Pesti Srácok

Forró drót

Itt a nap mondata az MSZP-től: Tarlósnak forgalomlassító demonstrációkkal kellett volna zsarolnia a kormányt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 24.
A fővárosi MSZP frakcióvezetője, Horváth Csaba szerint Tarlós nem mer a budapestiek érdekében konfrontálódni Orbán Viktorral, aminek az egyetlen magyarázata, hogy 2019-ben szeretne indulni a választáson, a főpolgármester-jelöltség elvi lehetőségét pedig nem akarja elveszíteni. Horváth az ATV-ben arról is beszélt, hogy Tarlós részéről gerinces kiállásra lett volna szükség a főváros érdekeinek képviseletében, akár saját maga is kezdeményezhetett volna forgalomlassító demonstrációkat.

Az LMP szerint nemzeti érdek a Soros-egyetem hazai működése, egyébként meg elegük van a bizonytalanságból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 24.
Több mint két hónappal a lex CEU elfogadása után sem lehet tudni, milyen feltételek mellett működhetne tovább az egyetem Magyarországon, az LMP szerint a kormány által szándékosan fenntartott bizonytalanságnak csak az Alkotmánybíróság döntése vethet véget. A párt szerint a CEU magyarországi működése nemzeti érdek, ezért véget kell vetni a bizonytalanságnak.

A Fidesz szerint mártírt csinál a baloldal egy visszaeső bűnözőből, Czeglédy Csabából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 24.
A Fidesz szerint mártírt csinál a baloldal az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csabából. Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Czeglédy Csaba ügyvéd, baloldali szombathelyi városi képviselő a gyanú szerint egy bűnszervezet irányítójaként 3,3 milliárd forintos adócsalást követhetett el egy diákszövetkezetet felhasználva.

Horthy-ügy: Lauder nekiment Orbánnak, és jelezte, sohasem bocsát meg

Pilhál Tamás Forró drót 2017 június 23.
A Zsidó Világkongresszust vezető Ronald S. Lauder bírálta Orbán Viktor magyar kormányfő Horthy Miklóst dicsérő szavait helyi idő szerint csütörtökön. Lauder neve a sukorói kaszinópanama miatt lehet sokaknak ismerős: az amerikai milliárdos befektetőcsapata Gyurcsányék segédletével majdnem megszerezte a Velencei-tó egyik partszakaszát, ahol megalomán hazárdjátékközpontot épített volna, ám a korrupciós botrány miatt ez meghiúsult – Lauder azóta minden alkalmat megragad, hogy szapulja, nácizza Orbánt, többnyire az antiszemitizmus ürügyén.

Szupi hír: tárlat nyílik a homoszexualitásról, csak sajnos nem nálunk

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 23.
Tárlatot szentel a szexuális „sokféleségnek” a világhírű Prado múzeum a Madridban folyó World Pride rendezvényekhez időzítve, a Thyssen-Bornemisza Múzeum pedig Tiepolo mesterművét, a világ egyik legismertebb képzőművészeti alkotását a homoszexualitás témájáról, szintén péntektől mutatja be restaurálása után az LMBTQ-közösség világtalálkozója tiszteletére.

Az összes felújított metrókocsit kivonják a forgalomból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 június 23.
A BKV Zrt. megkezdte a felújított metrószerelvények átmeneti kivonását a forgalomból, hogy soron kívül átvizsgálják azokat. A társaság MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az áll: a BKV Zrt. és a Közlekedési Hatóság folyamatosan egyeztetett a 3-as metróban forgalomba állított, korszerűsített szerelvények meghibásodásairól, műszaki állapotáról. A hatóság a BKV-val egyeztetett döntést hozott a felújított szerelvények forgalomból történő átmeneti kivonásáról, amelynek végrehajtását a BKV Zrt. megkezdte – írták.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.