Pesti Srácok

Különvélemény

Puzsér szabadkozik, hogy ő nem CIA-ügynök, noha nem is vádolta ezzel senki – Különvélemény

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 március 5.
A Budapest TV egykori sztárja, Puzsér Róbert ma mindenkit megbélyegez, aki nem a 444 narratíváját szolgálja ki. Moszkovita, oroszbarát, fasiszta, Európa árulója stb. Könnyen repül a jelző, noha ő volna az első, aki rögtön putyinistává avanzsálna, ha Orbán Viktor egy nap fejet hajtana a fegyverlobbinak. Ugyanakkor a nemzet morgója eljutott addig a pontig, hogy már a Bite nevű szörnyeteget sem szabad kritizálni, hiszen az, aki ma elítéli a megrontókat, szerinte Orbán Viktor „fasiszta” kormányát támogatja.

Aki nem tapsol ütemre, az nem is igazi demokrata – Különvélemény

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 február 12.
A jogállam megfoghatatlan definíciója folyamatosan változik. A jelenleg érvényes doktrína szerint a kötelező és üresen taps alkotja ennek fundamentumát. Aki nem tapsolja véresre a tenyerét, miközben párás szemmel ájuldozik a meghatottságtól, hogy Zelenszkij elnök közelében lehet, az nem demokrata, nem tartja tiszteletben a jogállamot, sőt, igazából a nyugati típusú civilizációból is kiiratkozott. Hogy önmaguk jóságától és nagyszerűségétől hatódnak meg sorra a nyugati politikusok, vagy tényleg elhiszik, hogy ezzel fogják megállítani az oroszokat Ukrajnában, arra próbál meg Ábrahám Róbert Lukács Adorján társaságában választ találni.

Hadházy Ákos korrupció helyett egyházakat üldöz – Különvélemény

PPestiSrácok.hu Ps TV 2022 december 18.
Hadházy “korrupcióüldöző” Ákos mindig is sunyi eszközökkel operált. Korrupcióellenes harca is csak akkor sértett ellenzéki köröket, ha az a saját érdekeit szolgálta (lásd: Zugló). Pedig éppen aktuális volna a külföldi pénzek kapcsán kicsit kutakodnia, hiszen a magyar ellenzék után brüsszeli politikusok is épp lebukófélben vannak, mellettük szóljon, hogy ők legalább euróban kapták dollár helyett a 30 ezüstöt. Hadházy Ákos azonban most nem politikusok után szimatol, hanem egyházi vezetőket próbál a gyűlölet célpontjává tenni. Áldozata, Németh Sándor nem tett egyebet, mint arról beszélt, hogy elismeri a tanárok igényeit, de helytelennek tartja a tanítványok politikai ügyekbe keverését, illetve a trágár beszédek éljenzését ezen megmozdulásokon. Hadházy nem csak a vezető lelkész, de az egész egyháza ellen is hadjáratot indított. Külön érdekesség, hogy Király Tamás, a Hit Rádió munkatársa érdemben is reagált Hadházy rágalmaira, amire a politikus már véletlenül kifelejtett szócskákra, és bizonyítékok helyett sejtésekre támaszkodott viszontválaszában.

Nincs semmi, ami távol tartana egy németet a karszalagtól – kivéve egy sárga lap – Különvélemény

PPestiSrácok.hu Ps TV 2022 november 26.
Ukrán az új meleg, szájbefogás az új térdelés, a karszalag meg addig fontos, amíg nincs tétje. Amint sárga lapot kapnának érte, rögtön elpárolgott a nagy forradalmi lendület. Nálunk, Közép-Európában tét nélkül lehetett bohóckodni, előadni, hogy mekkora diktatúra van Magyarországon, ők pedig mekkora hősök, de nyomban visszafogták magukat, amint a legkisebb retorziót (sárga lap) kilátásba helyezték számukra a karszalagos-jóemberkedésért cserébe. „Így hullik a vakolat az egész woke szarságról" – fejtette meg Ábrahám Róbert a németek gyávaságát.

Különvélemény – Ukrajinszka Pravda-díjat követelünk a HVG részére! 

PPestiSrácok.hu Ps TV 2022 október 16.
Kétségtelen, hogy óriási tülekedés van a nemzetközi haladás legnépszerűbb bálványa és kegytárgya, Zelenszkij ukrán elnök lába előtt. De a jók között is vannak még jobbak, akik kivételes tehetségről tesznek tanúbizonyságot, ha mindennemű kritikai attitűd, józanság és a valóság szűrője nélkül kell közvetíteni az oroszul nem beszélő bennszülöttek felé az aktuális ukrán narratívát. A HVG például ilyen. Szerkesztőségük minimum napi tíz szerelmes levelet intéz az ukrán elnökhöz, így bőven kiérdemlik az Ukrajinszka Pravda-díjat. Mi megszavaztuk nekik. вітаю!

Különvélemény – A baloldali politikusoknak sikerült trendet csinálniuk a rendőrök provokálásából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 3.
Megszokhattuk, hogy az elmúlt évtizedben minden balos tüntetésen kellékként használják az ellenzéki politikusaink a helyszínen tartózkodó rendőröket. Megszokott az is, hogy addig provokálják őket, amíg eljárást nem kezdeményeznek velük szemben, ami tökéletesen biztosítja számukra az óhajtott áldozati pózt. Hogy mindez miként ragadt át az arra fogékony közönségre, az a Különvélemény aktuális epizódjából kiderül. Nézzétek vissza a teljes beszélgetést!

Különvélemény: a baloldali politikusoknak sikerült trendet csinálniuk a rendőrök provokálásából

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 október 2.
Megszokhattuk, hogy az elmúlt évtizedben minden balos tüntetésen kellékként használják a ellenzéki politikusaink a helyszínen tartózkodó rendőröket. Megszokott az is, hogy addig provokálják őket, míg eljárást nem kezdeményeznek velük szemben, ami tökéletesen biztosítja számukra az óhajtott áldozati pózt. Hogy mindez miként ragadt át az arra fogékony közönségre, az a Különvélemény aktuális epizódjából kiderül.

Oroszország egy komplexusos nagyhatalom és félelemből támadt – Különvélemény Ábrahám Robival (videó)

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 szeptember 18.
Eddig korlátozott háborút folytattak, „különleges katonai műveletet”, de addig örüljünk, ameddig nem mobilizálnak. Ezen a héten a Kontra csapatával egészült ki a Különvélemény: Bódi Ábel és Megadja Gábor társaságában fejtette meg Lukács Adorján és Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború lehetséges forgatókönyvét.

Kicsoda is Szabó Bálint, a monogazda, kötcsei bilincshuszár? - Különvélemény Ábrahám Robival (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 szeptember 12.
A gazdamentes országos gazdatüntetés szervezője és egyetlen résztvevője, Szabó Bálint nagyobb fokozatra kapcsolt. Szabó legújabb produktuma nem más, minthogy lépten nyomon próbál bemászni, felmászni, bárhová, ahol a miniszterelnök tartózkodik. Hogy meddig űzheti szabadon ezt a sportágat, ma még nehéz megmondani, de Ábrahám Robi, Lukács Adorján és Jeszy körbejárták a Szabó-jelenséget. KÜLÖNVÉLEMÉNY!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.