Pesti Srácok

Képzelt jelentés egy amerikai nagykövettől

Képzelt jelentés egy amerikai nagykövettől

Gyöngyösi Márton a Széder-esten világossá tette számunkra, hogy az úgynevezett konzervatív fordulat nem visszatérés a párt egykori antiszemita múltjához, így ez jövőbeni kockázatot nem jelent. Biztosított továbbá arról, hogy habár az EP-választásokon külön fognak indulni, önállóságuk nem változtat a 2022-es összefogásban megfogalmazott progresszív célokon, így anyagi támogatásuk továbbra is kívánatos. Jelzem továbbá a külügynek, hogy Gyöngyösi megerősítette, hogy minden kapcsolatát megszakította Oroszországgal. Ennek ellenére itt további információ gyűjtése szükséges más forrásokból. Végül kértem tőle, hogy pártja támogassa a nagykövetség által kezdeményezett plakátkampányunkat, aminek másnap eleget tett. Összességében a Jobbik támogatása a jövőben is kiemelt prioritás. Kérem jelentésem eljuttatását az elnök úrhoz! Tisztelettel: David Pressman.

Elégedett lehet az amerikai nagykövet. Dolgát elvégezte, a konzervatív fordulatról beszélő Jobbik pedig továbbra is az amerikaiak zsebében van. Lehet nekik (is) gurítani a dollárokat.

De miért pont a Jobbik? Kínzó kérdés, hisz a „mire kell” könnyen megválaszolható, míg a miértre nehezen találunk épeszű magyarázatot. Ha ugyanis az egykori szivárványkoalíció támogatása rossz befektetésnek bizonyult, akkor a történelmi mélypontra került Jobbik most egyenesen katasztrofálisnak tűnik.

Véletlenek már pedig a diplomáciában nincsenek! Ahogy azt sem gondolhatjuk komolyan, hogy David Pressman ostoba, vagy annyira alulinformált, hogy gőze sincs Gyöngyösi Márton viselt dolgairól, illetve a Jobbik múltjának tehertételéről. Tehát nyomos oka volt a meghívásnak.

PestiSracok facebook image

Az a napnál is világosabb, hogy a Jobbik elnöke miért ment el. Ha semmissé nem is tudja tenni a múltban elkövetett bűnöket, legalább megpróbálja elfeledtetni azt. És itt nem „csak” az antiszemita megszólalásokra, hanem az orosz barátságra is gondolnunk kell. Kapóra is jött a Jobbik patyolattisztára mosásában Pressman meghívója – hülye lett volna visszautasítani!

(Más kérdés az, hogy egyelőre a többség – okkal és joggal – nem tartja őszintének Gyöngyösi bocsánatkérését. Nem egy megtévesztett tini, de nem is egy rossz társaságba keveredett fiatal volt, amikor azt és úgy mondta, ahogy és amit mondott. A bocsánatkérés esetében pedig elengedhetetlen a vezeklés és a jóvátétel. Előbbi a bűnt elkövető, utóbbi a sértett számára fontos. Gyöngyösi esetében pedig egyiket sem látjuk, így jogosan rideg politikai számítást, racionális döntést gyaníthatunk a háttérben.)

A nagykövet célja ezzel szemben az, hogy informálódjon. (Ez a legrégebbi, mondhatni, hogy klasszikus diplomáciai szándék.)

Információkat akart gyűjteni. Kíváncsi volt arra, hogy az egyébként hiteltelenül, de annál magabiztosan meghirdetett konzervatív fordulat mit jelent. Lesz-e visszatérés az orosz barátsághoz? Lesz-e újra antiszemita politikai üzenet? Ráadásul a Jobbik önállóan akar indulni az EP-választásokon. Ez pedig komoly kockázatot jelent.

Játsszunk csak el a gondolattal! Az amerikai nagykövetség, illetve a Demokrata Párt támogatást küld a következő években a Jobbiknak (is), az meg visszatér a régi gyökerekhez. Ezt azért nehéz lenne kimagyarázni!

Tehát biztosíték kellett az amerikai nagykövetnek arra, hogy a Jobbikra a jövőben is lehet számítani. Hogy a Jobbik is ki fogja szolgálni a Biden-adminisztráció érdekeit.

Másrészről pedig látni kell azt az egyébként meglehetősen vitatott, ám vélelmezett elméletet, miszerint a Fidesz csak jobbról váltható le. De ha ez így ebben a formában nem is igaz, azt mégis sokan vallják, hogy szükség lehet egy „jobboldali” szatellitpártra a baloldalnak, ha győzni akar.

A magyar társadalom jobbra tolódott. Ez a tapasztalat, de ezt több kutatás is alátámasztja (lásd. Simon János: Közvélemény a magyar demokrácia 33 évéről. Bp. 2022). Ezt tudják Amerikában is. Ezzel nekik is kezdeniük kell valamit, ha a birodalmi érdekeiket szeretnék érvényesíteni minálunk. Ezért van szükségük a Jobbikra.

Az egykori nemzeti radikális párt viszont már sosem lesz a régi, hisz nem csupán szövetségeseket, illetve ideológiát, politikai mondanivalót, hanem gazdát is váltott. Az orosz kapcsolatot az amerikaira cserélte, a nemzeti vonalat pedig a globalistára állította át. Így vált húsz év leforgása alatt a Jobbik antikommunista mozgalomból posztkommunista szatellitpárttá, illetve egy nemzeti ügyekért elkötelezett szervezetből komprádor alakulattá. És ez nem csupán pozícióváltás, hanem morális mélyrepülés egyben. Pongrátz Gergelytől Simicskáig, Putyin zsebéből a Demokrata Párt fizetési listájáig – csúnya sztori! Elkárhozástörténet.

Persze, volt több hajtűkanyar, néhány zsákutca, de a két évtizedes út iránya egyenesvonalú. Jobbról balra, végül a semmibe...

Ajánljuk még

NoÁr VS Vasvári vita, vagy miért van lincshangulatban az ország? - Libz of TikTok Hungary

Libz'z of TikTok június 5.
Molnár Áron, még mielőtt ismét megszedné magát az RTL embereket kizsákmányoló “tehetségkutatójából” ismét hergelt egyet. Ezúttal az egykori “luxusfeleség”, ma pedig szintén luxusban élő többgyermekes édesanyára/influenszerre, Vasvári Vivienre uszította lincshangulatban lévő követőit. Vivien “bűne” annyi volt ebben az esetben, hogy arra buzdította milliós követőtáborát, vegyenek részt ők is a véleménynyilvánító szavazáson. A műsorunkban ezen eset kapcsán beszéltünk arról, hogy meddig megy még el a magyar társadalom egy része, a jobboldali, vagy jobboldalisággal vádolt gazdagok ellen elkövetett, egyelőre csak verbális erőszakban. Az adásban ennek kapcsán felmerült az is, hogy tapasztalataink szerint a “pusztuljanak a gazdagok” címszavú lincshangulatra azok a Z-generációsok is rendkívül fogékonyak, akik egyébként eltartják az online tartalomgyártó influenszereket.