Magyar ugar
Karácsony Gergely szerint nem ő tehet a közlekedési káoszról, hanem az autósok
Úgy tűnik, tényleg sikeres volt Deák Dániel politikai elemző „tréningje” Karácsony Gergellyel kapcsolatban, aki mára odáig fejlődött, hogy nemcsak képes felkelni időben és zakót húzni, hanem főpolgármesterként ma már Budapest dolgaival is foglalkozott, ugyanis egy prezentációt tartott csütörtökön természetes lelőhelyén, a közösségi oldalán arról, hogy különböző beruházások miatt valóban van dugó a fővárosban, de állítólag sokaknak fel sem tűnik, hogy most több lenne, mint régen. Azt is megtudtuk, hogy alapvetően sok az autó, ezért megy az araszolás, továbbá nagy feladat előtt állnak, hiszen az embereket vissza kell szoktatni arra, hogy használják a tömegközlekedést. Karácsonynak egyébként olyan jól sikerült az ébredés, hogy kicsit kampányolt is, hiszen bejelentette, hogy egyik régi ígéretét, amely szerint a tizennégy éven aluliaknak ingyenessé teszik a tömegközlekedést, szeptember elsején a Fővárosi Közgyűlés elé viszi. Bemutatták Stefka István A halál népbiztosa című új filmjét (Frissítve: Fotógaléria+videó!)
A tanácsköztársaság 133 napjának igaz történetéről, a trianoni katasztrófa „előkészületeiről”, a vörösterror valódi arcáról és Szamuely Tibor népbiztos tömeggyilkossá válásnak történetéről ad áttekintést Stefka István és Csurka Dóra legújabb filmje, a dramatizált jelenetekkel gazdagított dokumentum-játékfilm, A halál népbiztosa. A film augusztus 25-i, teltházas díszbemutatóján a szereplők és az alkotók mellett Kásler Miklós, az EMMI minisztere is megosztotta gondolatait, kifejtve: az elmúlt két évszázadot az határozta meg, hogy sokan úgy gondolták, a józan ész nevében át lehet alakítani a társadalmakat, az emberi ész helyettesíti Istent, a spontán társadalmi fejlődést és a természet törvényeit. Román politikusok őrjöngenek, amiért Áder János kimondta az igazságot
A félig román, félig magyar és teljes mértékben liberális Ludovic Orban elítélte Áder Jánost, amiért a magyar államfő párhuzamot merészelt vonni a trianoni országcsonkolás, illetve a Krím-félsziget népszavazás útján történt elcsatolása (pontosabban: visszacsatolása) között. Az oláh Nemzeti Liberális Párt elnöke mellett az ellenzéki szociáldemokraták is kiakadtak Áder szavain, mint az ingaóra. Tudniillik fáj nekik az igazság. Pedig már Tamási Áron megmondta: „az igazságot is meg lehet szokni”. Felelősség, bemutatkozás, ünnep – Erdő Péter bíboros a közelgő Eucharisztikus Kongresszusról
Magyarság és kereszténység ezer éve együtt halad kézen fogva az úton, és ezt a két kezet nem lehet szétszakítani, mert mint a mágnes, újra összekapcsolódnak – fogalmazott portálunknak Zsuffa Tünde a közelgő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. A szeptember 5. és 12. között Budapesten megrendezésre kerülő világesemény kapcsán Erdő Péter bíboros, érsek arról beszélt, a Kongresszus a keleti és nyugati kereszténység olyan találkozása lesz, amely az eucharisztikus kongresszusok történetében teljesen egyedülálló. Budai Gyula a PS-nek: A Vas Megyei Ügyvédi Kamara már megint falaz Czeglédynek!
Nem folytat le újabb fegyelmi eljárást Czeglédy Csaba ellen a Vas Megyei Ügyvédi Kamara, hiába gyanúsították meg újabb bűncselekmény elkövetésével kamarai tagságának felfüggesztése óta. A kamara elnöke szerint azért nem tudnak intézkedni, mert hivatalosan nem értesítették őket a Czeglédy Csabával szemben indított újabb büntetőeljárásról. Ahogy azt korábban megírtuk, Budai Gyula július közepén fordult a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnökéhez. Azt kérte, hogy folytassanak le újabb fegyelmi eljárást Czeglédy ellen, ugyanis a szombathelyi DK-s politikus ügyvédet Az Ördög Ügyvédje néven elhíresült, zsarolás és más bűncselekmények gyanújával folyamatban levő ügyben meggyanúsították. Mindez ráadásul a kamarai tagságának felfüggesztésének hatálya alatt történt, tehát indokolt az újabb eljárás. Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, felháborító a kamara elnökének, Tóth Lászlónak a válasza. Szerinte ismételten falaznak Gyurcsány ügyvédjének. Ferencz Orsolya a Pesti Riporterben: 2025-re újra magyar repülhet az űrbe! (Videó!)
A Pesti Riporter augusztus 24-ei adásában Vincze Emília először Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal beszélgetett arról, hogy Farkas Bertalan után várhatóan 2025-re Magyarország kiképezi a második kutatóűrhajósát, így ismét egy magyar utazhat az űrbe. Emellett szó volt arról is, hogy hazánk milyen és mekkora szerepet tölt be a világ űrkutatási tevékenységében. A műsor további részében Skype-on kapcsoltuk Deák Dániel politológust, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, akitől megtudtuk, hogyan áll éppen a közte és Karácsony Gergely főpolgármester között kialakult vita. Majd a műsorvezető Rusvai Miklós víruskutatóval, egyetemi tanárral beszélgetett a negyedik hullám lehetőségéről, illetve érintették azt is, hogy a WHO szerint kiemelkedő a koronavírus elleni magyar védekezés, de a hazai átoltottsági adatokról is szót ejtettek. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt. Végül Vincze Emília vendége Bódi Ábel, aktivista, az Identitás Generáció vezetője volt, akivel az afganisztáni helyzetet és a migrációs válságot járták körül. Természetesen érdekes riportokkal és a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk.
Gyurcsány látott már közelről kormányzást, mi is az övét - És akkor mit várjunk Dobrev Klárától?
Azzal reklámozza feleségét az előválasztáson Gyurcsány, hogy ő bizony látott már közelről kormányzást. Nos, mi is láttuk, igencsak közelről és egy ponton a teljes magyar társadalom közös nevezőre helyezkedett Dobrev Klára férjével: valóban elk.rta. Hogy ezt a "remek" teljesítményt Dobrev "közelről figyelhette"– ahogy férje fogalmaz – nem biztos, hogy Gyurcsányné alkalmasságának záloga, sőt! Karácsony Gergely pedig a háttérben szomorúan tolhatja el a biciklit, hiszen a Vízivó Ember elmondta: "Klára az egyetlen jelölt, akit nem félt a kormányzástól". A jobbikos Rig Lajos talán már szégyelli Dobrev Klárát? - Régen Gyurcsány képe csak egy lábtörlőn kapott helyet
Szőrén-szálán eltűnt Gyurcsányné Rig Lajos előválasztási kampányfotójáról. A jobbikos politikus hétfőn osztott meg egy kampányindító képet a közösségi oldalán, amelyen legfőbb politikai támogatói gyűrűjében szerepel. A fotómontázsra mindenki felkerült, Márki-Zaytól Jakabon át Schmuck Erzsébetig és Pálinkás Józsefig. De hová lett Gyurcsányné - tehetjük fel joggal a kérdést, hiszen nem is olyan régen még Dobrev Klárával közös fotóval rebegett hálát a DK támogatásáért. Ennyit a jobbikos elvhűségről - mindig azt tisztelik és becsülik, ami éppen nagyobb hasznot hoz. Rig Lajos nemrég még DK-s logóra cserélte az egykori radikális elveket, de amikor meg rájön, hogy a Dobrev-szerelem tőle többet visz mint hoz, úgy tesz mintha mi sem történt volna. Balog Zoltán a Pesti TV-n: Minél törpébb egy kor körülöttünk, annál nagyobbak a feladatok (Videó!)
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a kommunizmus egyik üldözöttjét, Ravasz László református püspök egy gondolatára reflektált a Pesti TV Boomerlázadás című műsorában. Szerinte, ha simulékonyabb is ez a korszak, a balliberális média akkor is megpróbálja jelentéktelenné tenni nemcsak a keresztény egyházakat, hanem a nemzeti önállóságra való törekvést is, amiért ma Európában és egyáltalán a világban érdemes küzdeni. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke fontosnak tartja az igazság kimondását. Éppen ezért nem szereti a politikai korrektséget, ami a valóság eltüntetésére és az elhallgattatásra épül. Nagyon fontosnak tartja a kárpát-medencei, a határon túli magyar reformátusokkal a szoros együttműködést. Balog Zoltán leszögezte, hogy az ökumenia erősíti Magyarországon nemcsak a keresztény egyházak szövetségét, hanem más egyházakét is. Év végére elkészül a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épülete – Itt tart most a Magyar Zene Háza építkezése (VIDEÓ)
Izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére készül el a világ egyik legnagyobb izgalommal várt kortárs épülete, a rangos nemzetközi díjakkal elismert Magyar Zene Háza – írja a Liget Budapest Projekt kedden megosztott legfrissebb videójuk kapcsán. Mint kiemelik, "a világ leginnovatívabb építészének választott Sou Fujimoto egy modern, extravagáns házat álmodott meg a zenének, a végeredmény pedig egy könnyed, légies, nyitott és átjárható, harmonikus épület lesz, egyedülálló interaktív tartalommal". Földi-Kovács Andrea: Egyre inkább az a bátor, aki kimondja az igazságot – A Védett Társadalom Alapítványról a Pesti TV-n (videó)
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Földi-Kovács Andrea, televíziós újságíró, a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriumának tagja beszélt a szervezet hiánypótló tevékenységéről, hitvallásáról. Rávilágított a civil szervezet valódi céljára, és kifejtette a nyugati országok által preferált szexuális felvilágosítás háttérüzenetét is. Nyomorult, hazátlan gyűlölködők – és egy nagy respekt Árpa Attilának!
Még néhány jelző elfért volna a címben, például a [email protected] is; de kihagytam, nehogy a csúnya szó miatt korlátozza a Facebook a megosztások terjedését… Szóval kikről is van szó? Mindazokról, akik fröcsögve szidják augusztus 20-át, fikáznak mindent, ami ezzel kapcsolatos: magát az ünnepet, a megemlékezést, a programokat, az ötleteket, a megvalósítást, a kivitelezést, az embereket, akik részt vettek benne - mindent. Jellemzően persze olyanok teszik ezt, szokás szerint, akik még életükben soha nem csináltak semmit. Nem szerveztek rendezvényt, nem hoztak létre semmilyen műalkotást, vagy kreativitást igénylő terméket, nem sütöttek kenyeret, nem szántottak barázdát - de még füvet sem nyírtak.
Újjászületett a Szent István-terem, a Budavári Palota csodája
A Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Budavári Palotában augusztus 20-án nyílt meg az újjászületett Szent István-terem. A rekonstruált történelmi helyiséget egykor királyok használták a jelentősebb események helyszíneként, kialakítása az iparművészet csúcsa volt a XIX–XX. század fordulóján. Látogassanak el Önök is a Budavári Palotába és tekintsék meg a magyar iparművészet újjászületett csodáját! Ellopták, kiélvezték, lepusztították – Kádárék szigorúan őrzött balatonaligai villáiban jártunk (KÉPGALÉRIÁVAL!)
Elképesztő állapotban ugyan, de a mai napig áll Kádár János egykori, titkos balatoni nyaralója. Az MSZMP-főtitkárt mosdatni igyekvő visszaemlékezésekben rendszerint puritánnak, szerénynek titulált és „egyszerű emberként” elénk tárt Kádár – és persze a többi elvtárs – bizony korántsem vegyült el az átlagemberek között. Ellenkezőleg: nagyon is értékelte a luxust és a kiváltságokat, még nyaralás idején is. Erről még ma is bárki megbizonyosodhat, ha végigsétál az egykori „aligai objektum” területén. Államalapító Szent Karigeri?
Augusztus 20-án még nem volt gusztusunk aktuálpolitikai ügyekről írni, de egyszerűen nem tudjuk szó nélkül hagyni Karácsony Gergely új megnyilvánulását, miszerint új államalapításra van szükség. A nemzetközi alkotmánytan, vagy az ezer éves magyar államiság és alkotmánytörténet teljesen új aspektusú megközelítését láthatjuk általa – ezek szerint mi jelenleg mondjuk a Megyer törzsben éppen Etelközben lovaglunk, s nekiálltunk kalandozni. Hamarosan újra hont is kell foglalnunk, ha nem vigyázunk. Az új szent koronát pedig, amelyet a legenda szerint II. Szilveszter pápa küldött valamikor, elképzelésünk szerint maga első Karácsony Gergely Szilveszter fogja magának kovácsolni. Komoly baj lehet ott a fejekben, vagy megárthatott a nagy meleg. Orbán Viktor: Brüsszelben három csatát kell megvívnunk
Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a koronavírus-járvány negyedik hullámának várható érkezéséről, a gazdasági növekedésről és az afganisztáni helyzet hazánkat érintő sajátosságairól. A kormányfő szerint most három csatát kell megvívnunk Brüsszelben: a genderlobbi, a bevándorlás és "környezetvédelmi" elképzelések mentén várnak ránk kihívások. Igaz történet arról, hogy néhány mondattal megmenthető egy élet (videó!)
Négy-öt higgadt mondattal megmenthető egy élet. Gondolták volna? Pedig így van. Akár Ön is segíthet ismerősének, családtagjának, barátjának, ha egy adott válsághelyzetben rávilágít arra: nem minden szakadék áthidalhatatlan – még akkor sem, ha annak látszik. Az Ügy stábja elkötelezett az élet védelme mellett; mai műsorunkban ellátogatunk ahhoz a kismamához, akinek történetét várandóssága óta figyelemmel kísérjük. Bea ma már egy kisfiú boldog anyukája, aki már elképzelhetetlennek tartaná az életét gyermeke nélkül. Pedig három évvel ezelőtt egy ilyen feltételezésen nagyot nevetett volna, hiszen nem tartotta magát felkészültnek arra, hogy anyává váljon. A Pesti TV Az Ügy című műsorában felidézzük, miért döntött úgy, hogy minden nehézség ellenére mégis megszüli kisbabáját, és bemutatjuk, hogy vajon most is most is mellette állnak-e azok, akik segítséget ígértek neki. Orbán Balázs: Kis ország vagyunk ugyan, de egyre többen gondolják, hogy példaértékű, ami itt történik
„Az amerikai és a nyugat-európai konzervatív körökben egyre nagyobb támogatottsága van a magyar kormánynak, ami elsősorban Orbán Viktor személyének és politikájának, a családvédelemnek, a zsidó-keresztény civilizáció és a szuverenitás melletti, illetve az illegális bevándorlással szembeni kormányzati kiállásnak köszönhető” – jelentette ki a Mandinernek adott interjúban Orbán Balázs. A parlamenti államtitkárt nemrégiben nevezték ki a miniszterelnök egyik tanácsadójává, illetve a tanácsadók koordinátorává, mellyel kapcsolatban elmondta: „a posztot az az elképzelés hívta életre, hogy Magyarország geopolitikai súlya folyamatosan növekszik a nemzetközi térben”. Ismét egy mondatban szerepelt a DK és a szakértelem – Gyurcsányné végre megosztotta sikerének titkát
Erő, elszántság, tisztesség, szakértelem, alázat – ezeket a szavakat vette szájára Gyurcsányné Dobrev Klára legutóbbi kampánybeszédében, amellyel pártját, a Demokratikus Koalíciót, és Gyurcsány Ferenc újabb reményteli országlásának természetét jellemezte. A DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje buzdító beszédében többek közt azt sugallta, erő kell a baloldali kormány vezetéséhez – amelyet gumilövedékek és tömegoszlató vízágyúk képében már jól ismer a magyar választópolgár... Dobrev Klára az élre tör
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Dobrev Klára tűnik a legesélyesebbnek az ellenzék miniszterelnök-jelölti castingján. Nem volt ez mindig így, de a másik két esélyesnek tűnő jelölt rendkívül gyenge szereplése új helyzetet teremtett. A Civitas Intézet közvélemény-kutatása szerint Dobrev Klára 32 százalékon áll az ellenzéki szavazók között, Jakab Péter 23-on, Karácsony Gergely meg 16-on. Két utóbbi lejtmenetben, Dobrev meg jön felfelé éppen. Gulyás Gergely: Hatmillió magyar védett, nem kell lezárni az országot!
Gulyás Gergely az afganisztáni válság kapcsán a szombati Kormányinfón arról beszélt, hogy a magyar kormány jelentős migrációs hullámra számít, amely egyes becslések szerint akár az ötmillió főt is elérheti. Ugyanakkor kiemelte, hogy a korábbiaktól ellentétben – a német kancellárt is beleértve – az egész Európai Unió egységes álláspontra helyezkedett: a 2015-ös migrációs hullám nem ismétlődhet meg, és a környező országoknak kell segítséget nyújtani. A kancelláriaminiszter arról is beszélt: bár Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában az átoltottság miatt, a negyedik hullám hazánkat is érinteni fogja, bár várhatóan jóval csekélyebb mértékben. Mint megjegyezte, a hazánkban alkalmazott vakcinák átlagosan 0,18 százalékra csökkentették a megbetegedés lehetőségét a beoltottak esetén, azaz 500 emberből egy betegedhet meg, és a betegség így is enyhébb lefolyású lehet. Pesti Riporter – Szent István szinte a jövőbe látott és megakadályozta az ország kettészakadását
A Pesti Riporter ünnepi adásában Ferkó Dániel vendége Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt. A szakemberrel a keresztény haza védelméről, Szent István királyról és a magyarság történetéről beszélgettek. Szóba került az is, hogy Szent Istvánék hogyan álltak a menekültekhez, és kiderült: régen sem volt szó arról, hogy az országot eláraszthatja bármilyen más népesség. A józsefvárosi drogtanya anyatigrise szerint a magyar forradalmak tanítása helyett munkásmozgalmi történetekre van szükség az iskolákban
Udvarhelyi Tessza nevét sokan nem ismerik, pedig ő Soros György józsefvárosi helytartója, hiába próbálja elviccelni ezt a tényt. A Pikó Andrást dróton rángató Udvarhelyi felforgató tevékenysége nem újkeletű, hiszen évek óta próbálkozik drogosokkal telerakni a kerületet. A baloldali polgármester alatt pedig szűk két év alatt ismét eluralkodott a káosz Józsefvárosban, és ebben természetesen Udvarhelyi keze vastagon benne volt. A szélsőbaloldali "civil" most a magyar forradalmakat fitymálta le és arra utalt, hogy nem ezeket kéne központi szerepbe helyezni az oktatásban, hanem az alulról szerveződő mozgalmakat, mint a munkásmozgalmat és a lakhatási mozgalmakat. Szabó Gergő ezen az estén Szalai Szilárddal és Dezse Balázzsal beszélgetett, és Udvarhelyi Tessza szélsőbaloldali förtelmein kívül szóba került még a DK-s Arató Gergely pofátlan hergelése is, aki 2010 előtt vastagon részt vett a magyar oktatási rendszer mélyrepülésében, ám most volt képe arról beszélni, hogy az Orbán-kormány teszi tönkre a pedagógusokat. Az MSZP végvergődésében pánikszerű retróakcióval jelentkezett, hiszen a kádári nosztalgia jegyében zöld Ladával forgattak a Balatonról "Szabad strandot" követelve. A retró gondolathoz szervesen hozzátartozott a véres kommunista Tanácsköztársaság belügyi népbiztosának, Landler Jenőnek a népszerűsítése is. Végül a vidéki embereket megalázó Jakab Péter és az újból óriási égést produkáló Kerpel-Fronius Gábor is helyett kapott a Karanténvlogban. Szabó Gergő mintegy két hónapra elköszönt mindenkitől egészségügyi okokból, azonban mindenkit vár vissza majd újból a Karanténba, ahol folytatódik a jól megszokott stílus és a kíméletlen komcsielemzés! Tartsatok most is velünk! Az államalapítás ünnepe a bal- és a jobboldalon
Augusztus 20., hazánk „születésnapja”, országunk I. (Szent) István által keresztény alapokon történő megalapításának ünnepe. Megfontolt és előrelátó, apja tanácsait követő szent királyunk határozott döntései, illetve a keresztény tanítás erkölcsi útmutatása nélkül ma nem létezne föld, amit úgy hívunk: Magyarország. Mondanunk sem kell, hogy egy ilyen esemény méltó ünneplést érdemel, pláne ebben a helyzetben, amikor a koronavírus-járvány miatt a tavalyi rendezvényt is „be kellett pótolni”. A mindenkori magyar kormánynak kötelessége, hogy megadja a lehetőséget a nemzetnek arra, hogy annak tagjai együtt ünnepelhessék az államalapítást. Az Orbán-kormány maximálisan eleget tett ezen feladatának, számos városszerte élvezhető programon túl az ország, ha nem egész Európa történetének legzseniálisabb tűzijáték-parádéját valósította meg.