Libz'z of TikTok
Fellázadt a TikTok a celebek ellen, mert azok nem állnak ki a palesztinok mellett – Libz of TikTok
Tiktokkerek ezrei bíztatják a felhasználókat arra, hogy tiltsák le a celebeket, hogy azok így elveszítsék a feléjük irányuló figyelmet és az ezzel járó „hatalmat” is. Ezek a celebek blokkolására bíztató, több milliós megtekintésű videók mind azután készültek, hogy megtartották a divatvilág egyik pirosbetűs ünnepét, a MET gálát, amelyet minden év első májusi hétfőjén rendeznek meg. Amikor a bántalmazottból lesz bántalmazó és a bántalmazóból bántalmazott, avagy mit tanulhatunk a bőnyi iskolai késelés esetéből? – Libz of TikTok
A múlt héten egy hatodikos lány egy otthonról hozott késsel leszúrta egyik osztálytársát a bőnyi általános iskolában. A megszúrt kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett el, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Mint kiderült, az elkövető 12 éves gyerek listát vezetett az osztálytársairól, amin pirossal jelölte azokat, akiket meg akart ölni, és zölddel, akiket nem. Isten éltesse az Édesanyákat! - Babanapló (5. rész)
Meglepően sokan hívták fel a figyelmemet rá, hogy egy ideje már nem jelentkeztem újabb részekkel és ennek bizony nyomós oka volt. Ahogyan arról a legutóbbi alkalommal ugyanis beszámoltam: Csongor baba egyre többet hallatta a hangját, nyűgös napok, hetek és hónapok vannak mögöttünk, így idő és energia hiányában elmaradtam a beszámolókkal. Ma viszont egy számomra felejthetetlen napra ébredtünk: édesanyaként már engem is érint anyák napja és emiatt úgy döntöttem, hogy ideje számot vetni a kimaradt időszakról és arról, hogyan élem meg ezt a jeles napot édesanyaként. Itt tehetsz bejelentést, ha gyermekekre veszélyes tartalmat látsz az interneten – Libz of TikTok
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett Biztonsagosinternet.hu hotline tavaly 4419 bejelentést kapott. Az elemzők a beküldöttek közül 715 tartalmat találtak bizonyítottan illegálisnak, amelyek csaknem 77 százaléka gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyag volt. Az őrült influenszerek már a való világban is félelmetes befolyással bírnak a fiatalokra, de hol lesz ennek vége? - Libz of TikTok
Jogosulatlan reklámtevékenység és közterület-használat miatt eljárást indít a Deák Ferenc tér közelében pénzt szóró influenszerek ellen a főváros. A szülők helyett a mesterséges intelligenciának kell megvédeni a kiskorúakat attól, hogy meztelen fotókat osszanak meg magukról az interneten – Libz of TikTok
Az Instagram hamarosan "virtuális ellenőrök" segítségével fogja megakadályozni, hogy a kiskorúak meztelen fotókat küldhessenek egymásnak – jelentette be a közösségi platformokat üzemeltető Meta.
Mi már évek óta mondjuk, de Nyugaton csak most kezdenek rájönni, hogy a közösségi médiában mutogatott gyerekek könnyen áldozatokká válhatnak
Még a Pesti TV-n futó műsorunkban kezdtünk el – szinte egyedülálló módon – foglalkozni a közösségi médiával, azon belül is a Z-generáció TikTokon és Instagramon való viselkedésével és megjelenésével. A műsorban hétről hétre hívtuk fel a figyelmet arra, hogy milyen különféle veszélyek fenyegetik mindazokat, akik napi szinten mutogatják magukat, vagy akiket napi szinten mutogatnak az interneten. Úgy tűnik, nagyjából négy (!) év kellett hozzá, hogy erre rájöjjenek tőlünk nyugatabbra is. Remélhetőleg egyre többen lesznek azok, akik felhívják a szülők figyelmét arra, hogy NE MUTOGASD A GYERMEKED A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN! Súlyos veszélyek fenyegetik azokat a tízéves influenszereket, akik öregedésgátló krémeket reklámoznak – Libz of TikTok
Egy 13 éves amerikai kislány négy napig feküdt infúzióra kötve a kórházban, miközben az orvosok azért küzdöttek, hogy ne veszítse el a látását. A kislány azzal sodorta veszélybe a látását, hogy kipróbált egy olyan bőrápoló kezelést, amelyet egy tinédzser influenszer reklámozott a TikTokon – írja a Daily Mail. Kis gyerek, kis gond, nagyobb gyerek, nagyobb gond? – Babanapló (4. rész)
A PS olvasóinak feltűnhetett, hogy pár hete elmaradtam a Babanapló részeivel. Nem terveztem és nem is tervezem ugyan még abbahagyni ezt a sorozatot, azonban Csongor babánk életében felgyorsultak az események, egyre többet hallani a hangját és a maga kis világát is egyre jobban próbálja felfedezni. Bízzunk az apai gondoskodásban és ne féltsük a gyermeket a családjától! – Babanapló (3. rész)
Egy hónapja lettünk szülők, egy hónapja töltjük be életünk legszebb, legizgalmasabb és egyben legnehezebb feladatát. A Babanapló harmadik részében azokról szeretnék írni, akik nélkül az első időszak sokkal nehezebb lett volna. Elsősorban a férjemről, és persze a családunkról. Mindennapok egy újszülöttel, avagy lehet-e nem mindent rosszul csinálni újdonsült szülőként? – Babanapló (2. rész)
A Babanapló sorozatom első részében elmeséltem nektek Csongor korababánk érkezésének körülményeit. A folytatásban engedjétek meg, hogy az első pár hét nehézségeiről, tapasztalatairól és a gyermekágyi időszak első feléről számoljak be nektek. A korababánk váratlanul várt születése – Babanapló (1. rész)
Egy újságírónak folyamatosan szüksége van a gyakorlatra, ezért magam is, a szülés után nem sokkal, bőven a gyermekágyi időszakban úgy döntöttem, hogy elindítom a Babanapló sorozatomat itt, a PS-en. Engedjétek hát meg, hogy megosszam veletek hétről hétre a gondolataimat, tapasztalataimat és élményeimet a gyermekvállalással kapcsolatosan.
Ideje, hogy a liberálisok végre kiszálljanak a nők méhéből! - Libz of TikTok Hungary
Eljött a búcsú ideje, legalábbis egy időre búcsút kell, hogy mondjak nektek és a műsornak is, ugyanis vészesen közeleg a babavárásom utolsó időszaka, vagyis az anyává válásom időpontja. Ennek alkalmából engedjetek meg nekem egy személyesebb hangvételű műsort, melyben a gyermekvállalás öröméről, nehézségeiről és az itthoni lehetőségekről beszélek nektek. Így tartják el a "szegény magyarok" az egykori szépségkirálynőt és családját – Libz of TikTok
Előre is elnézést kérek mindenkitől, de ismét Kulcsár Edináról fogok beszélni. Történt ugyanis, hogy az egykori szépségkirálynő, feleség, anyuka és – bevallottan anyagi problémákkal küszködő – influenszer úgy döntött, hogy elindítja saját, fizetős "reality" műsorát az Instagramon, amelyre az első hónapban 2000 forintért, majd a későbbiekben akár 5000 forintért lehet majd előfizetni. Most biztosan azt gondoljátok, hogy a 10 millió mélyszegény országában senki nem adna pénzt egy ilyen internetes amatőr valóságshowra, csakhogy ez egyáltalán nincs így. A csatorna indulása után nem sokkal már 250 előfizető csatlakozott a realityhez, ami már így is szép, havi félmilliós bevételt jelent az influenszer anyukának, és itt még biztosan nincs vége a feliratkozói szám növekedésének. Nem követendő, hanem elrettentő példa a transznemű "influenszer", akit ismét körözött a rendőrség – Libz of TikTok
Napokig kereste a rendőrség eltűnt személyként, most pedig már újra aktív a közösségi médiában a transznemű influenszer, akinél elrettentőbb példát nem is találhatnánk a rossz család és a nemi diszfória okozta lelki sérülésekre. Szabad-e behozni a Halloweent Magyarországra? – Libz of TikTok Hungary
Hányszor, de hányszor hallottuk már azt a mondást, hogy "Magyarországon nincs Halloween, Magyarországon halottak napja van"? Sokan ugyanis a mai napig úgy gondolják, hogy az ijesztgetéssel összekötött beöltözés, a halloweeni bulik, díszek, illetve az október végi "spooky" hangulat mind-mind "az USA majmolása", ami nemcsak a magyar hagyományoknak, hanem a gyerekeknek is árt. Egyre abszurdabb dolgokat művelnek az emberek pénzért az interneten – Libz of TikTok
Sok embernek nincs jobb dolga, ezért úgy keresi a pénzét, hogy élő TikTok-videókban úgy tesz, mintha egy videojátékból lépett volna elő és gépies mozdulatokat ismételget egymás után ajándékokért cserébe, vagyis pénzért. Ezek az NPC-live-ok, amik már tényleg úgy néznek ki, mintha egy elfuserált jövőből jöttek volna... Így kereskedik a gyerekekkel a bulvármédia – Libz of TikTok Hungary
Gyerekkereskedelem a bulvárban? Igen, ez a mai napig létezik és a szülők még mindig nem szégyellik magukat miatta. Kulcsár Edina és férje, G.w.M a napokban mutatta meg öthónapos kisbabájukat, nem máshol, mint a Story magazin címlapján. Májusban született meg a pár kislánya, akit Amarának neveztek el. Kulcsárék így már öt gyereket nevelnek közösen, mivel mindkettőjüknek született egy-egy lány- és egy-egy fiúgyermeke előző kapcsolataikból. Amara arcát elsőként a Story magazin címoldalán mutatta meg a pár, illetve a fotózás mellett egy interjút is adtak a lapnak. Egyre több fiatal felnőtt influenszer kezd rájönni arra, hogy kezdeni kellene valamit az életével – Libz of TikTok Hungary
Egyre több fiatal felnőtt influenszer kezd rájönni arra, hogy kezdeni kellene valamit az életével? Lehet, hogy páran kezdenek ráébredni, hogy a virtuális világban kreált "karrier" egy nagy lufi, ami egyszer kipukkadhat? Mit üzen ez a jövő generációjának? Meddig kell még eltűrnünk, hogy "az elfogadás jegyében" meztelen testüket is az arcunkba tolják a szivárványos aktivisták? – Libz of TikTok
Már tényleg itt van az ősz, véget ért a nagyon hosszú szeptemberi indián nyár, ideje, hogy elővegyünk egy nyár végi botrányt, amelynek főszereplői Steiner Kristóf, Steiner Kristóf férjének pénisze és az ERKÖLCS. Így vernek át mindenkit az influenszerek: ne hidd el, hogy a napi szintű túlfogyasztásra buzdítás munkának számít! – Libz of TikTok
Így vernek át mindenkit az influenszerek, akikről eddig is köztudott volt, hogy a közösségi médiában egy hamis képet mutatnak a profitért cserébe, azonban sokan még mindig nem hiszik el, mi is folyik a színfalak mögött. Most azonban készítettek egy műsort is, ami gyönyörűen bemutatja, milyen abszurd is valójában az "influenszerek" és a "gazdag kölykök" élete úgy, hogy minden képkockáról süt a műviség és az, hogy ezt valójában senki sem gondolja komolyan. Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává. Így mosódik össze a "szivárványcsaládos" propaganda hatására az anya és az apa jelentése - Libz of TikTok Hungary
Tudom, tudom nagyon sokan beszéltek már az ELLE magazin legújabb címlapjáról, sőt a tévében és a rádióban is büszkén nyomatják a címlapot, melyet a bátor “szivárványcsaládok” elismeréseként hirdetnek naphosszat. Azonban most ideje, hogy én is kifejtsem a véleményem a témával kapcsolatban. Vannak ugyanis még érdekes részletei a szivárványapukák életének. Nagyon zavarja a "szivárványapukát", hogy a diákok megismerhetik a hagyományos családmodell fogalmát – Libz of TikTok
Ettől az évtől kezdve új fogalommal találkozhatnak a végzős diákok a tankönyvekben: hagyományos családmodell. Na, ez nagyon kiakasztotta a liberálisokat. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!