Mi kérdezünk
Mi kérdezünk – Kovács István 44 éve az egyetlen magyar szabadfogású birkózó világbajnok
Elrejtettünk egy kis magyar népmesét mindjárt a címben. Az ugyanis igaz is, meg nem is. Akárcsak abban a mesénkben, amikor a királynak vinni is kell ajándékot, meg nem is. Kovács István valóban az egyetlen magyar szabadfogású világbajnok, de ez igazából csak az idei esztendőig volt igaz. Ugyanis néhány héttel ezelőtt Belgrádban Iszmail Muszukajev világbajnok lett szabadfogású birkózásban, magyar színekben. Ebből az alkalomból is kérdeztük meg a Honvéd és a Csepel egykori kiválóságát, aki egyedi név a szakmában az 1979-ben megszerzett világbajnoki címének köszönhetően. A hetvennegyedik életévében lévő sportember és egykori sportvezető őszintén beszélt arról is, hogyan ismerkedett meg a birkózással, mit köszönhet Hegedűs Csabának és kiderül, miért nem lett 1980-ban olimpiai bajnok, „csak” bronzérmes. De az igazi üzenete ennek a beszélgetésnek Kovács István vágya, miszerint nagyon szeretné, ha Iszmail Muszukajev itthon, Magyarországon oktatná a fiatalokat a szabadfogású birkózásra. "A lengyel államfő vélhetően mindent meg fog tenni azért, hogy odaszúrjon Tuskéknak" - A Mi kérdezünk vendége volt Stepper Péter kutató
Nem titok, hogy Donald Tusk Orbán Viktor régi nagy ellenfele az európai porondon, ugyanis előbbi pont azokkal az európai technokratákkal ápol jó viszonyt, akikkel számos csatája volt a magyar kormánynak - emelte ki a Mi kérdezünk című műsorunkban Stepper Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. A szakértő szerint sokkal kevésbé lesz konfrontatív a Tusk-kormány Brüsszellel, mint volt a Jog és Igazságosság vezette kabinet. Az elemző úgy látja: még egyelőre homályos, hogy mit jelent Magyarországnak egy Tusk vezette lengyel kormány. Kiemelte ugyanakkor, hogy hiába örül a magyar ellenzék, a leendő lengyel kormány nem velük fog tárgyalni, hanem a magyar kormánnyal. A szakértő kifejtette a választások kapcsán, hogy a két nagy párt teljesítménye várható volt, a nagy meglepetést a kis pártok okozták. "Komoly engedményeket kell tenni Tusknak, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy az ország lakosságának a fele továbbra is jobboldali, erősen katolikus, konzervatív beállítottságú, akik a Jog és Igazságosságra szavaztak" - hangsúlyozta Stepper Péter. Az elemző ugyanakkor nem hiszi, hogy a leendő kormány például a migrációs politikájukat drasztikusan megváltoztatná. Hozzátette, hogy az államfő vélhetően mindent meg fog tenni azért, hogy odaszúrjon a Tuskéknak. "Lengyelországban sokan hisznek abban, hogy a szmolenszki tragédiában Donald Tusknak is szerepe volt" – A Mi kérdezünk vendége Mitrovits Miklós
Jarosław Kaczyński és Donald Tusk között komoly személyi ellentét van, főleg a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség óta – hangsúlyozta a Mi kérdezünk adásában Mitrovits Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, akit a vasárnapi lengyelországi választások kapcsán kérdeztünk. A műsorban a kutató kiemelte: nagy bázisa van Lengyelországban azoknak, akik hisznek abban, hogy a tragédia összeesküvés volt, amelyben Donald Tusknak is van szerepe. Mitrovits Miklós úgy látja, hogy minden eddiginél nagyobb részvételre lehet számítani a mostani parlamenti választáson. Szavai szerint mind a jobb-, mind a baloldal úgy állítja be, hogy ez a voksolás egyértelműen az ország jövőjéről szól. Arról is beszélt, hogy nyár óta, amikor beindult a kampány, főleg a biztonság és a hadseregfejlesztés uralta a közbeszédet. A történész hozzátette: Moszkvától Brüsszelig mindenki nagyon figyeli ezt a választást. Mi kérdezünk – Horváth József: Európa az utolsó utáni figyelmeztetést kapta az izraeli konfliktus által, hogy elkerülje az iszlám terrorizmus pusztítását
Háborúból háborúba sodródik a világ, az orosz–ukrán konfliktust követően egy bestiális kegyetlenséggel zajló izraeli–palesztin háború bontakozott ki az elmúlt napokban, amikor a Gázai övezetből elképesztő mértékű rakétaeső zúdult Izraelre, majd meglepetésszerű támadást indított a Hamász, amely során több ezer harcos lépte át az eddig biztonságosnak ítélt határt. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki a két háborús gócpontról, és a nyugat-európai ébredés utolsó utáni pillanatának lehetőségéről is beszélt. Horváth elmondta, hogy mindenképpen kérdéseket vet fel a palesztin támadás hatékonysága, a Moszad és a CIA hatalmas baklövése, akik a jelek szerint nem vették észre a Hamász készülődését. A biztonságpolitikai tanácsadó hozzátette, hogy Izrael léte attól függ, hogy gyengének mutatja-e magát, vagy minden erejével visszacsap az arab terroristáknak, amely azonban számos civil áldozatot követelhet, és újból ellenségessé teheti a viszonyt több olyan arab országgal, akikkel a zsidó állam már rendezte a viszonyt. A beszélgetés során a keresztényeket is elpusztítással fenyegető iszlamista szélsőségesek európai városokban történő ünneplése is külön fejezetet kapott, hiszen félelmetes látni azt, hogy Nyugat-Európa eltűri ezt a viselkedést a saját otthonában, és nem gondol arra, hogy a következő áldozat már saját maga lesz. Végül Horváth József az orosz–ukrán háború aktuális állásáról is elmondta véleményét. A biztonságpolitikai tanácsadó leszögezte, hogy az oroszok vélhetően több tartalékkal rendelkeznek mind lőszerutánpótlás, mind személyi háttér tekintetében, míg az ukránok egyre jobban kimerülnek, ez pedig eldöntheti a háborút. Nézzétek meg az érdekes beszélgetést! Mi kérdezünk – A szórakoztatás mellett a közösségépítés a legfőbb célja DJ Dominique-nak
A Fergeteg Partykon megszokhattuk, hogy kiváló a hangulat. DJ Dominique nem titkolt célja, hogy az átmulatott esték ne teljenek el közösségépítés nélkül. Itthon e tekintetben nagyon le vagyunk maradva a történelmünk miatt, pedig óriási szükségünk van nekünk, magyaroknak is a szeretetre és a közösségi életre. A kiváló rádióst, műsorvezetőt arról is kérdeztük, hogy itthon miért nincsenek napközben szórakoztató műsorvezetők a rádiókban. Erre is megkapjuk a választ. Tartsatok velünk! Takács Péter a Mi kérdezünkben: Hozzá kell nyúlni az egészségügy elaggott szerkezetéhez!
Folyamatosan dolgozunk az egészségügyi rendszer markáns átalakításán – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Takács Péter egészségügyi államtitkár. Szerinte az elaggott, szocialista típusú szerkezethez hozzá kell nyúlni. "Most, a veszélyek korában, amikor háború dúl és szakértők szerint 10–15 éven belül újra kitörhet egy világjárvány, nekünk egy stabil, állami ellátórendszert kell kiépítenünk" – mondta. Takács Pétert a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetésének hatásáról és arról is megkérdezte Huth Gergely, hogy lesznek-e kórházbezárások, illetve az egészségügyi államtitkár kifejtette véleményét Schmidt Mária történész álláspontjáról, aki a Látószög blogon arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO) behálózza az Egyesült Államok.
Fellendülőben a magyar–francia kapcsolatok – A Mi kérdezünk vendége volt Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője
Annak ellenére, hogy baloldali-liberális elnök regnál Franciaországban, mégis, stratégiai szempontból sok az egyező pont Párizs és Budapest között. Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője úgy látja, hogy Franciaország mindig a szuverén, nemzetállami gondolkodást képviselte Európában, amihez Magyarország is csatlakozhat, gyengítve ezzel a kontinens sorsát alapvetően meghatározó német–francia tengelyt. Ugyan se a társadalom-, se a migrációs politikában nem értünk egyet a franciákkal, de abban igen, hogy Brüsszel nem hagyhatja figyelmen kívül a tagállamok érdekeit. Ráadásul Macron és Orbán között hagyományosan jó kapcsolat van, amit a visegrádi országok az előnyükre fordíthatnak. Mi kérdezünk – Egy görög istennek kell feltámadnia, hogy megmentsen bennünket? – Rácz András íróval beszélgettünk
A Föld szinte minden kultúráját a felismerhetetlenségig megváltoztatta az elmúlt száz év, különösen az utolsó pár évtized technológiai fejlődése és persze nem mellesleg a kifejezetten amerikai (alapvetően mozgóképes) tömegkultúrával történő találkozás. Olyan emberi tulajdonságainkat, képességeinket és szükségleteinket is érintette ez a változás, mint az alapvető örömeink megélése, a létezéssel járó nehézségek elviselése és persze a valóságérzékelés. Soha nem volt olyan nagy a szakadék a generációk között, mint most. A negyven felettiek még a könyvek korában születtek, amelyet talán csak a tévé kezdett ki valamennyire. És ezek az emberek most rácsodálkoznak arra, hogy habár teljes jogú lakói és használói a virtuális világnak, ebben a környezetben nem képesek megélni azokat az örömöket, amelyeket a valóságból ismernek. Mi, az ötvenen túl sokszor érezzük úgy, hogy az énvédelemre szánt nagy érzelmek és hárítások teszik boldogtalanná a gyermekeinket. Rácz András íróval a "Feltámadt a nagy Pán" című könyvéről és sok minden másról beszélgetett Bálint Botond. Mi kérdezünk – Egyedülálló pantomim előadással arat nagy sikereket a PANkreátorok társulata
Hogyan lehet izgalmas 2023-ban egy pantomim előadás? Erre a kérdésre (is) keresi a választ ez a beszélgetés, amelyben Szabó Máté és Horváth Zoltán avat be minket a pantomim világába. A PANkreátorok csapata óriási sikernek örvend. A belvárosi Aranytíz Kultúrházban látható a műsoruk, ami hamar teltházas előadásokat produkált. Azonban nemcsak a közönség, hanem a szakma is díjazta a produkciót, mégpedig az Érték és Minőség-díjjal, ami komoly elismerés a fiatal társulatnak. A PANkreátorok valóban a pantomimet használják fel mint kommunikációs eszközt, de teljesen modern, illetve egyedülálló formában. Előadásuk a rengeteg humor és jókedv miatt lett népszerű, amiben a mostani interjú sem szenved hiányt. Jó szórakozást! Dopeman: megváltozott Orbán Viktor és megváltoztam én is (Mi kérdezünk)
Aki ismeri, tudja, hogy Pityinger Lászlóval (Dopeman) az élet nagy dolgairól bármikor lehet beszélgetni egy jót. Ezúttal a saját életútja mellett a mai fiatalokról is kifejtette markáns véleményét. De azt is megtudhattuk, milyen érzésekkel teli utazás volt Dopeman számára a miniszterelnök szobrának rugdosását követő időszak. Azóta sokszor vállal közéleti témákban vitaműsorban való részvételt, ahol nem rejti véka alá véleményét, amivel azonban már legtöbbször a jobboldali közösség is tud azonosulni. De vajon mi késztette korábban a botrányos szobor-rugdosásra? A Mi kérdezünk legutóbbi adásából erre a kérdésre is választ kapunk. Nézzék meg, érdemes! Vörös Tamás: Pikó András arrogáns önkormányzatot épített Józsefvárosban, szóba se áll a lakókkal
Ps TV 2023 szeptember 20. Vörös Tamás, a Fidesz józsefvárosi frakcióvezetője volt a PestiSrácok Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki részletesen beszélt a VIII. kerület utóbbi négy évéről, amely cseppet sem az építkezés időszaka volt. A Pikó András vezette baloldali összefogás csupán látványpolitizálással vetette észre magát, illetve a folyamatos botrányokkal, hiszen egyik kényes ügy követte a másikat, szinte lajstromba sem lehet venni őket. A 2019 előtti rendpárti politika megszűnt, a kerületbe visszatértek a drogosok és a prostituáltak, egyre több a szemét, és folyamatosan romlik a közbiztonság. Vörös Tamás elmondta, hogy szavakban ugyan a kisemberek mellé áll Pikó, a valóság azonban egészen más képet mutat, hiszen egy arrogáns kerületvezetés épült ki az utóbbi években, a polgármester már szinte szóba sem áll a lakókkal, elefántcsonttornyában múlatja az időt. A lekezelő stílust stábunk is többször megtapasztalta, hiszen bármikor próbáltunk feltenni kérdést Pikónak, dehonesztáló szavak kíséretében hajtott el bennünket. Közelednek azonban az önkormányzati választások, Józsefvárosban is dönthetnek a lakosok, hogy valóban ezt az utat akarják-e folytatni, vagy inkább visszatérnek a kitaposott ösvényre, amely 2019 előtt, a fideszes városvezetés alatt jellemezte a kerületet. Gégény Péter a PS-nek: Baranyi Krisztina szeret mindenről egyedül dönteni, ennyit a ferencvárosi demokráciáról (Videó)
Závecz Tibor közvélemény-kutató az mondta egy korábbi elemzésében, hogy nincs olyan ellenzéki polgármester, akit biztos bukás fenyegetne 2024-ben. Szerinte az ellenzéknek nincs esélye a 2019-es hasonló áttörésre, de a 2022-es parlamenti választásokhoz hasonló buktára sem kell számítani. Hozzátette, az is látható, hogy a két, valóban civil polgármester, Pikó András és Baranyi Krisztina mögé – ha dúlva-fúlva is – be fognak állni az ellenzéki pártok. Meglehet, hogy hasonlóképp Karácsony Gergelyt is támogatni fogják a baloldali pártok, ha Gyurcsány Ferenc kiadja a parancsot. Kitarthat ez a látszat összefogás jövő tavaszig? Megfélemlíti vajon Baranyi Krisztina a ferencvárosi ellenzéki képviselőket? Hogyan tud a "kivéreztetett" főváros kifizetni 30 millióért közterületi kutyavécéket? Karácsony Gergely állítása szerint belegebednek abba, hogy jó legyen a fővárosi közlekedés. Vajon jó munkát végzett ezzel kapcsolatban a politikai nagyvad és tanácsadó hadserege? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Gégény Péter, a ferencvárosi Fidesz körzetfelelőse. További részletek a videóban.
Gidófalvy Attila: nekem a Nagy-Magyarország térkép a mindent jelentette (Mi kérdezünk)
Gidófalvy Attila sosem tagadta le nemzeti érzelmét, de igyekezett különválasztani a rockszínpadot a közéleti témáktól. A Mi kérdezünk legújabb adásában az élő legendaként is emlegetett zenész számos témában fejtette ki véleményét és azt is elárulta, hol található Gidófalva, és honnan származik a Máté Péter-díjas magyar zenész családja. Mindezek mellett a focihoz és a Ferencvároshoz fűződő kapcsolata is terítékre kerül, valamint azt is megtudhatjuk, hogy a Karthago, a Gidó és a Fáraó zenekarok oszlopos tagja milyen új ötletén dolgozik jelenleg. Nézzék meg a műsort, érdemes! Németh Balázs: keresem az új kihívásokat, de az pletyka, hogy főpolgármester szeretnék lenni
Németh Balázs, az atlétikai világbajnokságot lebonyolító cég vezérigazgatója volt a Mi kérdezünk című műsor vendége. Németh egy éve mondott nemet a televíziózásra, a mai adásból pedig kiderül, hogy a világbajnokság után hogyan látja a múltbeli eseményeket? Németh Balázs elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy az atlétikai világbajnokság óta az új kihívásokat keresi, de mint megtudjuk, nem feltétlenül a főpolgármesterséggel járó feladatokra gondol. Azonban a verseny szervezéséről és az azzal kapcsolatos érzésekről, valamint tapasztalatokról is sok új információval leszünk gazdagabbak. Szentgyörgyvölgyi: bennünket a polgárok választottak meg, mindig is ők lesznek az elsők!
Szentgyörgyvölgyi Gábor önkormányzati képviselő volt a Mi kérdezünk vendége. A belvárosról és azon belül is leginkább az V. kerület életéről és mindennapi problémáiról szól a mostani interjú. Megtudhattuk, hogy hiába a rengeteg hazai és külföldi turista, a kerületben élők kívánsága az első. A beszélgetésben elhangzik rengeteg innovatív ötlet, ami a lipótvárosi lakosok életének komfortosabbá tétele miatt valósult meg. Szeptember 21-én indul a több mint harminc helyszínt magába foglaló Művészeti Napok, amiről szintén szót ejtett a képviselő úr. Jó szórakozást! Szöllősi György: túl vagyunk a mélyponton, egyre több a magyar fiatal az NB I-ben – Mi kérdezünk
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, akivel természetesen a labdarúgás volt a fő téma. Megtudhatjuk, hogy a Puskás Akadémia méltó kihívója lesz-e a Fradinak vagy erről szó sem lehet. Emellett természetesen a hazai NB I-es bajnokság elmúlt években történt fejlődéséről, és a magyar válogatott helyzetéről is beszélgettünk. Természetesen Dejan Sztankovicsot és Szoboszlai Dominikot sem kerülte ki az interjú, mi több,a MOB frissen alakult médiabizottsága is szóba került. Jó szórakozást! "Az abortuszra kényszerülő nők is áldozatai egy kegyetlen társadalomnak" – Ékes Ilona volt a Mi kérdezünk vendége
Az ember a másik ember élete fölött nem rendelkezhet. Tudjuk azt, hogy az élet az a fogantatással kezdődik, és innentől kezdve kellene védeni, és odafigyelni rá és vigyázni rá. Nem lehet olyan indok, amivel ezt meg lehetne szüntetni, ki lehetne oltani ezt az életet – mondta Ékes Ilona, az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke, aki a Mi kérdezünk vendége volt. Ilona egész életét a gyermekek és az élet védelmére tette fel, amely álláspontja szerint a fogantatással kezdődik. Életpályáját óvónőként kezdte, a magyar Országgyűlés meghatározó női politikusa lett, és az élet védelméért vívott harcában nem állt meg határokon belül, nemzetközi szinten építette ki kapcsolatait. Számos európai partnerszervezettel a mai napig aktív kapcsolatot ápol, kurzusokat szervez, amelyeknek a legfőbb témái az abortusz, a gyermekprostitúció elleni küzdelem, az anya–csecsemő közötti kötődés fontossága. Kótai Mihály és a serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó, Sas Dániel voltak a Mi kérdezünk vendégei
Kótai Mihályt jól ismerjük, hiszen két évtizeddel ezelőtt néhány éven keresztül szórakoztatta a nagyérdeműt profi ökölvívó mérkőzéseivel. Az utóbbi években azonban a Ferencváros ökölvívó szakosztályának vezetőjeként dolgozik. Misi nemcsak a ringben volt eltökélt és megalkuvást nem ismerő ember, hanem vezetőként is komoly célokat tűzött ki maga elé. A Fradiban az idei esztendőben kezd beérni az elmúlt hét év szisztematikus utánpótlás-nevelő programja, amit Kótai Mihály kezdett el. Erről és a nemrégiben megrendezett serdülő Európa-bajnokságról szól a mostani beszélgetés, ahol a friss érmes Sas Dani is elmeséli élményeit a versenyről és a Fradival való kapcsolatáról. Polgármester, programozó-matematikus és népszerű lemezlovas – Spigiboy a Mi kérdezünkben!
Amikor két ember, aki erősen érdeklődik a zene iránt, de egészen másról beszélget, érdekes dolgok történhetnek. Ilyen ez a mostani interjú Spigiboyjal, vagyis Spiegelhalter Lászlóval. Sokan talán nem is tudják, hogy a népszerű lemezlovas civilként Vácrátót ügyes-bajos dolgaiért felel, a településnek 2014 óta polgármestere. Programozó-matematikusként pedig szeret tervezni, "nagyot álmodni és megvalósítani azt". A fiatalok élete egy Pest vármegyei faluban azonban nem egyszerű, és bizony Vácrátóton is aktuális volt a probléma, amit a polgármesternek és a testületnek kellett megoldania – az eltelt időszak pedig azt mutatja, hogy ezt sikerült is megvalósítaniuk. A műsorban egyebek mellett arra is kerestük a választ, vajon miért szeretnének egyre többen a fővárosból kiköltözni az agglomerációba, és vajon mi lehet az oka annak, ha valakinek ez mégsem sikerül úgy, ahogyan azt eltervezte? Nézzék meg a beszélgetést, érdemes! Stadionstop után már egyedül Baranyi csinálta az atlétikai világbajnokságot – Gyurákovics Andrea a Mi kérdezünkben!
Bár nemrég még Karácsony Gergellyel közösen jelentette ki Baranyi Krisztina, hogy a Groupama Aréna volt az utolsó stadion Ferencvárosban, néhány napja mégis az atlétikai világbajnokság stadionjának tervezőjével közösen posztolt azzal a felütéssel, hogy egymaga mit intézett a kerületnek. Gyurákovics Andreával, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetőjével az ilyen és ehhez hasonló visszásságokról beszélgettünk, de természetesen szóba került az is, hogy miért nem örülnek a baloldaliak a magyar sportsikereknek, ahogy az is, hogy bármilyen zászlót szívesen lengetnek, kivéve a magyart. Kiderítettük azt is, hogy miért volt a gazleső "fotópályázat" egyik legnépszerűbb vadászterepe Ferencváros, de azt is megtudhattuk, hogy mire készül a kerületben ellenzékben politizáló Fidesz a következő ülésszakban. Mi kérdezünk – A Rómeó Vérzik zenekar frontembere avat be minket a felvidéki magyarság mindennapjaiba
A Mi kérdezünk ismét egy érdekes témát feszeget. Kovács Koppány a Rómeó Vérzik frontembere ezúttal nem csak a rock and roll muzsikáról beszélt, hanem a felvidéki magyarság mindennapjairól is. A remek zenész kifejezetten mélyreható tapasztalatait adja át és betekintést nyerhetünk a szlovák területen élő magyarság életébe. A somorjai zenekar két országban is nehezített pályán mozgott, de ettől függetlenül a Felvidék mellett a magyar rajongók is imádják őket. A tegnapi fővárosi nagykoncert előtt készült a beszélgetés, érdemes velünk tartani! Kis-Benedek József a PS-nek: Kialakulhat egy modern hidegháborús helyzet, ha a fehéroroszok után a lengyelekhez is atomfegyvereket telepítenek (Videó)
Sokkal gyorsabban le lehetne zárni az ukrajnai háborút, ha a nyugati országok szigorúbb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, több fegyvert küldenek Ukrajnának és nem hajlandók tovább diplomáciai kapcsolatot fenntartani Moszkvával, állítja Zelenszkij elnök tanácsadója. Eközben úgy tűnik, hogy a NATO-ban sem mondhatja el mindenki a véleményét a békéről. Stian Jenssennek, a NATO-főtitkár kabinetfőnöke ugyanis azt mondta, hogy Ukrajna a háborút lezáró megállapodás részeként végül területeket adhat át Oroszországnak. Jenssen később kijelentette, hogy megbánta megjegyzéseit. Nemrég Minszkbe érkezett a kínai védelmi miniszter, aki tárgyalásokat folytat fehérorosz kollégájával. Li Csangfu örömét fejezte ki, hogy 31 év óta még soha nem volt ennyire szoros a két ország diplomáciai kapcsolata. Miért nem tudják tartani a németek saját tervüket a védelmi kiadásaik növelésére? Mi lesz ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek? Ezekről a témákról beszélgettünk Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel. Részletek a videóban. Ezúttal a jazz kapta a főszerepet – Gáspár Károly volt a Mi kérdezünk vendége
Egy régi ismerőst köszöntöttünk az egy éve megújult stúdiónkban Gáspár Károly személyében. A kiváló jazz-zenész és műsorvezető hosszú ideig volt a Karc FM és a Pesti TV csapatának a tagja, így nagy kíváncsisággal érdeklődtünk, mit is csinál mostanában. A beszélgetés rengeteg érdekességet tartalmaz: a belvárosi bárok hangulatán keresztül a cigányzenész családokon át szinte mindenről szó esett. Gáspár Károly trióban és szólóban is fellép – érdemes keresni, merre jár éppen az országban, ugyanis fantasztikus zenész. Jó szórakozást a beszélgetéshez! Mi kérdezünk – Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat! Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.