Gyöngyösi Márton is sejti már, mennyire jó az USA csicskásának lenni
Most, hogy elmúlt a húsvét szent ünnepe, már talán beszélhetünk olyan egészen alantas dolgokról, mint például a Jobbik. Nem, természetesen semmi okunk komolyan venni ezt a tuskót, amelyet valahogy otthagytak a földben feledékenységből vagy hanyagságból, de nézegetni azért lehet; figyelni, ahogy a kéreg alól, oldalt hajt egy pici, zsenge zöldet, és máris komoly fának hirdeti magát. De hát az már a múlté: azt a fát kivágták, és lakkozott bárszekrény lett belőle Gyurcsány Ferenc dolgozószobájában. Természetesen Gyöngyösi Mártonról, a pártmaradvány utolsó előtti elnökéről van szó, aki minap David Pressman amerikai nagykövet széderestjén ünnepelte a pészahot.
Az edzett gyomrúak is felszisszentek, amikor David Pressman a Facebook-oldalán tudatta, hogy a zsidólistázó Gyöngyösi Márton hol és hogyan ünnepli a húsvétot. Ilyen múlttal aligha véletlen a feszengő pártelnök „mi a faszt keresek én itt?!” arckifejezése a kívülálló számára meglehetősen bonyolult, kötött rendű zsidó vallási vacsora és szertartás alatt, de nem ez a legkellemetlenebb a dologban. Öt és fél éve, a választási kampány hevében is nagy durranás volt az akkori és addigi Jobbik-elnök Vona Gábor kóserpecséttel ellátása a Spinozában, pedig az még csak a kezdet volt abban, ahogy bizonyos baloldali körök elkezdték az antiszemitának létrehozott Jobbikot összefésülni a zsidósággal és a baloldallal. Talán Szegedi Csanád volt ott az utolsó tisztességes ember, aki nem próbált sunnyogni, hanem szembenézett addigi önmagával, és levonta a következtetéseket. Hogy jól-e, azt csak ő meg az Isten tudja, de legalább a nyilvánosságot teljesen hülyének néző, ártatlan bociszemmel pislogástól megkímélt minket. A többiek viszont nem.
Térjünk is vissza a legutóbbi ilyen bociszemű ájtatoskodáshoz, Gyöngyösi emlékezetes vendégeskedéséhez! David Pressman – küldetési nevéhez híven – minden apró lehetőséget megragadott az érintettek nyomasztására. Rögtön maga mellé, egymással szembe ültette a Jobbik-elnököt és Heisler András Mazsihisz-elnököt. Utóbbinak se volt könnyű pészahja, hiszen sokáig emésztette magában a szörnyű élményt, és csak napokkal később mert kifakadni, hogy a botrányt elkerülendő nem távozott felháborodottan, amikor meglátta, kivel kell megosztania az ünnepi asztalt. Talán már kezdi kapisgálni, mire gondolnak, akik szerint egyre nyomasztóbb szövetséges az USA. A demokrata adminisztrációval nyilván nem húzhat ujjat a Mazsihisz, úgyhogy Heisler a táplálékláncban alacsonyabban állón töltötte ki a bosszúját: belerúgott a Jobbikba, mert azt is elárulta, hogy Gyöngyösiék hetek óta személyes találkozóért kuncsorognak nála, ám ő kitart amellett, hogy a vacsoratársa különösen nem kívánatos zsidó körökben.
Ki tudja, milyen tréfát űzött az amerikai nagykövetség azzal, hogy két, egymást nyilvánvalóan szívből rühellő alárendeltjét kényszerítette rá, hogy egy asztalhoz ültetve jó pofát vágjanak egymáshoz?
Azzal viszont, hogy ezt megcsinálta, és a felek szemérmesen tűrték a csuklóztatást, elég világosan tudatta mindenkivel, ki a főnök, és mennyire hatják meg a beosztottak személyes érzelmei ezekben a nehéz időkben, amikor Orbán megbuktatása mindennél szentebb progresszív cél Magyaroszágon. Biztos ami biztos, a lúzer Gyöngyösinek még a fejébe nyomtak egy kipát is nevelő célzattal, miközben a megosztott fotón látszik, hogy ültek az asztalnál férfiak fejfedő nélkül is. Hadd érezze, mennyi saját mozgástere maradt!
Hajlékony gerincű, cserébe nem túl okos jobbikosok
Az ember szinte már megsajnálja ezeket a szegény buta jobbikosokat, ahogy ott rugdossák őket ide-oda a nyilvánosságban, de hát ilyen a politika – nem bárkinek való. Innen nézve Vona Gábor tök jól megúszta, bármivel is foglalkozzon most éppen. Gyöngyösi viszont az idegen titkosszolgálatok igazi álma, akinek fogalma sincs, milyen lehet a magyar függetlenség és a magyar érdek talajáról indulva politizálni. Az a fajta figura, aki 1848-ban császárpárti, majd 1849 nyarán oroszpárti, ősztől pedig megint császárhű, az 1930-as évek végétől meggyőződéses náci, 1944 végétől pedig mindig is kommunista lett volna. 2012-ben még a magyar parlament zsidóit akarta listázni, most meg zsidó vallási vacsorán szépeleg. Kilenc éve még a donyecki szakadár köztársaság elnökválasztásán smúzolt az oroszokkal, most már az amerikaiak szivarzsebéből lóg ki, tavaly decemberben pedig már egy ukrán újság is inasba rakta, kicsikarva belőle a bocsánatkérést, meg azt a visszataszítóan cinikus szöveget, hogy
„az ukrajnai magyarok, akik Ukrajnáért harcolnak ukrán zászló alatt, az orosz agresszió ellen (...) a saját szülőföldjükért, Kárpátaljáért is harcolnak. Ők egy nyugatpárti, európai Ukrajnát akarnak, és egy szabad, független Ukrajnában akarnak élni.”
Hiszen szerencsétlen kárpátaljai magyaroknak aztán tényleg rengeteg közük van ám a keleti szláv testvérháborúhoz. Gyöngyösi – akit nem őrizend meg az utókor emlékezete politikai stratégaként, erkölcsi képességei pedig még sokkal silányabbak – ezt 2014-ben sem fogta fel, sem most.
Nem érti, vagy nem érdekli, hogy a külpolitikában egy dolog az esetleges érzelmi alapú rokonszenv, másik dolog a magyar érdek, és harmadik dolog két nép olyan belügye, amihez nekünk, magyaroknak nincs közünk.
Ugyanígy azt se értik az idült zsidózó keletimádókból varázsütésre felvilágosult atlantistákká átöltözött jobbikosok, hogy Izrael – erre alkalmas kormányzat esetén – szövetségese lehet Magyarországnak. Egyrészt ellenséges országok veszik körül, amely érzést mi is jól ismerhetjük a történelmünkből, másrészt Izrael egy régi nép fiatal nemzetállama, amely a csaknem kétezer évnyi kizárólagos diaszpóra után új súlypontokat és új célokat helyezett a zsidóság életébe.
Gyöngyösit listázták
A Jobbik elnöke pedig még meg is fejelte az égését, és közölte a párttagságnak küldött levelében, hogy mérföldkőhöz érkezett a párt külpolitikai kapcsolatrendszere, csak mert az amerikai nagykövet megtartotta neki a mindenféle felvilágosítást. Mondjuk a mérföldkő legalább igaz, hiszen új gazdát kapott a Jobbik.
„Reméljük, napról napra tovább növekszik azok tábora, akik látják, hogy az általunk kijelölt út vezethet el egyedül egy normális, európai, polgári Magyarországhoz”
– tette hozzá szegény pára.
Mert hát nem jelölt ki semmit ez a nyomorult Gyöngyösi. Őt jelölték ki a világ csicskájának, listázták, és belehajtogatták egy dossziéba. Gondoljunk csak bele: ebből a tufa, szolgalelkű figurából akart a Jobbik választási ciklusokon át külügyminisztert csinálni! Mondjuk a Szabadság téri amerikai támaszpont díszterméig legalább eljutott, ha beljebb nem is.
Elődjének, a még ostobább Jakab Péternek viszont, aki egyszerre verte szét a családját és a politikai pályafutását, csak a megalázkodásból jutott osztályrészül Gyurcsány előtt, de ő már enni se kapott az amerikai követségen. Nem csoda, hogy mostanra végképp meghibbant, és a pórázra kötött tacskójával fut versenyt a mezőn. Innen már csak egy stádiummal van lejjebb: amikor végül a kutyája is elhagyja, és egy üres pórázzal csinálja majd ugyanezt a diliház kertjében.
