Forró drót
Hamarosan teljesen megtisztulhat a szír főváros a dzsihadistáktól
Két napot adott a szíriai hadsereg az Iszlám Állam terrorszervezetnek, hogy távozzon Damaszkusz déli külvárosaiból, különben hadműveletet indít ellene – közölte csütörtökön az al-Vatan című kormánylap. Az újság szerint a dzsihadistáknak távozniuk kell a főváros központjából nyolc kilométerre délre fekvő Hadzsar-el-Aszuád és Tadamon külvárosokból, illetve a jarmúki palesztin menekülttáborból, ellenkező esetben a hadsereg erővel vonja ellenőrzés alá ezeket a területeket. Már a holland kormányfő is túl van azon, amin a hazai ellenzék még nem: gratulált Orbán Viktornak
Levélben gratulált Orbán Viktor választási sikeréhez Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t. Beakadt a szolidaritáslemez a migrációs EU-biztosnál, aki még több bevándorlót akar
Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban. A bulikirály Alex Sorosnak kéne új életet lehelnie a magyarországi nyílt társadalomba
Sorosék ellen dolgozik az idő, így fel kell gyorsítaniuk a migránsok betelepítési rendszerének létrehozását. A civilnek álcázott politikai hálózatot létrehozó Soros György ezért a hét elején Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság alelnökével, Frans Timmermans-szal, míg fia, Alex Soros, a magyarországi törekvéseik irányítójaként várhatóan ezentúl is gyakran vendégeskedik majd Budapesten. Az ifjabbik Soros, ahogy mindenhova, ide is hozza élettársát és tanácsadóját, akivel a Twitteren comingoutoltak. A Jobbik ugyanolyan válságot él át, mint az LMP a 2014-es pártszakadás előtt
Farkas Örs politikai elemző szerint a mostani parlamenti választáson baloldali voksokkal tudta megőrizni szavazatszámait a Jobbik. Az elemző az M1-en elmondta: a 2018-as választásnak – miként Európa más országaiban, úgy Magyarországon is – a migráció volt a központi témája. Ennek nyomán Európa-szerte megerősödtek a jobboldali, szélsőjobboldali pártok, a Jobbiknál viszont ennek nyoma sem volt. A termelékenység növelése lehet az új gazdasági irány
A fő cél, hogy egy fenntartható, erősödő növekedési pályára álljon a magyar gazdaság, az új intézkedésekről akár már májusban is tárgyalhat az új kormány.
Bürokratikus rendezkedésbe menekül a tanácstalanul vergődő Jobbik
Változó a Jobbik regionális vezetői körében a társelnöki rendszer megítélése, így nem biztos, hogy átmegy az elnökség javaslata a kongresszuson. Az elnökség Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont szeretné a kudarcot vallott, csődközeli állapotban lévő párt élén látni, ehhez azonban a kongresszusi jóváhagyás előtt még alapszabályt is kéne módosítani. Kis párttá zsugorodna az MSZP a parlamentben, ha önálló Párbeszéd frakció alakulna
Továbbra sem mehet biztosra az MSZP azzal kapcsolatban, hogy végül nem alakít önálló frakciót a Párbeszéd, amely csak a szocialistákkal állított közös lista segítségével jutott be a parlamentbe. Bár Karácsony Gergely tegnap bejelentette, hogy amit a „változás szövetsége” a kampányban közösen képviselt, azt az Országgyűlésben is együtt kívánja megjeleníteni, ezért az MSZP–Párbeszéd-frakciószövetségben politizál majd, kitért arra is, hogy annak jogi és technikai részletein dolgoznak még. Egyre több migráns próbál kamionok rakterében átszökni a déli határon
A déli határon a vámhivatal 15 hónap alatt majdnem félezer migránst tartóztatott fel, akik a teherautók rakterében bújtak el, őket járműröntgennel találták meg. Tavaly átlagosan havonta 24 embert szállítottak le a teherautókról a NAV-osok Röszkén és Tompán, az idei havi érték viszont már 54 – írja csütörtöki számában a Magyar Idők. Idén is százezernél többen mennének egyetemre és főiskolára
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meghaladta a százezret a felsőoktatásba felvételizők száma – ismerteti a felvi.hu adatait csütörtöki számában a Népszava. Vége a Castrók korának Kubában
Fidel Castro több mint 40 évig, öccse, Raúl Castro pedig 13 évig kormányozta Kubát, most azonban személycsere jöhet a kommunista vezetésben: egy 57 éves villamosmérnök válthatja a Castro-dinasztiát. Juncker ellen fordult az Európai Parlament
Puccsként értékelte az Európai Parlament a Juncker emberét főtitkári posztra emelő bizottsági döntést "amely valószínűleg elérte és túlhaladta a jog határait".
Tarolt a Fidesz a levélszavazatokban is, itt vannak az eredmények!
Az első helyezett toronymagasan a Fidesz-KDNP lett, a kormánypártok mögötti sorrend azonban meglepő lehet – állapította meg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazásának eredményét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén. Alaptalanul vádolta Schmidt Máriát több médium
"Hazug állítások jelentek meg a nemgogol.blog.hu oldalon Eszes Beáta alaptalanul vádaskodó cikkében" - áll a A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közleményében. A Helsinki bizottság jogásza Strasbourgban melodrámázott a „megkínzott” röszkei migránsokról
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma tárgyalta szerdán Strasbourgban annak a két menedékkérőnek az ügyét, akiket a testület elsőfokú ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába. Morvai: Minden magyar azonnal tiltakozzon! (Videóval!)
Rendkívül veszélyes és aljas indítványról tárgyalt az Európai Parlament, ami ellen tiltakozni kell – állítja Morvai Krisztina. „Tovább fogja nyerni a választásokat” – Orbán Viktort méltatja a neves cseh politológus
A magyar gazdaság fejlődése, Orbán Viktor migrációellenes politikája és az európai örökség védelme az oka annak, hogy a Fidesz győzött a választásokon Roman Joch cseh politológus szerint, aki azokat kritizálja, akik Orbán győzelme felett szörnyülködnek - írja a Mandiner. Jogerős: ezzel az ordas hazugsággal csinált polgármestert Márki-Zayból az Index és a Hír TV
Emlékszünk a hódmezővásárhelyi időközi választások előtti pénteki napra? Hatmilliárd forintos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – állította a Hír TV Célpont című műsora. A lebegtetett kamuhírt persze átvette az egész ellenzéki-liberális médiagépezet, így az Index is. Lázár János és a Fidesz aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tett a két sajtóorgánum ellen. Az ex-indexes Dudás bebukott projektjéhez hasonlóan közösségi finanszírozásból éledne újra a Magyar Nemzet
Minimális online hátterű, közösségi finanszírozásból megjelenő lapot indítanának a múlt héten megszűnt Magyar Nemzet újságírói – írja a Zoom.hu. Korábban az Indextől távozó Dudás Gergely próbált közösségi finanszírozásból mindenkitől és mindentől "független" lapot indítani, de még amerikai hátszéllel a vitorláiban sem járt sikerrel. Az ENSZ és az Európai Parlament migrációs propagandája nagyobb fokozatba kapcsolt
Az Európai Parlament szerdán felszólította az uniós tagállamokat az ENSZ készülő migrációs csomagjáról szóló tárgyalások támogatására, illetve arra, hogy képviseljenek egységes álláspontot az egyeztetéseken. 2016-os török puccskísérlet: folytatódnak a tisztogatások a hadseregben
A 2016-os törökországi puccskísérletért okolt gülenista hálózat újabb háromezer fős csoportját fedte fel a török védelmi tárca a haderőn belül - jelentette be Nurettin Canikli török védelmi miniszter szerdán Ankarában. A miniszter közölte, hogy az érintetteket a következő napokban elbocsátják állásukból. Kurz-Strache: tovább szigorította a menedékjogot az osztrák kormány
Újabb szigorító intézkedésekről határozott az osztrák kormány szerdán a menedékjog terén annak érdekében, hogy felvegyék a harcot az illegális bevándorlással és a menekültstátusszal való visszaélésekkel szemben - írja a 888. Heinz-Christian Strache alkancellár az újságírók előtt hangsúlyozta, hogy fontos lépésekről van szó, amelyek célja, hogy megszüntessék a visszaéléseket. Brüsszelből szállították Szíriába a tiltott vegyi anyagokat
Belga nagyvállalatokat gyanúsítanak azzal a hatóságok, hogy betiltott vegyi komponenseket juttattak Szíriába. Az antwerpeni bíróság május közepén tárgyalja majd az ügy részleteit, úgy tudni, több tonna illegális árut szállítottak Szíriába és Libanonba - írja a 888. Meghosszabbítják a kisföldalattit
A BKK kiírta a közbeszerzést a Millenniumi Földalatti Vasút (a kisföldalatti) felújításának és bővítésének engedélyeztetésére és kiviteli terveinek elkészítésére - tudta meg a Zoom.hu. Lift és új kijárat épül a Deák téren, az Oktogonon és a Hősök terén, új állomás épül a Hungária körút alatt, és új végállomás a Vigadó téren, több állomást pedig akadálymentesítenek. A Zoom szerint valószínűleg a járműveket is meg kell majd újítani, új járművek beszerzésére lehet szükség, amik egyterű, nagyobb kapacitású, hosszabb szerelvények lesznek.