Ps TV
Baranyi Krisztina már mindenkit maga ellen haragított Ferencvárosban, mi lesz ennek a vége? – Karanténvlog
Ferencváros tényleg a baloldali összefogás laboratóriuma lett, hiszen látszik, hogy amit lehet, tönkretesznek, a többihez meg nem értenek, egymást pedig leszalámizzák. Négy és fél év alatt tulajdonképpen kiderült, hogy a káoszon és romboláson kívül nem értenek semmihez, és a jobboldal elleni gyűlöleten kívül csupán egymás lenullázása okoz örömet nekik. A beszélgetés során szóba került az a két momentumos önkormányzati politikus, akik kiléptek pártjukból, mert a Momentum Baranyi mögé állt be, ők pedig a több éves tapasztalat alapján nem képesek elfogadni ezt a döntést. Nem túl jó hír ez Baranyinak, akinek a renoméja egyre csökken, és egyre inkább a saját egykori szövetségesei azok, akik folyamatosan ütik be a szögeket a magát függetlennek füllentő polgármester politikai koporsójába. A ferencvárosi lakosok pedig csupán annyit érzékelnek, hogy azok a személyek, akik az ő gyarapodásukat hivatottak előremozdítani, a kerülettel nem foglalkoznak, a bevételeket elszórják, vagy büntetésként fizetik, miközben gyalázzák azt a jobboldalt, akik vezetése alatt összehasonlíthatatlanul jobban teljesített Ferencváros. És mi jön vajon még?GEOrgPOLITIKA – Atomerőműre támadtak az ukrán drónok
A német köztévé, az ARD információja szerint Ukrajna drónokkal mért támadást az oroszok által ellenőrzött zaporizzsjai atomerőműre, amely Európa legnagyobb nukleáris létesítménye. Az incidensben több ott dolgozó megsérült. A drónok az ebédlőbe csapódtak be és a hatos reaktorblokk kupoláján robbantak fel. A Nemzetközi Atomenergia-hivatal (IAEA) is jelentette, hogy tudomása van a támadásról. Sugárzó anyagok nem kerültek ki a légkörbe, ám a reaktor elleni dróncsapás nagyon komoly incidens – nyilatkozta Rafael Grossi, a hivatal igazgatója. A szakember szerint az ilyen támadások egy nagyon súlyos nukleáris katasztrófához vezethetnek. Kijev, akárcsak a múltban, ismét tagadta, hogy köze lenne a dróntámadáshoz. Mivel az orosz hadsereg közel két éve ellenőrzése alatt tartja az erőművet, nem igazán hihető, hogy az ott állomásozó erők saját magukat lövik.Imádják a nők, ha húsdarabként kezelik őket a nőnek öltözött férfiak? – Dezse Vű
Megvan a legundorítóbb dolog, amit ember csak elképzelhet. Dylen Mulvaney videoklipjéről van szó. Tudjátok a Bud Light reklámarcáról, aki egy közepesen ronda férfi, aki nőnek öltözik, és szerinte ettől különleges. A szóban forgó videoklipjében a biológiai nőket próbálja a sárba tiporni és megalázni ismét egy transznemű, de a WOKE világ szerint minden rendben, nincs itt semmi látnivaló. Csak hogy leegyszerűsítsük: az egész olyan a nőkre nézve, mintha egy fehér férfi feketére festené az arcát és arról énekelne, hogy egész héten gyorséttermeket rabol ki, meg drogozik, aztán pénteken bevonul a börtönbe. Na, abból balhé lenne, ebből nincs.Donáth Anna akár hazánk EU-tagságát is veszélyeztetné? – Dornfeld László a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. Donáth Anna ismét az EU-hoz rohant Magyarországot befeketíteni, hiszen a momentumos EP-képviselő vizsgálatot kezdeményez az Európai Parlamentnél Magyar Péter hangfelvétele ügyében. A hazáját feljelentgető liberális képviselőnő szerint az ügy akár Magyarország uniós forrásait is veszélyeztetheti, EU-tagságunkat pedig megkérdőjelezheti. Mennyiben lehetséges mindez, és vajon milyen politikai magatartásra utal, hogy a magyarokat sújtó bármilyen következményhez proaktívan szeretne hozzájárulni a magyarországi baloldal üdvöskéje? A műsor második felében az új NATO-főtitkár idén esedékes megválasztásáról beszélgettünk. A nemzetközi sajtó két politikust emleget lehetséges aspiránsként, Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnököt és Klaus Iohannis leköszönő román elnököt. Hogyan alakulnak az esélyek, és miként formálódik az egyik vagy másik jelölt mögött felsorakozó tagállamok köre? Mit jelentene Iohannis vagy Rutte NATO-vezetése térségünkre és az észak-atlanti szövetség jelenlegi célkitűzéseire nézve? Ezeket is áttekintettük a legfrissebb Grundban.Legendás lények nyomában: megtaláltuk Magyar Péter kiábrándult fideszeseit (videó)
Magyar Péter két "Rogán Antalozás" között azzal házal, hogy maga mellé állította a kiábrándult fideszeseket. Izgalommal vágtunk neki az expedíciónak, amelynek célja a körúton belül rejtőző legendás teremtmények, a kiábrándult fideszesek felkutatása volt. Magyar Péter állítása szerint nem csupán megtalálta ezeket a varázslatos teremtményeket, de meg is szelídítette őket. Az összeset. Egytől egyig. A kiábrándult fideszes azonban mestere az álcázásnak. Könnyedén megtéveszti még a tapasztalt kalandorokat is, mivel valamilyen varázslatos oknál fogva megszólalásig hasonlít egy DK-s, MSZP-s vagy momentumos szavazóra. Okkal. Nézzétek meg a teljes videót, és döntsétek el, hogy mit is láttunk pontosan!Karigeri ötletek és elvégzett munka híján egy újabb Lakógyűléssel készül az önkormányzati választásokra – Karanténvlog
Közelednek az EP- és önkormányzati választások, ilyenkor pedig mindenki meg akarja mutatni, hogy mit tud, vagy elrejteni, hogy mit nem tud. Karigerinek nincs könnyű dolga, mert négy és fél év alatt tulajdonképpen semmire sem lehet büszke, az előző városvezetés által elkezdett projekteket késve, csökkentett műszaki tartalommal és drágábban fejezték be, saját beruházások pedig nem voltak. Sírás annál inkább, pedig a főváros bevétele jóval magasabb lett, köszönhetően például a megemelkedett iparűzési adónak, ehhez képest csődben van Budapest. Karácsony eredményekkel tehát nem kampányolhat, ugyanis a darázsgarázs, méhlegelő, graffiti falak, utcazenepontok és párakapuk még látványnak is kevésnek bizonyultak, az ígéretei pedig már senkit sem érdekelnek. A főpolgármester bárgyú módon próbál előre menekülni, hiszen meghirdette az újabb Budapesti lakógyűlést, az elsőn a fővárosiak mintegy 6-7 százaléka mondta el a véleményét, amit ő sikernek tekintett. Ennek apropóján pedig Karácsony azt is elmondta, hogy ez a budapestiek akarata. Igen, 6-7 százaléknyi ember szava, akik utcazenepontokra és graffiti falakra szavazhattak. A Karantén nem kerülhette meg Magyar Pétert sem, aki a Spinoza Házban mesélt arról hogy ő tulajdonképpen liberális, szembemenve mindazzal, amit eddig mondott magáról, de legalább már azt is tudjuk, hogy milliók állnak mögötte. A Spinoza Ház Vona Gábornak már lejtmenetet okozott, kíváncsiak leszünk, hogy Magyarnak milyen irányt szab. Végül az egyre csöndesebb, de legalább még demagógabb és hergelő Gyurcsány-szekta mindennapjaiba is betekinthetünk a Karantén segítségével! Nézzétek most is a vlogot, megéri!Csintalan a szingapúri demokráciát választaná a magyar fasizmus helyett – Hardcore Hobbista
Csintalan Sándor ismét fasizmusvetélkedőt kezdeményezett, ezúttal Magyarország és Szingapúr között, amelyben hülyeségeivel ismét könnyűnek találtatott. Az ukrajnai háborúba valahogy csak nem akar megérkezni a nyugati segítség, kivéve, ha szóban is lehet, szóban pedig Puzsér Róbert a legerősebb, aki nagyon betalálta Dopemant és családját. A második részben Váradi-Kalmár Zsuzsanna révén egy igazi meglepetésben lesz részünk, a mag körül...A Küzdőtérben ezúttal Kispál Balázst kérdeztük, a hazai küzdősportszervezők kiemelkedő alakját
Kispál Balázs az egyik legelhívatottabb hazai küzdősport promóter; rengeteg komoly rendezvényt köszönhetünk neki. Napjainkban éppen azon fáradozik, hogy minél több emberhez eljusson a nagyon nívós Superfight Series sorozat, aminek a következő állomása Szigetszentmiklóson lesz április 6-án. Persze nemcsak a küzdősport volt téma, hanem maga a kecskeméti sport, ugyanis vendégünk néhány hónapja lett kinevezve a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, így minden kecskeméti sportlétesítmény hozzá tartozik, ezért arról is kérdeztük a Bács-Kiskun vármegyei szervezőt, hogy milyen hatással van egy nagyobb városra, ha ennyire beindul a labdarúgás és kialakulóban van egy komolyabb labdarúgócsapat.Puzsér faék egyszerűségű rímjeit már csak a Magyar Péterről költött dal múlja alul (videó)
Örömteli hírrel szeretném köszönteni minden kedves olvasónkat és nézőnket. Ezen a héten Magyar Péter ámokfutásán kívül végre más is történt. Például az, hogy a Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt adó párt egyik képviselője aláhúzta a kormány kommunikációját, és még azokat is meggyőzte a Fidesz igazáról, akik eddig kételkedtek benne. Mielőtt még bárki a szívéhez kapna: nem, ez nem szándékosan történt. Barabás Richárd mindössze olyannyira saját maga hatása alá került, hogy véletlenül egy egész videót készített az általuk bevezetni kívánt LMBTQ-jogokról. Eközben tovább dagad a Puzsér Róbert és Dopeman közötti vita, ami odáig fajult, hogy Puzsér Dopeman anyját és húgát is vállalhatatlan kontextusban emlegette. Ezzel párhuzamosan Belpest is dalra fakadt és megalkották Magyar Péter mozgalmi indulóját, ami pont annyira kínosra sikerült, mint Péter szereplései, de beszélgettünk a német adófizetők pénzéből finanszírozott német köztévé botrányos húsvéti műsoráról, ami inkább hasonlított az Ördögűzés című film előzményeire, min egy húsvéti adásra. Nézd meg a teljes beszélgetést!Öt perc – Együtt bukik, ami összetartozik
Baranyi Krisztina rossz kört fut: miután mindenkivel is összeveszett, beleértve saját szövetségeseit, szomorúan tapasztalhatja, hogy lassan összefognak ellene azok, akiket eddig megpróbált eltaposni. Hasonlóan hozzá, Magyar Péter is házhoz ment a botrányért, hiszen a Spinoza Színházban arról beszélt, hogy rálátott felesége, a volt igazságügyi miniszter munkájára, azonban a kép valahogy nem áll össze. Márpedig ha olyan részeire látott rá az igazságügyi miniszter munkájának, ami inkább szakmai jellegű, az nemcsak Varga Judittal szemben vet fel kérdéseket, hanem Magyar számára is terhelő lehet, hiszen volt felesége éppen egy friss szakmai ügybe, K. Endre kegyelmi kérvényébe bukott bele. Európai kitekintésünkben ezúttal az EP-választások utáni időszakra tekintettünk ki, hiszen Orbán Balázs elárulta PestiSrácok.hu-nak, hogy mire számíthatunk a júniusi választásokat követően.GEOrgPOLITIKA – Mit akarnak az oroszok Líbiában és a CIA-főnök Kairóban?
William Burns, az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA igazgatója Kairóba utazik a hétvégén, hogy részt vegyen az izraeli túszok kiszabadítása miatt folyó tárgyalásokban. Burns izraeli, egyiptomi és katari kollégáival találkozik, és megpróbálják előremozdítani a megrekedt fogolycserét. A Hamász tűzszünetet akar továbbra is, ám ezt Izrael elutasítja, mondván, az időt adna a terrorszervezetnek, hogy újraszervezze sorait, harcosokat telepítsen új állásokba, valamint hozzáférjen elrejtett fegyver- és lőszerkészleteihez. A hét hónapja folyó háború egyik kulcskérdése azonban a még fogságban lévő túszok kiszabadítása. Benjámín Netanjáhún és kormányán egyre nagyobb a társadalmi nyomás, hogy egyezzen bele egy tűzszünetbe és egy fogolycserébe, hiszen ez a múltban is sikeres volt. A hozzátartozók által szervezett tüntetések egyre nagyobbak és erőszakosabbak. Legutóbb lovasrendőröket és vízágyúkat is be kellett vetni. A családtagok azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy már leírta a túszokat járulékos veszteségként.Karácsony párttársa bebizonyította, hogy a Fidesznek igaza volt – Hardcore Hobbista
Hozzánk ugyan úgyse gyűrűzik be, de Barabás Ricsi a nullaszázalékos Párbeszédből azért mégiscsak megpróbálja behurcolni azt a gendercsomagot, ami állítólag nincs is. Vagy minimum megképeztük már az immunválaszt. Ami viszont gyakorlatilag sincs, az a húsvét megünneplése a Demokrata Pártnál, akik most inkább transzláthatósági napot tartottak. Ezt persze később letagadták, majd még később Obamára fogták. A második félidőben a visszatérő Hortay Olivér vendégeskedett a Hobbistában, aki korunk legnépszerűbb energetikai szakértője, és ha már nálunk járt, rögtön ízekre szedtük a budapesti amerikai nagykövetség egyik, témába vágó fizetett hirdetését.GEOrgPOLITIKA – Bulgáriában találták meg a Hamász titkos fegyverraktárát
Egy föld alatti rejtekhelyen találták meg Bulgáriában a Hamász palesztin terrorszervezet elásott fegyvereit, amelyeket a német nyomozóhatóságok szerint Berlinbe szállították volna, hogy később zsidó létesítmények, így például zsinagógák és kulturális intézetek elleni támadásokhoz használják.Politikai Pankráció – Puzsér Róbertet úgy vonzza a harmadik pólus, mint az MSZP-s pénz (VIDEÓ!)
A politika boszorkánykonyhájában sem lenne egyszerű feladat megkreálni, majd tálalni azt a gondolatbonbont, amely szerint a Fidesz–KDNP a 2024-es önkormányzati választáson két jelölttel indul, nevezetesen Szentkirályi Alexandrával és az LMP által támogatott Vitézy Dáviddal – vélekedett Varga Etele. A szabadúszó újságíró az e heti Politikai Pankrációban úgy fogalmazott: a baloldalon most ez egy slágertémává nőtte ki magát. Varga szerint inkább izgalmas a verseny azzal, hogy a korábbi közlekedési államtitkár is beszállt a főpolgármesteri megmérettetésbe, mert "üde színfoltja lesz a választásoknak". Kollégánk, Varga Ádám számára Vitézy egy izgalmas jelölt, mert egy szakértői székből ül át a politika világába. A műsor második felében a Dopeman vs. Puzsér Róbert adok-kapokról beszélgettünk, mivel a kritikus egy számot írt a rappernek címezve, amiben családjára is dehonesztáló megjegyzéseket tett. Varga Ádám szerint nem hiteles Puzsér, mivel hol az ATV-t szidja, majd elvállal a csatornán műsorvezetői feladatot, hol pedig az MSZP-t ócsárolja, hogy aztán lazán tolja a szekerüket más alkalommal. Dopemannel pedig az a baja, hogy nem egy a világnézetük.Skót duda – Az egészségtudatos fiatalságnak a jó minőségű étel fontos, de az energiaitalról nem tudnak lemondani (VIDEÓ!)
Szentkirályi Alexandra nem felejt: minden nap előáll egy ponttal, amit Karácsony Gergely ígért meg a 2019-es választás előtt, majd nem teljesítette azt, amikor már lett volna rá lehetősége. Az emberek nagy része viszont mintha megszokta volna, hogy a főváros nem működik úgy, ahogyan kéne. Gav Duncan szerint mindenki látja, hogy mit kellene csinálni, ezért még egy csimpánz is jobb lenne főpolgármesternek, mint Karácsony. A Skót dudában tehát a fővárosi kérdésekről is beszéltünk, de kitértünk Baranyi Krisztina emberi arcára is, hiszen Ferencváros polgármestere elhiszi, hogy Varga Juditot bántalmazta a férje. Ugyanígy tett pár nap múlva Donáth Anna is, bár nála lehet, hogy a politika is közbeszólt, mivel a szakértők szerint Magyar Péter a Momentumtól vehet el szavazatokat. Végül az energiaitalok fogyasztásának jövőbeni szabályairól beszélgettünk, hiszen ha a parlament elfogadja, hamarosan csak a nagykorúak fogyaszthatják a fiatalok körében népszerű pörgető italokat.GEOrgPOLITIKA – Irán megfenyegette Izraelt
A damaszkuszi támadás után, amely alatt egy izraeli F 35-ös vadászbombázó rakétákkal lőtte Irán nagykövetségét, most megszólalt Ali Chamenei államfő és legfelsőbb vallási vezető is: „A gonosz rezsimet megbüntetjük bátor hazafiaink keze által. Teszünk róla, hogy tettüket megbánják, ha ezt Allah is úgy akarja.” Az Iszlám Köztársaság elnöke Ebrahim Raiszi terrortámadásnak titulálta az esetet, amelynek lesznek konzekvenciái. A támadásnak 13 halálos áldozata van, köztük két tábornok és a Forradalmi Gárda öt másik tisztje, rajtuk kívül hat szír állampolgár vesztette életét. Washington attól tart, hogy Irán rakétacsapást fog mérni Izraeli katonai célpontokra. Ez a támadás a zsidó állam részéről olyan súlyos volt, hogy Teherán nem egy általa támogatott milícia által áll bosszút, hanem direkt támadást tervez a közeljövőben.GEOrgPOLITIKA – Az iráni nagykövetséget bombázta Izrael
Izrael légicsapást mért Szíria fővárosában Damaszkuszban az iráni nagykövetség épületére. Egy F 35-ös vadászbombázó több rakétát lőtt ki az épületcsoportra. A támadásban az Iráni Forradalmi Gárda a Sepah Paszdaran több magas rangú tisztje is életét vesztette, köztük Mohammad Reza Zahedi tábornok és helyettese Hossein Aminallah tábornok. Mindketten a szíriai és a libanoni Hezbollah harci feladatainak koordinálásáért voltak felelősek. Mind Washington, mind Brüsszel most attól tart, hogy a háború kiszélesedhet, hiszen az iráni nagykövetség elleni támadás olyan, mintha magát Iránt támadták volna.90 éves lenne Csurka István, aki egész életében a magyar megmaradásért küzdött – Kovács Attila és az Öreg
Kovács Attila új könyve (A magyar megmaradás zászlóvivői) kapcsán beszéltünk Csurka István drámaíróról, közíróról és politikusról, aki az MDF alapító alelnökeként és később a MIÉP elnökeként jelentős életművet hagyott hátra. Csurka István nemcsak vátesz volt, hanem egész életében a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozott, küzdött a magyar megmaradásért és harcolt az önfeladás ellen.Az Akta – Alig több mint 5 évet ült korábban a visszaeső szigetszentmiklósi pedofil rém
Bár 2002-től mostani letartóztatásáig négy büntetőeljárás is zajlott ellene és háromszor ítélték el súlyos, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért, összbüntetéssel mindösszesen alig több mint 5 évet ült börtönben a szigetszentmiklósi pedofil. Egy országot rázott meg, amikor február közepén a rendőrség közölte, hogy visszaeső szexuális ragadozót fogtak el a Pest megyei településen, aki tizenéves fiúkat bántalmazott. A 14-15 éves kiskamaszokat alkohollal és különböző tudatmódosító szerekkel bódította, hogy testüket használhassa. Aberrált szexuális játékaihoz pedig szexuális segédeszközöket is használt, többek között állatjelmezeket. Ezekbe öltöztette nemi vágya felkorbácsolása érdekében a gyerekeket. Azt már a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy a letartóztatott férfi, Somogyvári Tibor szerepel a pedofil nyilvántartásban, többszörösen elítélt bűnözőként, mellesleg pedig rendőrtiszt volt.Bűnös trend lett az, hogy az ember simán csak otthon marad – Dezse Vű
A Z generáció mániája, hogy új neveket találnak már ezer éve meglévő dolgoknak, és úgy állítják ezt be, mintha ők találták volna fel, de minimum ők vették volna észre először, hogy ilyen van. Sőt, teremtett trendként fogják fel, pedig mindig is létezett. Ilyen az úgynevezett "sunshine guilt", vagyis a "napfénybűntudat", ami azt jelenti, hogy kint jó idő van, de az ember bűntudatot érez azért, mert legszívesebben otthon maradna, vagy otthon is maradt, a pizsamájában van, és egész nap az előző nap rendelt pizzát eszi, és ki-be fekszik az ágyból a kanapéra és fordítva.Kocsmai igazságok – Értenünk és éreznünk kellene a kereszténységet, ahogy a saját családi hagyományainkat is!
A kereszténység hanyatlásának egyik fontos jele a templomok "kiürülésén" kívül az, hogy az úgynevezett kulturális keresztények semmit sem értenek abból a hagyományból, amelynek a külsőségieben élnek. A családi hagyományok is hasonlóképpen enyésznek el, a XXI. századi Európában már nem is a családi múlt elvesztéséről és a családi kulturális folytonosság lényegtelenné válásáról szól, hanem egyenesen már a nukleáris család megsemmisülése zajlik. A gyerekszám csökkenésének következtében eltűntek a nagynénik és a nagybácsik, a közeli és távoli unokatestvérek, egyre kevesebb az esélye annak, hogy legyen a családban valaki, aki a küldetésének érzi továbbadni a maga teljességében azt, amit az őseitől kapott. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Krisztus tudta, hogy kereszthalál vár rá, mégis bevállalta értünk – Zila Gábor a Grundban
A Grund húsvétvasárnapi adásában Hoppál Hunor vendége Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője volt, a témát pedig az ünnep aktualitása adta. Miért tartják a húsvétot a kereszténység egyik, ha nem a legfontosabb ünnepének? Milyen előnye származik a ma emberének Jézus kereszthalálából? Mi az emberiség válságának fő oka? A műsorban ezeken kívül felmerült még Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című alkotásának jelentősége, a kulturális szekularizáció vallási kockázata, és Jézus posztmodern eltorzításának következménye, valamint szóba került a református egyház húsvéti készülődése is.Húsvét alkalmából a britek Pakisztánt ünneplik – The Right Brothers
Kanada legfelsőbb bírósága azt hitte, hogy valami trendi, WOKE dolgot csinál, amikor egy megerőszakolt nőt a tárgyaláson vaginával rendelkező személynek nevezett. Ez még a világ legidiótább országában is kiverte a biztosítékot, na persze nem mindenkinél. A húsvét közeledtével Európában mindeközben megihlette a keresztényeket a pakisztáni nemzeti nap, ezért fontosnak érezték a britek, hogy a legfontosabb épületükre kirakják a muszlim ország zászlaját. Ja, ez az épület egy templom. Egy jó nagy templom. De más bizonyíték is van arra, hogy csak a muszlimokkal bánnak „jól”, hiszen egy, a háború elől menekülő izraeli családot a legundorítóbb módon aláztak meg a britek a reptéren. Pedig ők tényleg megpróbáltak papírokkal, legálisan megérkezni a szigetországba.Gyurcsányék húsvétra gyűlöletet küldenek és ismét szétosztanák mások vagyonát egymás között – Karanténvlog
A Karanténvlog mostanában nem tud nem belekerülni a kisstílű Magyar Péter-féle bosszú örvényébe, most pedig a Varga Judit által adott megrázó interjút sem hagyhattuk ki. Keserűséggel konstatáltuk, hogy a sok érző lelkű baloldali csodaváró, akik minden gyanús mozdulatra bántalmazást kiáltanak, most vagy csöndben vannak, vagy cinikusan nevetgélnek. Az erkölcsi üresség és ferdeség nem újdonság, ez a görbe tükör azonban így is elborzasztó képet fest sokakról. A mostani időszak más furcsaságokkal is jár, hiszen Gyurcsány Ferenc szektája kissé háttérbe szorult, a zsigeri gyűlölet és olcsó hergelés világbajnokai elől ugyanis ellopták a show-t. A gyermekekért émelyítő álságossággal aggódó DK a nőbántalmazás mellett természetesen már nem áll ki, azonban így is van muníció a tárban. Gyurcsányék bolsevik elitkommandója ugyanis közösen készített egy húsvéti üzenetet, amelyben egyenként hazudoznak, fenyegetnek és hergelnek a káosz és anarchia érdekében. A szokásos üzenetek mellett azt harsogják az arcunkba, hogy elveszik másoktól a vagyont és majd szétosztják... de hogy kik között, azt nagyon jól tudjuk az elmúlt évszázadból, hiszen a mások tulajdonát egymás között osztották szét az elvtársak, majd aztán egymást is leszalámizták. A feltámadás ünnepén ne felejtsük, hogy soha többet kommunistát, mert megint pórul járunk. Áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk mindenkinek!Ajánljuk még
























