult karanténba, hanem bement dolgozni. A koronavírus-tesztje viszont később pozitív eredményt hozott. 130 fölé emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon
Vasárnapra 131-re emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől
A Honvédelmi Minisztérium vasárnapi közleménye szerint a kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái, március 23-26. közötti időszakban - az éves kiképzési tervnek megfelelően - délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre. Utazni is lehet a lejárt okmányokkal
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15. napig elfogadnak minden, közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejáró hivatalos okmányt. Kocsis Máté: félre kell tenni a politikai ellentéteket
A politikai ellentéteket most félre kell tenni, egy üggyel kell foglalkozni, a koronavírus elleni védekezéssel, az emberek egészségének megőrzésével és az emberi élet védelmével – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Földrengés volt Zágrábban, Magyarországon is érzékelték
Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!