Pesti Srácok

Megnéztük a Zelenszkij-showt Netflixen, hogy Önöknek már ne kelljen! – Különvélemény

A nagysikerű amerikai showman, David Letterman ezúttal Hollywoodot vitte a vendéghez, és nem a vendéget Hollywoodba. Ukrajnai körútját elnézve, az avatatlan szemek azt gondolhatják, hogy Kijev az új New York. Ön még nem látta? Kíváncsi, hogy mit üzen maga a show? Elmondjuk!

Adorján és Robi most se tettek lakatot a szájukra. Zelenszkij netflixes szereplése mellett azt sem hallgatták el, hogy Magyarország az egyetlen ország, amelyik önzetlenül segíti Ukrajnát – a többiek mind a fegyverbizniszben érdekeltek: leadják a raktárból a régi, elavult orosz haditechnikát, amiért cserébe olcsóbban vagy ingyen jutnak amerikai és német fegyverekhez. Ez pedig – hiába húzzák elé a rózsaszín helyet most divatos kék-sárga ködöt – nem más, mint ügyeskedés és fegyverkereskedelem. Velük ellentétben Magyarország viszonzás és a hála legkisebb jele nélkül szállít üzemanyagot, gyógyszert, aggregátort, élelmiszert, téli ruházatot és fogadja a menekülőket.

A Letterman-show se véletlenül költözött pár napra Kijevbe. A háború támogatottságát fent kell tartani a nyugati világban, ehhez pedig nélkülözhetetlen a háborús propaganda.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.