amerikai nagykövetség
Karácsony párttársa bebizonyította, hogy a Fidesznek igaza volt – Hardcore Hobbista
Hozzánk ugyan úgyse gyűrűzik be, de Barabás Ricsi a nullaszázalékos Párbeszédből azért mégiscsak megpróbálja behurcolni azt a gendercsomagot, ami állítólag nincs is. Vagy minimum megképeztük már az immunválaszt. Ami viszont gyakorlatilag sincs, az a húsvét megünneplése a Demokrata Pártnál, akik most inkább transzláthatósági napot tartottak. Ezt persze később letagadták, majd még később Obamára fogták. A második félidőben a visszatérő Hortay Olivér vendégeskedett a Hobbistában, aki korunk legnépszerűbb energetikai szakértője, és ha már nálunk járt, rögtön ízekre szedtük a budapesti amerikai nagykövetség egyik, témába vágó fizetett hirdetését. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.