Politikai Pankráció
Mit jelent Jens Stoltenberg NATO-főtitkár magyarországi látogatása? – Politikai Pankráció
Az ember azt hinné, hogy a választások után kicsit elcsitul a közélet, miközben politikusok elemzik az eredményeket és a mögöttük álló kampányt. A valóság azonban mást mutat. Budapestnek még mindig nincs főpolgármestere (a gyakorlatban eddig sem nagyon volt), a Tisza Párt alelnöke botrányt botrányra halmoz, a NATO-főtitkár pedig Magyarországra látogat. Számunkra ez persze egy kedvező állapot. Unalmasak is lennének a vitaműsorok, ha az állatkertben született kecskegidákról kellene vitázunk, így a mai Politikai Pankrációban Huth Gergely és Varga Etele az imént említett eseteket vitatta meg. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! A kampány része Magyarország EU-s inzultálása – Politikai Pankráció
Mély, filozofikus és jogelméleti vita alakult ki Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója és Csizmadia Tamás jogász, elemző között annak ügyében, hogy miként lehet jogállami köntösbe bújtatni Európában azt, hogy igazából csak kormányváltást szeretnének látni Magyarországon. Miért beszél a Nyugat a kötelező sorkatonaság bevezetéséről, ha nem akar háborút? – Politikai Pankráció
A Politikai Pankráció mai részében Varga Etele kivételesen nem Huth Gergellyel, hanem Kosik Kristóffal került szembe. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a felek két-két témát hoztak zárt borítékokban, ma azonban előkerült egy ötödik boríték is. Ennek tartalmára csak a beszélgetés végén derült fény. Emellett persze szó volt Karsai Dániel eutanáziához való jogáról, Magyar Péter messiási mivoltáról, a politikai gyűlöletkeltésről és a kötelező sorkatonaságról is. A gyűlölködés a politikai önkifejezés eszköze – Politikai Pankráció
Komoly probléma, hogy elmeháborodottak és rendkívül primitív emberek gyűlölködnek a közösségi médiumokban, de még nagyobb baj lenne, ha ezt korlátoznák. Gumijogszabályokat inkább ne gyártsunk – ebben mély egyetértés alakult ki Apáti Bence és Balogh Gábor között. Az uszítás persze más tényállás, ahogy a valóság meghamisítása is, amit hetek óta folytat a haladó sajtó, amikor Robert Fico merénylőjét szélsőjobboldalinak és oroszbarátnak ábrázolja, miközben azokat próbálja hitelteleníteni, akik igazat írnak. Még nagyobb baj, hogy a folyamatos közéleti durvaságok, felelőtlen hergelések és a mainstreammel való teljes azonosulás elvárása termékeny talajra hullik az őrültek fejében, ebből meg könnyedén születik politikai terrorizmus. Hogy erre mi a megfejtés, az kiderül a beszélgetésből. Ami nyugaton a diplomácia csúcsa, az nálunk diktátorokhoz való dörgölőzés – Politikai Pankráció (videó)
A mai Politikai Pankrációban ismét Varga Etele és Huth Gergely feszültek egymásnak, a Robert Ficót ért támadás azonban felülírta a szokásos formációt. A felvétel pillanatában még nem sokat lehetett tudni a támadó motivációjáról és kilétéről, a felek azonban sikeresen megvitatták a merénylet utóhatásait. A messiás ezúttal egy vasúti kocsit változtatott elnöki különgéppé – Politikai Pankráció
Apáti Bencével együtt egyszerűen képtelenek vagyunk betelni Magyar Péterrel, és nem azért, mert a Tóni jól fizet. A fickó teljesen megzakkant, titkosszolgák ezreit látja ott, ahol más mezőt, hétköznapi tárgyakat internetblokkolóként azonosít, az emberei meg közben a forradalom nevében egy egész vasúti kocsit lefoglalnak és a büfébe igyekvő polgárokat igazoltatják, beszámoltatják céljaikról. Ja, és közben Rost Andreát énekelni tanítja, hiszen a messiás mindenben is ügyesebb, mint mindenki más. Hiszen a karizmája ebből táplálkozik, hogy ő különleges, és erről mind a hívei, mind ő maga meg van győződve.
Ukrajnában dől el a kontinens sorsa? – Politikai Pankráció (videó)
Senki sem számított rá, hogy a XXI. század hajnalán Európa közepén kitör egy háború, ahogyan arra sem számított senki, hogy évekig húzódik majd. Ami eddig két ország belügye volt, abba most az egész kontinens belesodródhat, a narratíva azonban folyamatosan változik. Eddig Ukrajna győzelméről szóltak a hírek, most azonban az ország fennmaradása a tét – hangsúlyozzák a háborúból hasznot húzó nyugati nagyhatalmak. Szomorú, hogy Európa vezetői nem azt vitatják, hogy maradjunk ki belőle, hanem hogy miként sodródjunk bele még ennél is jobban. Huth Gergely és Varga Etele a lakhatási válság mellett Ukrajna státuszáról is vitázott. Nézd meg a teljes beszélgetést! „Aki szerint Karácsony Gergely alkalmatlan, az tulajdonképpen optimista” – Politikai Pankráció Apáti Bencével és Balogh Gáborral
Civilizációs normasértés, ha valaki a BKK-ra nem mint a hajléktalanellátó rendszer egyik részeként tekint, és a villamosokat és buszokat nem tömegszállásnak használja? Apáti Bencével, a Megafon üstökösével és Balogh Gábor újságíróval a Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között kialakult beeffel indítottunk, és végül eljutottunk oda, hogy tényleg egy izgalmas választás vár ránk Budapesten, hiszen mind Szentkirályi Alexandra, mind Vitézy Dávid egy jó jelölt, ráadásul mind a ketten olyan területen villantanak komoly szakértelmet, amire nem számítottunk. A brüsszeli jogállam pontosan olyan, mint Karácsony Gergelyék korrupciómentes beruházásai – Politikai Pankráció (Videó)
Nehéz megmondani, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt gúnyt űz-e a politikából, vagy komolyan veszi a humort, de tényszerűen igaz, hogy a XII. kerületi előválasztáson köröket vertek a hagyományos ellenzéki pártokra. Huth Gergely szerint ez a választók szembeköpése, Varga Etele azonban úgy látja, hogy a viccpártnak indult "kutyák" mintha kezdenék komolyan venni magukat. Ezt követően szóba került a Lánchíd körül kialakult korrupciós botrány és a Brüsszelben betiltott NatCon nevű rendezvény is, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A felek megegyeztek abban, hogy a korrupciót fel kell számolni, a NatCon betiltása pedig szó szerint a demokrácia és a jogállam arcon köpése, azonban mégis komoly vita alakult ki Huth Gergely és Varga Etele között. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! Apáti Bence mégis létezik! – Politikai Pankráció
Olyan rég volt téma, de mivel szerencsére közelednek a választások, a közösségi médiában megint feljebb csavarták a cenzúrát. Illetve nemcsak a cenzúrát, hanem az összes létező és nem létező eszközt és közösségi szabályzatot bevetik a haladárok, hogy politikai ellenfeleiket kiradírozzák a virtuális létezésből. Apáti Bencének pl. tényleg a létezését vonták kétségbe, állítólag csak egy imposztor, és majd egy hétig kellett bizonygatnia, hogy tényleg létezik. Tudjuk persze, ez csak a kezdet, ezért az érintettel, Apáti Bencével felültünk a nosztalgiavonatra Balogh Gábor kalauzkodása mellett. Közszereplők és szövegértelmezések – Pankotai Lili a PestiSrácoknál
Mennyiben határozza meg a szerző személye a szöveg értelmezését az olvasó szempontjából? Meddig mehetünk el egy közszereplő sértegetésében és miért érdemes néznie a jobboldali média műsorait annak, aki idézni próbál belőlük? – minderről Pankotai Lilivel beszéltünk a PestiSrácok.hu szerkesztőségében, ahová azt követően érkezett, hogy úgy gondolta, kollégánk verbálisan bántalmazta. A Politikai Pankráció legutóbbi vendége most személyesen is megjelent abban a médiumban, amellyel eddig csak az interneten keresztül vívott csatákat. Politikai Pankráció – Puzsér Róbertet úgy vonzza a harmadik pólus, mint az MSZP-s pénz (VIDEÓ!)
A politika boszorkánykonyhájában sem lenne egyszerű feladat megkreálni, majd tálalni azt a gondolatbonbont, amely szerint a Fidesz–KDNP a 2024-es önkormányzati választáson két jelölttel indul, nevezetesen Szentkirályi Alexandrával és az LMP által támogatott Vitézy Dáviddal – vélekedett Varga Etele. A szabadúszó újságíró az e heti Politikai Pankrációban úgy fogalmazott: a baloldalon most ez egy slágertémává nőtte ki magát. Varga szerint inkább izgalmas a verseny azzal, hogy a korábbi közlekedési államtitkár is beszállt a főpolgármesteri megmérettetésbe, mert "üde színfoltja lesz a választásoknak". Kollégánk, Varga Ádám számára Vitézy egy izgalmas jelölt, mert egy szakértői székből ül át a politika világába. A műsor második felében a Dopeman vs. Puzsér Róbert adok-kapokról beszélgettünk, mivel a kritikus egy számot írt a rappernek címezve, amiben családjára is dehonesztáló megjegyzéseket tett. Varga Ádám szerint nem hiteles Puzsér, mivel hol az ATV-t szidja, majd elvállal a csatornán műsorvezetői feladatot, hol pedig az MSZP-t ócsárolja, hogy aztán lazán tolja a szekerüket más alkalommal. Dopemannel pedig az a baja, hogy nem egy a világnézetük.
Mi van a felvételen? Hogy boldogok a sajtkészítők? – Politikai Pankráció
Ezen a héten természetesen Belpest és Belbuda legújabb messiása volt a téma, szakértőnek pedig Apáti Bencét hívtuk, aki a Megafon Magyar Péter-szakértője. Körbe is jártuk a messiás-jelenséget, az aranynak látszó felvétel-piritet, amit senki nem ért, de valószínűleg az hallatszik rajta, hogy boldogok a sajtkészítők, illetve lemerültünk az ifjú megváltóreménység pszichéjének mélyére is. Magyar Péter még a Most vagy soha! sikerét is képes elszívni? – Politikai Pankráció (videó)
Nem lehet mit tenni, a Politikai Pankrációban is Magyar Péter a téma. Varga Etelével a Most vagy soha! kapcsán kialakult kétpólusú világnézetről, a tízesek és egyesek háborújáról már csak a második félidőben tudtunk beszélgetni, mivel Magyar Péter tanúként való beidézése teljesen leuralta a közéletet. A Politikai Pankráció egy vitaműsor, ugyanakkor nehéz volt nem egyetérteni abban, hogy Magyar Péter több szempontból is aggályos az ellenzék számára, mivel nem feltétlenül a Fidesztől szívja el a szavazókat. Erre az ellenzék is hamar ráeszmélt és finoman elkezdtek kihátrálni az új messiás mögül. Ezt követően Magyar Péter valóságos digitális dzsihádot hirdetett az ellenzéki sajtó ellen és magából kikelve propagandistázta a kormánypártisággal nehezen vádolható HVG-s Dezső Andrást. Szerencsére Magyar Péteren túl is van (köz)élet, így a Petőfi-film körül kialakult botrányról is tudtunk beszélgetni. Itt már nem volt akkora az egyetértés, de hogy pontosan mi is a vita tárgya, az csak a videóból derül ki. Nézzétek meg! A Momentum büszkén árulja a hazát, miközben Magyar Péter messiásként tündököl – Politikai Pankráció
A mai Politikai Pankrációban ismét Móna Márkot köszönthettük, aki Huth Gergellyel, a PestiSrácok főszerkesztőjével vitatta meg a közélet aktuális ügyeit. Első körben átbeszéltük a Momentum tevékenységét, ami minden tekintetben kimeríti a hazaárulás fogalmát. Még ha el is vonatkoztatunk a jogi oldalától, a Momentum brüsszeli aknamunkája akkor is gyomorforgató. Minden áron el akarják gáncsolni Orbán Viktort, még akkor is, ha emiatt magyarok százezreinek, de inkább millióinak ártanak. Ezt követően megpróbáltunk rájönni, mi Magyar Péter legújabb terve, majd arra jutottunk, hogy vélhetőleg messiási szerepet szánt magának (Márki-Zay után szabadon). Szóba került még Karácsony Gergely félmilliárdos "mikroadománya" is, aminek jelentős része külföldi valutában érkezett, és amit egy pedáns aktivista még sorszám szerint össze is rakott. Végül pedig megvitattuk az operaház büféjének történetét is, ami bár csak egy szűk réteget érint, a baloldali sajtó mégis országos botrányt kíván kreálni belőle. Nézd meg a teljes videót! Stresszteszt alá akarta vetni Macron az orosz politikusokat – Apáti Bence és Ambrózy Áron a Politikai Pankrációban (VIDEÓ!)
Emmanuel Macron francia elnök nagy port kavart azzal a kijelentésével, miszerint nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy nyugati országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. A kijelentés nem maradt viszonválasz nélkül: Szijjártó Péter például leszögezte, hogy mi sem katonákat, sem fegyvereket nem küldünk a háborúba, de az olaszok, spanyolok, bolgárok is elhatárolódtak, a NATO pedig szintén közölte, hogy nincs ilyen tervük. A Politikai Pankráció e heti adásában Apáti Bence, a Megafon munkatársa és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója ebben a témában fejtették ki álláspontjukat. Apáti sajnálatosnak nevezte, hogy olybá tűnik, mind az ukrán, mind az amerikai elnök az utolsó ukrán katonáig szeretne háborúzni, ha pedig már mindenki életét vesztette a harcmezőn, bevetik a nyugat-európai katonákat. Ambrózy Áron közbeszúrta, hogy úgy tesznek, mintha utóbbiból olyan sok lenne. Probléma továbbá, hogy hivatásos katonává kiképezni valakit minimum egy év. Ambrózy szerint Macron a kijelentését azért tehette, mert vagy meg akar felelni a liberális elvárásoknak, vagy stressztesztnek akarta alávetni az orosz politikusokat, hogy miként fognak erre reagálni. Miért fontos Brüsszelnek, hogy mindenki tudjon erről? – Politikai Pankráció (videó)
Nincs abban semmi különös, ha valakinek két apja van, ahogyan abban sem, ha Brüsszel több milliárdot költ arra, hogy ez az információ Magyarországon mindenkihez eljusson. Ez természetesen nem érzékenyítés vagy genderlobbi, ahogyan erről pénzért írni sem propaganda, hanem maga a független újságírás. A baloldalon legalábbis biztosan. Ugyanez vonatkozik a pénteki "pártpolitika-mentes" influenszertüntetésre is, ami pusztán merő véletlenségből csapott át egy kormányellenes megmozdulásba. Ez persze nem elég. A baloldali hangok azt szeretnék, ha ezentúl közvetlenül választanánk a köztársasági elnököt, mert választott politikus még sosem hibázott ugyebár. Többek között erről beszélgetett Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró. Nézd meg a teljes videót! Koncepciót éreznek az elítéltek – Politikai Pankráció
Balogh Gábor és Apáti Bence mi másról is vitázhattak volna, mint a hét legnagyobbat habzó két eseményéről, a pedofil igazgatót védő helyettes elnöki kegyelméről és Fekete-Győr András felfüggesztett börtönbüntetéséről. Közös a két ügyben, hogy a terheltek egyaránt koncepciós per eredményének látják az ítéletüket, önmagukat pedig ártatlanul meghurcolt áldozatnak. A Politikai Pankrációban is Novák Katalin és Bayer Zsolt uralja a közbeszédet (videó)
Jelenleg két fő téma uralja a közbeszédet: Novák Katalin elnöki kegyelme és Bayer Zsolt nagyapja. A Politikai Pankráció mai részében főleg ez a két téma kapott kiemelt szerepet, de Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró megvitatták az "ellenzéki városokkal" kapcsolatos beruházások és az Antifa helyzetét is. A Politikai Pankráció mai része nemcsak a témaválasztás, de az elhangzott pro és kontra érvek miatt is kiemelkedőre sikerült. Nézd meg a teljes beszélgetést! Ha a pestiek lemennek vidékre oktatni, akkor a vidék feljön közlekedést szervezni – Politikai Pankráció
Az Európai Unió annyira képviseli Ukrajna érdekeit, hogy akár egy tagállamra is ledobná a gazdasági atombombát. Karácsony Gergely pedig bátran elfutott: ahhoz képest, hogy egy tapodtat nem hátrál, mégis megegyezett Lázár Jánossal, és még a bérlet is olcsóbb lett. Minden bizonnyal rájött arra, hogy Vitézy Dáviddal sok mindenről érdemes vitázni, de a közösségi közlekedés szervezéséről nem. Meloni pedig előbb olasz, és csak utána, másodállásban jobboldali, ezért aggódik a magyar börtönkosztot kifogásoló antifa terrorista kishölgyért. Ezen a héten Apáti Bence és Balogh Gábor lépett a birkózószőnyegre. Ki lesz Budapest főpolgármestere és ki lesz a Fidesz jelöltje? – Móna Márk a Politikai Pankráció vendége
A mai pankráció több szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert a rendelkezésünkre álló idő alatt sikerült az összes témát feldolgoznunk, másrészt pedig azért, mert ma a parázs vita helyett inkább egy intenzív beszélgetést kaptak a nézők. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Móna Márk, a Hír TV szerkesztő/riportere többek között Budapest leendő főpolgármesteréről, a Lánchíd körüli korrupciós botrányról és a baloldal közös listájáról is beszélgettek. Az izgalmas témák mellett olyan kérdések is napvilágra kerültek, amelyeket csak kevesen mertek eddig feltenni. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! Mi lesz 2024 The Current Thingje? – Évadnyitó Politikai Pankráció
Előre nem látható sérüléshullám miatt ezúttal hivatásos ellenzéki megmondóember nélkül maradtunk, ezért kedélyes egyetértésben jövőt fejtettünk Csizmadia Tamás jogásszal és Ambrózy Áron kollégával. 2024 legnagyobb titka pedig nem más, minthogy mi lesz az a nagybetűs ÜGY, amire annyira rágerjed a nyugati világ, hogy akár tömegesen profilkép keretet is váltanak az ügy érdekében. Ambrózy szerint Trumpot akarják majd megállítani, Csizmadia pedig az ukrán tematika visszatértére számít. Utóbbi kapcsán Zelenszkij elnök úr Davosban előadott produkciója is előkerült. Tusk országa kissé szovjet, kicsit Észak-Korea, de legalább jogállam – Varga Etele és Huth Gergely a Politikai Pankrációban vitatta meg a világ helyzetét (videó)
2024 izgalmas évnek ígérkezik a globális politikai színtéren, és ez alól Magyarország sem kivétel. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró egy élénk és mélyreható vitában feszegették a közelgő változások és politikai mozgások lehetséges hatásait. Többek között a 2024-es választások globális jelentőségéről, Orbán Viktor lehetséges utódjáról és a Fidesz jövőjéről, valamint Lengyelország aktuális politikai helyzetről is beszélgettek. A adás több szempontból is kiemelkedő, mivel nemcsak az aktuális politikai tendenciákat tárja fel, hanem rámutat arra is, hogy ezek a hullámok miként formálják Magyarország és a régió jövőjét. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! Indul a kampány, ezért menetrendszerűen veszélybe került a budapesti közlekedés – Politikai Pankráció
Mióta Karácsony Gergely vezeti Budapestet, a választások közeledtével mindig végveszélybe kerül a budapesti közlekedés. Most éppen az agglomerációs közlekedés, eddig az önkormányzat és az állam között egymásnak dobált forró krumplija az apropója annak, hogy a pénzügyi csibefutamból Karácsony Gergely könnyes szemeket tudjon képezni a televíziók stúdiójában, de legalább sérelmeket szállítson a legelkötelezettebb ellenzékieknek. Persze a kérdés ennél összetettebb, a műsorban ezúttal Balogh Gábor és Ambrózy Áron a nyilvános információk birtokában próbálta megfejteni, hogy utazhatnak-e BKK-bérlettel március után vonattal meccsre.