Sport expressz
Atlétikai vb – Krizsán 10., Nemes 14. a magasugrás után
Krizsán Xénia és Nemes Rita egyaránt 1,77 métert produkált és 941 pontot gyűjtött magasugrásban, a női hétpróbázók második számában, amely után előbbi a 10., utóbbi a 14. helyen áll a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján. A kalapácsvető Halász Bence döntős
A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján. Boros Bence továbbjutott a férfi 100 m selejtezőjéből
Boros Bence továbbjutott a selejtezőből az esti előfutamba férfi 100 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon. Palkovits István nem jutott döntőbe 3000 m akadályon
Palkovits István bukott, ám folytatta versenyét és végül 8:29.37 perccel futamában a hetedik helyen végzett, amivel nem jutott fináléba a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján. Az U23-as Európa-bajnok magyar futó a második futamban, többek között az olimpiai és vb-címvédő marokkói Szufian el-Bakkalival indult, az első öt jutott fináléba. Mivel az idővel továbbjutás lehetőségét eltörölte a nemzetközi szövetség, így várható volt, hogy a legjobbak nyugodt tempóban teljesítik majd a táv nagy részét és az utolsó körökben próbálják kiharcolni az első öt közé kerülést. Atlétikai vb – Óriási országos csúccsal tizedik a vegyes váltó
A Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka négyes az országos csúcson több mint három másodpercet javítva a tizedik helyen végzett a 4x400 méteres vegyes váltóban a budapesti atlétikai világbajnokság szombati nyitónapján. Spanyoloké az első arany a budapesti atlétikai vb-n, Helebrandt egyéni csúcsot döntött
A spanyol Álvaro Martín nyerte meg a budapesti atlétikai világbajnokság első döntőjét, a férfi 20 kilométeres gyaloglást. Második lett a svéd Perseus Karlström, a harmadik helyen pedig a brazil Caio Bonfim ért célba. A magyar induló, Helebrandt Máté egyéni rekordját megdöntve a huszonharmadik helyen végzett. A kontinensviadal első versenyszámát a viharos időjárás miatt el kellett halasztani, a rajtot reggel 8:50 helyett két órával később, 10:50-kor indították el.
Vihar miatt csúszik az atlétikai vb egyik száma
Felhőszakadásra, viharos, óránkénti 60–80 kilométeres szélre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, ezért el kellett csúsztatni az atlétikai világbajnokság első számát, a férfi 20 kilométeres gyaloglást. Az eredetileg 8:50-re tervezett versenyszámot 10:50-kor tarják meg. A miniszterelnöknek dicsérte a magyar szervezést a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t, akit csütörtökön újabb négy évre megválasztottak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének a Budapesten tartott kongresszuson – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Magyarország ösztöndíj-megállapodást kötött a Nemzetközi Úszó- és Vízilabda Szövetséggel
A kormány megállapodást kötött a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetséggel (World Aquatics) arról, hogy 2027-től évente kétszáz sportoló érkezhet magyarországi egyetemekre felsőoktatási ösztöndíjjal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Fürjes Balázs: a világbajnoksággal nagyot nyerhet Magyarország
A szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság számos kézzelfogható haszonnal jár már most is és összekovácsolja a nemzetet. Budapesten begyógyult egy tájseb, megújult egy lerobbant rozsdaövezet. A város szebb, zöldebb, élhetőbb lett. A vb nagy lökés a turizmusnak, félmillió vendégéjszakát hoz a magyar szállodáknak. A siker kapujában vagyunk, és ez egy hatéves csapatmunka eredménye, köszönet illet mindenkit - jelentette ki az MTI-nek Fürjes Balázs, a vb szervező bizottságának társelnöke. Hazai vereséggel búcsúzott a Debrecen a Konferencia Ligától
A Debrecen nem jutott be a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének negyedik fordulójába, mivel az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően csütörtökön hazai pályán 5–0-ra kikapott az osztrák Rapid Wientől. Hazai pályán is elverte máltai ellenfelét a Fradi – Kettős győzelemmel jutott tovább a Konferencia Ligában a magyar bajnok
Az idegenbeli 6–1-es siker után csütörtökön a hazai visszavágón 2–1-re múlta felül a máltai Hamrun Spartans csapatát a Ferencváros, amely így kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójából.
Megnyílt az atlétikai vb belvárosi szurkolói zónája
Megnyílt a szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság szurkolói zónája a belvárosi Erzsébet téren, ahol exkluzív programokkal, nyereményekkel, egyedi ajándéktárgyakkal és további meglepetésekkel várják a látogatókat. Ma nyílnak meg az atlétikai világbajnokság szurkolói zónái – Ez történt eddig a vb körül
Nyitnak a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokság szurkolói zónái. „A szervezők élményt szeretnének nyújtani a kilátogatóknak, ezért több szurkolói pontot állítanak majd fel Budapest belvárosában a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokság utcai versenyei mentén”– mondta az eseményt szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Összegyűjtöttük a kontinensviadalt megelőző legfontosabb eseményeket. Összeállításunkban felidézzük milyen fejlesztések történtek a sporteseménnyel összefüggésben, azoknak milyen hozadéka van a főváros számára és felidézzük azt is, milyen politikai támadásokat, Karácsony Gergely komédiába illő pálfordulásával, ahogy eleinte részt venni sem akart eseményen, majd amikor rájött, hogy a kutyát nem érdekli a kirohanása, mégis inkább a büszke házigazda főpolgármester szerepében tetszelgést választotta. Áradoznak a Sky Sports-ban Szoboszlai Dominikról (Videó)
Rene Maric, Szoboszlai Dominik egykori salzburgi edzője áradozott a magyar klasszisról a Sky Sports-nak. Mint a sportoldal írja, elérkezett végre a Liverpool középpályás-sorának átalakítása. Alexis Mac Allister a Premier League közönsége számára ismert egyéniség; a lap szerint van potenciál a Szoboszlai Dominikkal kiegészülő csapategységben. Magyarul énekelt Szoboszlai a Liverpool focistáinak
Szoboszlai Dominik az edzője, Jürgen Klopp kérésére magyarul beszélt a 32. születésnapját ünneplő kameruni Joel Matiphoz – számol be a Magyar Nemzet. Budapest egyik szégyenfoltja gyönyörű vb-helyszín lett (Videó)
Az augusztus hónap több szempontból is figyelemre méltó lesz, hiszen temérdek budapesti program vár minket. Ilyen lesz az atlétikai világbajnokság is, ami nem csak a közvetlen sportszerető közönségnek ad majd rengeteg élményt. A rendezvény helyszíne ugyanis nyitva marad a nagyközönség előtt és már az egy komoly sikertörténet, hogy mi volt korábban ezen a helyszínen, és hogy mi vár minket most. Megbüntette az UEFA a Ferencvárost
Szurkolóinak rasszista magatartása miatt kapott büntetést a Ferencváros az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA). Konzulok fogják segíteni a dublini és a rigai mérkőzésen a szurkolókat
A Fradi Dublinban, a Kecskeméti TE pedig Rigában játszik csütörtökön mérkőzést az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörében; mindkét helyszínen konzulok segítik a szurkolókat – tudatta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Az MLSZ megkapta az UEFA feltételrendszerét egy magyar rendezésű BL-döntő kapcsán
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megkapta az európai szövetség (UEFA) feltételeit és előírásait a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre pályázás kapcsán. Ryan Mmaee a saját jutalékáról is lemondott, csak hogy mehessen a Fradiból
Ryan Mmaee nem lett a Fradi-szurkolók kedvence, éppen ezért érdekes megvizsgálni távozásának körülményeit. Gyógyír lehet a játékos viselkedésére a Fradi-drukkereknek, hogy a marokkóinak a saját jutalékáról is le kellett mondania a távozás érdekében. A magyar csapat 21 arannyal zárt az ifjúsági, U23-as és para kajak-kenu Eb-n
A magyar küldöttség 21 arany-, hat ezüst- és öt bronzéremmel zárta a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági, U23-as és para kajak-kenu Európa-bajnokságot, ezzel pedig az éremtáblázat élén végzett. A magyar szövetség beszámolója szerint a korosztályos csapatok minden idők eddigi legjobb magyar teljesítményét érték el a kontinensviadalok történetében. Döntős és olimpiai kvótás a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-11-re legyőzte a címvédő spanyol csapatot, ezzel bejutott a fukuokai vizes világbajnokság döntőjébe, egyúttal kvótát szerzett a jövő évi, párizsi olimpiára. "Anya, apa, megcsináltam!" – Abszolút világrekordot ért el Korok Fatima, 102 méterre merült egyetlen levegővétellel!
Elképesztő teljesítménnyel abszolút világrekordot állított fel szabadtüdős merülésben Korok Fatima. A fiatal, magyar sportolónő egyetlen lélegzetvétellel 102 méterre merült Hondurasban, a Vertical Blue nevű versenyen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.