Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Nem merik kinyitni pénteken a zsidó iskolákat Amszterdamban
Amszterdam mindhárom zsidó iskolája zárva marad pénteken, nem merik kinyitni őket az atrocitásoktól tartva. Az intézmény vezetői a közösségi médiában megjelent nyugtalanító üzenetekre és a fegyveres őrök hiányára hivatkoznak – írja a Mandiner.Hamász-tisztségviselő: eddig sikerült elérnünk, amit akartunk
A Hamász hónapokig készítette elő nagyszabású támadását Izrael ellen – közölte a radikális iszlamista szervezet egyik, libanoni száműzetésben élő magas rangú tisztségviselője csütörtökön. Ali Baraka a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás időpontjáról csak kevés Hamász-vezetőnek volt tudomása.Izrael elrendelte a Gázai övezet északi részének evakuálását
A Gázai övezet északi részének 24 órán belüli evakuálását rendelte el pénteken az izraeli hadsereg az ENSZ szerint.Novák Katalin: háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen
Háborús helyzetben a nők béketeremtő képessége elengedhetetlen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön, Fehérvárcsurgón, a kétnapos Fejér vármegyei látogatása során megtartott pódiumbeszélgetésen.A francia elnök erős és igazságos válaszra kérte Izraelt
Franciaország mindent megtesz azért, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet által Izraelben elrabolt francia állampolgárságú túszok épen és egészségesen hazatérhessenek otthonaikba – jelentette ki Emmanuel Macron államfő csütörtök este ünnepélyes televíziós beszédében.A brit kormány légi és haditengerészeti egységeket vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe
A brit kormány légi és haditengerészeti egységeket vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe Izrael támogatására és a régió stabilitásának erősítésére – jelentette be csütörtökön a Downing Street.Ausztráliától vennének példát az illegális migráció megállítására
„No Way – you will not make Europe home” vagyis „Semmiképpen – Európa nem lesz az otthonotok” címmel indult el egy kampány a közösségi médiában, hogy felhívja az európaiak figyelmét az illegális migrációra. Az új kezdeményezéshez már közel 30 országból csatlakoztak.Fülöp Attila szerint a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek teljesítenie kell a kötelességeit az adótartozása ellenére
Van elegendő szabad férőhely a hajléktalanok számára, a hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek felkészültek arra, hogy a hideg beköszöntével el tudják látni feladataikat – hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.Gázrobbanás történt Kaposváron
Egy kaposvári családi házban berobbant a gázpalackból kiáramló gáz, amelynek következtében a szomszédos épület és egy ott parkoló autó is károsodott a töröcskei városrészben – tudósíttott a sonline.hu. A katasztrófavédelem vizsgálta az esetet.Szijjártó Péter: újabb 65 magyar állampolgárt sikerült kimenekíteni Izraelből
További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből; ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Orbán Balázs szembesítette a magyargyűlölő Daniel Freundot saját műveletlenségével
Kegyetlenül beszólt a magyar miniszterelnök politikai igazgatója a magyarellenes EP-képviselőnek. Orbán Balázs a jogállamiságról posztolt az X-en (Twitteren), amihez Daniel Freund, zöldpárti német politikus is hozzászólt, amivel leleplezte tudatlanságát.Tizennyolc migránst találtak egy furgonba zsúfolva a pénzügyőrök az M5-ösön
Egy furgont akartak ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópályán, de a leállósávban a vezetőfülkéből hárman kiugrottak és elszaladtak. A jármű rakterében 18 ember volt összezsúfolva.Kövér László: A hit és az ész harmóniájának helyreállítása a legfontosabb feladat
A hit és az ész harmóniájának helyreállítását nevezte az oktatás és az egyházak legfontosabb XXI. századi közös feladatának az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett konferencián, a parlament felsőházi termében. Kövér László kijelentette: meggyőződése, hogy a hit és az ész harmóniájának helyreállítása nélkül a nyugati világban esélytelen megoldani a nemzetek ajtaján egyre hangosabban dörömbölő politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális vagy akár környezetvédelmi gondokat.A Hamászt éltetik a német iskolákban, a tanárok tanácstalanok
Németország talán most fogja megérteni, mit is vállalt azzal, hogy bevándorlóországgá züllesztette magát. Az átlag német azzal még csak-csak meg tudna barátkozni, hogy olykor muszlim szélsőségesek tüntetéseket tartanak az utcákon, hiszen demokrácia van és véleményszabadság. Az ugyanakkor már mindenkit arcon üt, amikor Németország jövőjének reménységei az iskolában a Hamászt éltetik, és megverik az ez ellen fellépő idős tanárt.Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett támogatója Georgia EU-tagságának
Magyarország elkötelezett támogatója Georgia EU-tagságának, amely Európa érdekét is szolgálja – mondta el Orbán Viktor magyar miniszterelnök a magyar és a georgiai kormány együttes ülését követően megtartott sajtótájékoztatón, csütörtökön, a georgiai Telaviban.Szabadlábon védekezhet a pesterzsébeti baleset okozója
Szabadlábra helyezték a pesterzsébeti iskolánál halálos balesetet okozó teherautó sofőrjét – emelte ki a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzetnek küldött tájékoztatásában. A férfit még a gázolás napján, kedden gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették.Újabb ellenzéki mítosz dőlt meg – Az MBH Bank példátlan módon vonzza a külföldi befektetőket is
Rendkívüli érdeklődés mutatkozott az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi, MREL-képes kötvénye iránt 2023. október 11-én – ezzel a közleménnyel elsőre aligha tud mit kezdeni a laikus olvasóközönség. Ha azonban lefordítjuk, akkor az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank fúziójából létrejött új magyar óriás pénzintézet – amelynek igen, jelentős hányadát Mészáros Lőrinc tulajdonolja – minden ellenzéki ajvékolás ellenére olyan szereplővé vált, amely egy szempillantás alatt 350 millió eurót volt képes bevonzani, többségében külföldi befektetőktől.Lengyel belügyminiszter: „A migrációnak nem lesznek semmilyen, Lengyelországon áthaladó illegális útvonalai”
Lengyelország további húsz nappal, november 2-ig meghosszabbítja az ellenőrzést a szlovák határon – jelentette be csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter. Mint ismert, Varsó a növekvő migrációs nyomás miatt október 4-től ideiglenes, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be a szlovák határon.A Fidesz szerint Gyurcsányékkal nem csökkenne a háborús infláció, mert ők továbbra is háborúpártiak
Gyurcsányékkal nem csökkenne a háborús infláció, mert ők továbbra is háború- és szankciópártiak – emelte ki közleményében a Fidesz, reagálva Barkóczi Balázs DK-s képviselő nyilatkozatára, aki úgy fogalmazott, hogy a fizetések és a nyugdíjak egyre kevesebbet érnek a boltok pénztárainál.Ennyit a svéd multikultiról – Mindenki veszélyben érzi magát
"Svédországban mindeki veszélyben érzi magát" – erre hívta fel a figyelmet Charlie Duxbury svéd politikus. A nem éppen konzervatív Politicónak nyilatkozva elmondta, hogy az év eleje óta a negyedik robbantásos merénylet történt csak az ő körzetében. Úgy tűnik, egyre több svéd politikus kongatja a vészharangot a tömeges migráció svédországi helyzetéről.Hollik: Brüsszel migrációs javaslata merénylet az európai biztonság ellen
A Hamász által elkövetett szörnyű terrorcselekmény több dologra is rámutatott – fogalmazott Hollik István. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy az európai nagyvárosokban előbújtak olyan szélsőségesek, akik több száz fős felvonulásokat szerveztek és a Hamász terrorját éltették.Szijjártó Péter: az EU-nak minél előbb meg kell adnia a tagjelölti státuszt Georgiának
Az Európai Uniónak fel kell számolnia a kettős mércét Georgiával szemben, és mielőbb meg kell adnia a tagjelölti státuszt a dél-kaukázusi országnak, amelynek felvétele friss lendületet nyújthatna a blokknak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Tbilisziben.Kína vadászrepülőgépeket küldött a Tajvani-szoros fölött átrepülő amerikai gép megfigyelésére
Kína csütörtökön bejelentette, hogy vadászrepülőgépeket küldött a Tajvani-szoros fölött átrepülő amerikai repülőgép figyelmeztetésére és megfigyelésére. Peking Kína részének tekinti az 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormánnyal rendelkező szigetet. Csütörtökön az amerikai haditengerészet 7. flottája arról számolt be, hogy P–8A Poseidon tengeri járőr- és felderítő gépe nemzetközi légtérben repült át a szoros fölött.ICRC: órákon belül elfogy az üzemanyag a Gázai övezetben
A Gázai övezetben jelenleg még van üzemanyag, amellyel a többi között a kórházak aggregátorait is működtetik, de pár órán belül el fog fogyni – figyelmeztetett csütörtökön, Genfben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).Ajánljuk még

































