Pesti Srácok

Vezércikk

Keresztényüldözés a kommunizmus idején

Stefka István Vezércikk 2023 május 1.
Már túl voltunk a Mária éven, amit 1947-ben hirdetett meg Mindszenty József hercegprímás, bíboros az egész ország területére. A másfél évig tartó Boldogasszony zarándoklat 4 és fél millió embert mozgatott meg, Mindszenty 1948. december 26-ai letartóztatásáig. Máriapócstól, Máriagyűdtől Máriaremetéig, Márianosztráig, Zalaegerszegtől Debrecenig, Szegedtől Pécsen át Budapestig megmozdult a katolikus többségű ország, csak a Szent Jobb körmeneten félmillióan voltak. Ez volt az utolsó hatalmas reprezentációja a katolikus egyháznak, válaszul a kommunista, materialista, ateista ideológia, hatalom egyre nyíltabb, erőszakosabb keresztény és vallásellenességére, amelynek végső célja a katolikus egyház jogfosztása, az egyházi iskolák államosítása és a szerzetesrendek feloszlatása volt.

Akarják a svédek egyáltalán ezt a NATO-csatlakozást?

Vezércikk 2023 április 30.
Aggódunk. Mi, magyarok aggódunk az európai értékekért, a demokráciáért és a jogállamiságért, amelyekért elvileg együtt küzdünk a svédekkel, de most inkább úgy tűnik, mintha csak küzdenénk. Mintha ez a svédeknek egyáltalán nem lenne olyan fontos, mint nekünk. Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye, de nem tudjuk megtenni helyette, amit neki kell.

Hogyan gondozd kereszténygyűlölő felebarátodat?

Nagy Ervin Vezércikk 2023 április 29.
A menny világossága ragyogjon rá a 444.hu és a Telex szerkesztőségére, és töltse meg dallal az ott dolgozó aktivista újságírók szívét.Azt kívánom, hogy találjon rátok Isten áldása minden új napon... Tolerancia. Jelent ez még nektek valamit, kedves haladó felebarátaink? Mert azt elfogadom, hogy ti jobban gyűlöltök minket, mint amennyire mi szeretünk titeket, de mégis, mi végett kell a keresztényeken nyilvánosan gúnyolódni? Miért érzitek szükségét annak, hogy Ferenc pápa látogatása kapcsán hangosan gyűlölködjetek? Fáj valami? Irigyeltek valamit? Így neveltek titeket, vagy hosszú évek kitartó munkája és szorgos gyakorlás kellett a gőgösség kiérleléséhez?

Ferenc pápa minden szava érthető és igaz

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 április 27.
Megkockáztatom, nem volt még olyan vezetője a Vatikánnak, akit annyi oldalról ért volna támadás, mint Ferenc pápát. Történt ez számos esetben okkal, amit egyáltalán nem tilos a hívő katolikusoknak sem megtennie – erre mindjárt kitérek egy kicsit bővebben. Aztán történt kevésbé jelentősebb okkal, részben azért, mert a média ilyen vagy amolyan módon igyekezett kiforgatni a szavait, aztán sokszor az értelmezés értelmezése zajlott, nem pedig a Szentatya valódi mondatainak értelmezése, de erről is egy kicsit később.

Hagyják békén Bagdy Emőkét!

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 április 24.
Néhány, magát tudósnak mondó, valójában elkötelezett balliberális aktivista igyekszik besározni Bagdy Emőke több évtizedes, gazdag szakmai életművét. A Szkeptikusok Társasága nyilvánvalóan politikai célból támadja a professzor asszonyt, mivel az kiállt a hagyományos család mellett. Ha jobban megnézzük, a szervezet „tudósai” egytől egyig be vannak kötve a baloldali pártokhoz, jelentőségük viszont semmi nincs. A 444-HVG-Telex-tengelyen kívül nem léteznek.

Ki hallgat a lehallgatókra?

Ambrózy Áron Vezércikk 2023 április 23.
Bár minden szövetségesünk lehallgatna minket! Bár többet nyúlnának az amerikai döntéshozók azokhoz a mappákhoz, amikben a direkt lehallgatási anyagokat tárolják az illetékes szervek! Sokkal kevésbé lenne félreértésekkel és félinformációkkal terhelt a szövetségi rendszerünk, és sokkal kevesebb ügynököt, hivatásos hazudozót kellene fizetniük. Akik sokkal kevesebb kárt lennének csak képesek okozni Magyarországnak.

Képzelt jelentés egy amerikai nagykövettől

Nagy Ervin Vezércikk 2023 április 22.
Gyöngyösi Márton a Széder-esten világossá tette számunkra, hogy az úgynevezett konzervatív fordulat nem visszatérés a párt egykori antiszemita múltjához, így ez jövőbeni kockázatot nem jelent. Biztosított továbbá arról, hogy habár az EP-választásokon külön fognak indulni, önállóságuk nem változtat a 2022-es összefogásban megfogalmazott progresszív célokon, így anyagi támogatásuk továbbra is kívánatos. Jelzem továbbá a külügynek, hogy Gyöngyösi megerősítette, hogy minden kapcsolatát megszakította Oroszországgal. Ennek ellenére itt további információ gyűjtése szükséges más forrásokból. Végül kértem tőle, hogy pártja támogassa a nagykövetség által kezdeményezett plakátkampányunkat, aminek másnap eleget tett. Összességében a Jobbik támogatása a jövőben is kiemelt prioritás. Kérem jelentésem eljuttatását az elnök úrhoz! Tisztelettel: David Pressman.

Értsük meg jobban a háborúpártiakat!

Vezércikk 2023 április 21.
„Miért olyan nehéz kimondani, hogy Ukrajnának meg kell nyernie a háborút?!” – vicsorogta Szijjártó Péternek az a BBC-s rottweiler a HARDtalkban, a külügyminiszter pedig a szokásos gyógypedagógusi türelmével ismét elmagyarázta neki, mi Magyarország álláspontja, és miért az. Természetesen hasztalan, hiszen Steven Sackur vagy egy másik médiamegbízott legközelebb is fel fogja neki tenni ugyanezeket a kérdéseket, úgyhogy itt valami más megoldásra van szükség. Attól tartok, hogy a háborúval kapcsolatos álláspontok képviselői elbeszélnek egymás mellett, úgyhogy több empátiára van szükség. Tanúsítsunk hát több empátiát a háborúpárti oldal felé! Lépjünk hátrébb a mából, engedjük el a túlfűtött érzelmeket és tekintsünk olyan hűvös józansággal az ukrajnai háborúra, mint egy történelmi eseményre!

Szabó Dezső, a félreértelmezett író harcai

Stefka István Vezércikk 2023 április 19.
Az írók politikát és társadalmat befolyásoló szerepe a XX. század első fele után sajnos egyre inkább csökkent. Nem úgy, mint a múlt századforduló idején, amikor egymás után alakultak könyvkiadók, folyóiratok, újságok, irodalmi kávéházak, társaságok. Szabó Dezső, a magányos harcos azon kevés írók közé tartozott, aki az első és a második világháború idején nyíltan hangoztatta háborúellenességét. Gimnáziumi francia nyelvtanárként ezt osztályai előtt sem titkolta el, ezért ungvári évei alatt kis híján katonai bíróság elé citálta egy tanártársa, "ellenséges propaganda" miatt.

Az EU egyre kevesebb feladatát képes hatékonyan ellátni – Bálint Botond írása a Magyar Nemzetben

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 április 18.
Az EU, amelybe beléptünk, már lényegében megszűnt. Jelenleg átmeneti állapotban van egy föderálisnak hazudott, formálisan hivatalnokok által vezetett hibrid birodalom felé. Hibrid, mert vezetése, „elitje” (bizottság, parlament) csupán a forma kedvéért létezik, de az átlagembereknek semmi közük ahhoz, hogy azokban az intézményekben kik és mit csinálnak. Véglegesen megszűnik a hatalom igazi gyakorlóinak azonosíthatósága, a valódi döntéshozók leválthatatlanok. Az EU sem unióként, sem birodalomként nem képes hatékonyan működni.

Puzsérné bemutatja: A balosok lelkivilága

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2023 április 18.
Kissé szokatlan lesz a mai vezércikk. Viszonylag kevés elmélkedés, akár aktuálpolitikai, akár politikafilozófiai okfejtés lesz benne... ám annál több közvetlen, kézzelfogható valóság. Méghozzá arról, hogy mily szánalmasan csekély intellektus lakozik a balosok fejében, s lelkükben ehhez micsoda ocsmány gyűlölet társul. Persze, semmi újdonság, de szórakoztató így, gyakorlatban is látni.

Hol akarunk élni évtizedek múlva? – A szlovák közigazgatási reform civilizációs tanulságai

Vezércikk 2023 április 17.
Akármilyen rosszul is fest a felvidéki magyarok szénája a globalizáció és a szlovák nemzetstratégia kettős szorításában, első ránézésre ez csak az ő gondjuk. Második ránézésre viszont olyan kérdéseket vet fel ez a történet, amelyeket mindenütt meg kell válaszolni mielőbb, és ha a válaszadást elsumákoljuk, az is válasznak minősül. A globalizációs urbanizáció olyan erővel tolja egy adott irányba az életmódunkat, társadalmi és politikai berendezkedésünket, a természeti környezetünket, hogy azzal kezdenünk kell valamit. Beletörődhetünk, és akkor a jövőbeli életünket is jellemzendi mindaz, amit a maiban nem szeretünk – a társadalom atomizálódása, elmagányosodás, frusztrációk, jóemberkedő pótcselekvések, természetpusztulás –, vagy iszonyú kemény feladatot vállalva szembemehetünk vele, hátha sikerül valamit javítani a helyzeten.

Gulyás Márton teljesen hülyének nézi szimpatizánsait

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 április 17.
Gulyás Márton néhány napja egy videós Facebook-bejelentkezésben kérte támogatók segítségét a Partizán Alapítvány szja-felajánlási kampányához, amit a napokban tervez elindítani a csatorna. Amikor végighallgatjuk a meghökkentő felhívást, rájöhetünk, hogy az egykori kommunista festékdobálóból mára egy igazi hazug liberális lett, aki ráadásul teljesen hülyének nézi a saját követőit.

A birodalom visszavág(na)

Nagy Ervin Vezércikk 2023 április 15.
A tengerentúli Demokrata Párt progresszív céljait nyíltan felvállaló, a háborúpártiságát csont nélkül kiszolgáló hazai baloldal rosszabb állapotban van, mint tavaly ilyenkor. Ezt tudja a Biden-adminisztráció, ahogy azt is belátta végre, hogy a „guruló dollárok” néven elhíresült befektetés nem járt haszonnal. Mint lyukas vödörbe öntött víz. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a nagykövetségen keresztül, közvetlenül, diplomáciai úton gyakorolnak nyomást a kormányra. A cél egyértelmű: a magyar lakosságot elbizonytalanítani, a társadalmi rendet megbontani és az Orbán-kormány stabilitását megingatni. Egy gyenge kabinet ugyanis nem tud ellenállni, egy társadalmi támogatottságát elvesztő politikai vezetés nem képes szuverén módon dönteni.

Nézzük meg a komcsik lélektanát

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 április 13.
Van valami egészen megejtő a magyarországi baloldal működésében és egész létezésében. Most nem is annyira az aktuálpolitikáról beszélek – bár ez nyilván arra is vonatkozik –, hanem létezésük óta minden tettükről, megnyilatkozásukról, elhatározásukról. Kezdjük egy általános megállapítással: kitalálják-e, hogy a XX. században hány alkalom volt, amikor a magyar választópolgárok önként és dalolva, mondatni demokratikusan döntöttek úgy, hogy ők baloldali irányítású mindennapokat akarnak az országban?

Huth Gergely a Magyar Nemzetnek: Ne váljunk soha vazallussá!

PPestiSrácok.hu Vezércikk 2023 április 12.
„A legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne bárkit is, és alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz. [...] A mi prioritásunk nem az, hogy alkalmazkodjunk mások menetrendjéhez a világ minden térségében. Vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt. Fel kell ébrednünk!” – mondta Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a hétvégén a Politicónak és a Les Échos című lapnak, miután hazatért Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel közös kínai útjáról. Azt is mondta: nagy a kockázata annak, hogy Európa olyan válságba keveredik, amely nem a miénk, és amely megakadályozza, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját. Ugyan Macron a kínai–tajvani konfliktust értékelte e szavaival, de a múlt héten kifejezetten azért találkoztak Hszi Csin-ping államfővel és más vezetőkkel, hogy felkérjék Kínát: segítsen tető alá hozni az orosz–ukrán tárgyalásokat és a békekötést. A kínai béketerv ismert: mindkét féltől engedményeket vár és kompromisszumra épül – írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben szerdán megjelent publicisztikájában.

A cenzúra legyőzhető!

Jeszenszky Zsolt Vezércikk 2023 április 12.
Évek óta panaszkodunk itt, a jobboldalon a cenzúrára. És teljes joggal tesszük. A diktatúrázó, folyton sajtószabadságot temető baloldal semmit sem változott. Ugyanúgy hallgattatnak el ma is, ahogy tették a kommunizmus idején, a szovjet tankok erejével a hátuk mögött. Ma nem szovjet tankok állnak mögöttük, hanem technológiai óriáscégek. Pontosabban nem ezek a cégek állnak a politikai cenzorok mögött, hanem ők maguk lettek a cenzorok.

Gyöngyösi Márton is sejti már, mennyire jó az USA csicskásának lenni

Vezércikk 2023 április 11.
Most, hogy elmúlt a húsvét szent ünnepe, már talán beszélhetünk olyan egészen alantas dolgokról, mint például a Jobbik. Nem, természetesen semmi okunk komolyan venni ezt a tuskót, amelyet valahogy otthagytak a földben feledékenységből vagy hanyagságból, de nézegetni azért lehet; figyelni, ahogy a kéreg alól, oldalt hajt egy pici, zsenge zöldet, és máris komoly fának hirdeti magát. De hát az már a múlté: azt a fát kivágták, és lakkozott bárszekrény lett belőle Gyurcsány Ferenc dolgozószobájában. Természetesen Gyöngyösi Mártonról, a pártmaradvány utolsó előtti elnökéről van szó, aki minap David Pressman amerikai nagykövet széderestjén ünnepelte a pészahot.