Vezércikk
Nem természetes, hogy egy választásnak ekkora tétje legyen
Mi, magyarok az elmúlt 30 évben megszoktuk, hogy az országgyűlési választások tétje mindig hatalmas, hiszen az alapvető nemzeti célok tekintetében sincs egyetértés a politikai erők között. Az ellenzéki pártok szerint nincsenek is nemzeti célok, hacsak az nem, hogy afrikai törzsek muszlim férfitagjait integráljuk a magyar társadalomba. Ha nálunk jobboldali az ember - vagy legalábbis nem (ex)kommunista, illetve nem szélsőliberális -, akkor minden választás arról szól, hogy az ország és a nemzet - és úgy általában a magyarok - halálos ellenségei megint visszatérnek-e a hatalomba.
Szeretne Magyarországon agyonlőtt ex-miniszterelnököt látni?
A bolgár rendszerváltást, vagy inkább modellváltást levezénylő moszkovita miniszterelnököt simán lelőtték, akár egy kutyát. A gyilkosság megrendelésével Lukanov "utódját", a szintén a KGB-s MGIMO-n végzett Vidanovot és az állambiztonsági hátterű keresztapát, Pavlovot gyanúsították. A tettes máig nincs meg, Pavlovot ugyanúgy megölték. Túl sokat tudtak. Bulgáriát csődhelyzetbe juttatta az az állambiztonsági, külkereskedő kör és a hozzájuk kapcsolódó moszkoviták, pénzügyesek, oligarchák és állambiztonságiak, akik Magyarországon is átvették a hatalmat. Ez a vörös polip azóta is körbefonja Brüsszelt, de tulajdonképpen az egész világot. Dobrev Klára néhai apja bolgár impexes volt, anyja, Apró Piroska külkeres káderből lett az egyik legnagyobb hatalmú királycsináló. Dobrev Klára a család harmadik generációs terméke. Nem kérünk belőle. Vezércikk.
Liberális vízió Európa ellen
Nem lesz magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében, ami szerencsére megkímél minket az egyébként is túl nagy felhajtás még nagyobbra fújásától. A kortárs liberális törekvéseket szórakoztatásnak álcázó ideológiai átnevelőtábor kiválóan jeleníti meg mindazt, amit hamisan próbálnak meg európaiságként eladni nekünk, sokak undorától kísérve. Pedig a valódi európaiságot képviselő szórakoztatásért is lenne hova fordulnunk, ha nem szűnt volna meg. Mert arra valahogy sajnos nem akadt pénz, miközben az eurovíziós giccsre minden évben vagyonokat szórnak ki.
Tüntetnek a heterofóbok!
A heteroszexuálisok és a homoszexuálisok sosem lesznek egyenlőek. Elsőre például azért, mert különbözik a szexuális tárgyválasztásuk. A többi egyenlőtlenséget már nem is kell számba vennünk: ez az egy elég, hogy a nyilvánvalót megragadjuk. A homoszexuálisok nem a heteroszexuálisok jogait akarják, hanem olyan élethelyzetbe akarnak jutni, amelybe alapvetően csak a heteroszexuálisok tudnak. Jogi alapon akarják kikényszeríteni a valóság, a természeti törvények, a társadalom és a heteroszexuálisok megváltoztatását. Már nemcsak az a céljuk, hogy bekerüljenek a normalitásba, hanem az, hogy azt teljesen a saját képükre formálják. És ez a vágyuk, ez a kizárólagosságra irányuló destruktív törekvés az oka, hogy sosem kerülhetnek be a normalitásba. Ez persze az LMBTQ+ közösség minden szegmensére igaz.
Tovább rágalmazza kolléganőnket a HVG, hogy mentse Czeglédy irháját
Gergely Zsófia, a HVG.hu munkatársa hetyke kis cikksorozatot gyártott, hogy a maffiaszervezetben elkövetett, sok milliárd forintos kárt okozó csalással vádolt Czeglédy Csaba érdekében besározza kolléganőnket, Füssy Angélát. Ám a kóros hazudozásnak és a rágalmazásnak most már olyan mélységeiig ereszkedett alá Gergely, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
Van-e még politikai centrum Európában? Az ultrabaltól a szélsőliberálisokig terjedő koalíció körvonalazódik az Európai Parlamentben
Másfél hét múlva választ Európa, és a különböző politikai erők már így, a kampány finisében inkább a lehetséges koalíciókkal törődnek, mint a választók további megtévesztésével. Ebből következik, hogy az azonnali.hu sem fél elemzést közölni arról, hogy a szélsőliberális és a szélsőbaloldali pártok miként fogják kicselezni az Európai Néppártot a választás utáni koalíciókötés során.
Most már biztos: a CEU-n Orbán-fóbiás gyűlöletzombikat tenyésztenek
Már a módszerváltás utáni első években felbugyogott, és azóta – az újabb választási vereségek miatt – egyre elfojthatatlanabbá vált a gyűlölet liberális honfitársainkban. Hol lámpavasra akasztanák a jobboldaliakat, hol IFÁ-ra dobálnák a hulláikat, újabban pedig a miniszterelnök repülőgépének lezuhanásáról álmodozik a Soros-egyetem egyik tanára. Miért gyűlölnek ezek a liberálisok ilyen gyilkos indulattal minket?
Ilyet csak Gyurcsány-félék meg pszichopaták követnek el
Teljes joggal nyílik ki a bicska most minden jóérzésű magyar ember zsebében. A közvagyonban sokmilliárdos kárt okozó, diákok és idős emberek pénzét lenyúló maffiaszervezet vezetője, Czeglédy Csaba ellen meg kellett szüntetni a büntetőeljárást, mert a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki mamelukjai falaztak neki, nem szavazták meg mentelmi joga felfüggesztését. Eközben Czeglédy meg az őt ajnározó Gyurcsány-házaspár röhög a képünkbe. Ideáltipikus pszichopatákként egy csepp szégyenérzet sincs bennük. Tisztességes magyar ember a helyükben elásná magát, ha ennyi gazemberség lenne a számláján...
A lisszaboni szerződés és Soros, mint uniós alapérték
Párját ritkítja az a parasztvakítás, amit Kurz és Weber művel, mikor azt ígéri, hogy a lisszaboni szerződés korrekciójával fogja megreformálni a kátyúba került uniós intézményrendszert. A szimpatikusnak tűnő terv bizonyára szavazatot is hoz majd, még akkor is, ha úgy marhaság, ahogy van. Még akkor is, ha mindeközben a demokratikus alapértékekre hivatkoznak és kimondják a kimondhatatlant, miszerint a Soros-kampánnyal sértettük meg az unió alapértékeit. Lemaradtunk volna valamiről? Vagy a korrigált lisszaboni szerződésben Soros alapérték lesz majd?
Ez már több a soknál: az ellenzéki bírók beszálltak az uniós kampányba
Minden akadémikusnak maga felé hajlik a keze
Hála a Magyar Tudományos Akadémia és Magyarország Kormánya közötti vitának, olyanokat tudtunk meg az MTA-ról, amit eddig nem gondoltunk volna. Például azt, hogy évi 70 milliárdból gazdálkodik, és volt olyan év (2018), hogy egyetlen EU-s kutatási pályázatot (ERC Grant) sem nyertek. Meg azt is, hogy az elmúlt években az akadémiai kutatások mindösszesen három szabadalomhoz vezettek el. Na és persze azt, hogy ez a fennálló a szovjet akadémiai modell, amely a nyugati világban sehol sem működik. De a legcsodálatosabb az, hogy a külföldön élő és ott sikeres tudósok, kutatók közül igen sokan fejtették ki igen nagy alapossággal, hogy miért is hibás az Akadémia érvelése a fennálló privilégiumai védelmében, és miért van szükség változásra.
Az alkalmatlanság beismerése: ellenzéki agresszivitás a köztévében
Könnyű dolga van annak manapság, aki politikai kommunikációt tanít: az ellenzék felettébb széles körben szolgál olyan mutatványokkal, amelyekkel be lehet mutatni azt, hogy mit ne csináljunk, ha szavazókat akarunk megszólítani. A politika örök csapdája, hogy általában más kommunikációt kíván az alap szavazóbázis mozgósítása és mást az új szavazóbázis bővítésének kényszere. Különösen nagy kihívás ez egy olyan párt számára, amely Gyurcsány Ferenc karizmájára és Gréczy Zsolt rajongására épül.
Korunk hőse: Ujhelyi "Kerítésszaggató" István
Ujhelyi István, az MSZP-P valódi Spitzenkandidatja (mert Tóth Bertalan, a "listavezető" és "húzónév" nem hagy minket itt magunkra Orbán Viktorral és nem megy Brüsszelbe) Sopronban - nyilván a hely szellemétől megittasulva - bejelentette, hogy aki kerítések nélküli Európát akar, az az MSZP-P-re szavaz. Még most szólok: hogyha eltűnnek a kerítések, akkor kimegy a kutya, és amíg az kóborol valahol, addig bejön a róka és elviszi a csirkéket. Mondjuk az MSZP-P szavazók nem tartanak csirkét, úgyhogy nem tudják, hogy szegény csirkéket meg kell védeni, ha mi akarjuk megenni és nem akarjuk, hogy valaki más egye meg őket. Még az egyszerű magyar faluvégen is egy csomó jelentkező van erre egyébként. Hát ennek az élettapasztalatnak a hiánya meg is látszik az MSZP és a Párbeszéd vezetőinek politikáján.
A Fidesz köszöni, de nem kér a foszlott erkölcsűek európai nagykoalíciójából
Nem a Fidesz szakított elveivel és európai szövetségeseivel, hanem a merkeli kisgömböc-politika hívei fordultak ki önmagukból. Ez minden eddiginél erőteljesebben bizonyosodott be Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár mai sajtótájékoztatóján. Ami persze jóval több volt, mint egy sajtótájékoztató, hiszen a magyar miniszterelnök voltaképpen kiszögezte a vitaindító tételeit a brüsszeli vártemplom kapujára.
Első Anyák Napja - Anyaként a világ
Az idei az első Anyák Napja, amikor már nemcsak ünnepelek, hanem én magam is ünnepelt vagyok. Bár azok közé tartozom, akik mindig is szerettek volna gyermeket, mégis: ha kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hamarosan édesanya leszek, nem hittem volna el. Tombolt körülöttem az élet, egymást követték a kihívások és vele a tervek is a nagy "önmegvalósításnak" nevezett úton. Aztán egy tavaszi napon egyszer csak ott volt az, amire annyira vágytam 15-20 éven át, és ami teljesen más jövőt ígért, mint amiért az elmúlt években dolgoztam. 39 éves leszek. A kisfiam a napokban volt fél. Az elmúlt kilenc plusz hat hónapban minden megváltozott, miközben ugyanaz maradtam. Ma is dolgozom, nem adtam fel a szakmámat, a hivatásomat, de megváltoztak a prioritások. És hogy mi az, hogy "fontos", csak most tudom igazán. Egyetlen nap alatt terelték a helyes mederbe - nyugodtan mondhatom, hogy talán az utolsó előtti pillanatban - a majdnem félresiklott életem. Mert egy nő elsődleges feladata - bármennyire is lázad a természet ellen a liberális világ - az, hogy édesanya legyen, hogy új életeket neveljen fel a jövőnek.
Az oknyomozó újságíró magányossága – Az elszabotált perek margójára
Úgy tűnik, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ma Magyarországon oknyomozó újságírónak lenni talán a legfeleslegesebb foglalkozás. Olyanok vagyunk, mint Stallone szórakoztatóan rossz filmjének, a Feláldozhatóknak a hősei. Eldobhatók. Vagy mint India érinthetetlenjei. Kutatunk, publikálunk, elviseljük ismeretlen és ismert emberek mocskolódását, a lejáratási kísérleteket, és a végén végignézzük, ahogyan felmentik őket. Sorban egymás után. Mindet. Most például a négyes metró ügyében. Publicisztika.
Két államférfi, aki a népvándorlás után az unió agysorvadását is megállíthatja
„Európa legfontosabb embere” jön ma Budapestre, hogy találkozzon azzal a miniszterelnökkel, aki elsőként állta útját az Európára zúdított szervezett népvándoroltatásnak. Sorsfordító, történelmi találkozó lehet a mai Orbán Viktor és Matteo Salvini között – és ha a választók is úgy akarják: Európa jövendő kormányosaié.
Miért nincsenek Magyarországon igazi szakszervezetek?
A rendszerváltás utáni Magyarország nagyon lényeges problémája, hogy nem alakult ki olyan szakszervezeti rendszer, amely valódi erőként jelenítette volna meg a munkavállalókat, mint a társadalom valódi értékteremtőit. A szakszervezeti mozgalom nemcsak Kelet-Európában üresedett ki és vált a kommunista diktatúra lényegtelen kirakatszervezetévé, hanem az úgynevezett nyugaton sem találta meg a helyét, és ott is különböző külső és belső befolyásoló erők irányítása alá került.
Közügy-e a nemi identitás?
Az elmúlt évtizedben nálunk is egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyes emberek szexuális identitása a közbeszéd tárgyává válik. Néha úgy, hogy valaki maga „comingoutol”, néha úgy, hogy mások próbálják meg előbújtatni, főként lejárató célzattal; máskor sima hájpolásból, gazdasági, politikai érdekből próbálnak bevinni egy ilyen tényt, vagy vádat a köztudatba. A modern média, a közvéleményformálók már nálunk is bármikor és bárhol teret engednek ennek, mert megsínyli az olvasottság, a kattintásszám, ha nem úsznak a szennyárral.
Bangóné! Kérem, le ne mondjon, az ég szerelmére!
A magyarság módszerváltás utáni történelmének egyik legnagyobb, egyszersmind pótolhatatlan vesztesége lenne, ha egy ilyen csekélység (pár millió magyar ember lepatkányozása) miatt lemondana parlamenti székéről Bangóné asszony, MSZP-s rágcsálószakértő. Kérem, könyörgöm, ne tegye! Hagyják őt tovább képviselősködni, beszélni, kúszni-mászni, graffitizni, szerepelni! Hogy miért? Pofonegyszerű! Őnagysága közéleti működése kiapadhatatlan forrása mindennapi kacagásainknak, s szükséges előföltétele a nemzeti oldal további szárnyalásának.
Kódolt vörösterror: „kikerülnék” a „politikai realitásokat” a kommunisták
Nem láttunk még olyan kommunistát, aki meg tudna békélni a hatalomtalansággal. Ugyanakkor olyat se láttunk még, amelyik belátta volna az eltelt évszázad hibáit, és ne a kifosztás, az erőszak meg az akasztás lenne az első ötlete, amikor a hatalom megkaparintásáról ábrándozik. Sőt, az egyetlen ötlete. A magyar közönség számára a Mérce nevű mozgalmi faliújság igazolja nap, mint nap, hogy ezek ugyanazok a kommunisták. Ők mentegetik a frusztrációikat gyilkosságokkal levezető vörös terroristákat, ők heccelik szüntelenül a szegényeket a jómódúak gyűlöletére, és ők értekeznek rendszeresen a szükséges forradalmi erőszakról. Ahogy most maga a portál főszerkesztője; igaz, annyi vér nincs a tökében, hogy nyíltan kimondja, mire vágyik.
Amit szabad civiléknek, nem szabad a kereszténynek
Balos, szélsőbalos, liberális, szélsőliberális; humanista és progresszív – kézenfogva lobbizik a természetes közösségek, a nemzet, a család és a hitbéli csoportok ellen az unióban. Nemes, modern harcuk közepette olyan haladó célokat fogalmaznak meg, mint a melegjogok, a női kvóta, a kisebbségek pozitív diszkriminálása és a migránsok befogadása. Ne felejtsük a multikultit és a nyílt társadalmat sem! És miközben pénzt kapnak a közös büdzséből arra, hogy az egyházakat bizonyos állami feladatok ellátásából – mint az oktatás, az egészségügy és a szociális segítségnyújtás – kiebrudalják, ők pofátlanul lobbiznak azért, hogy bemászhassanak a helyükre, vagy legalább a politika és a kultúra fókuszába. Mintha a szabadkőműves mozgalmak módszerei és céljai termelődnének újra az egyes politikai erők nyitott keblén, akik most – sokszor pártcsaládtól függetlenül – többségre törekszenek az uniós parlamentben.
A haladó liberálisok ostobaságánál már csak a gonoszságuk nagyobb
Mindent elmond a „haladókról”, hogy a 321, célzottan keresztény áldozatot követelő merénylet után is igyekeztek úgy tenni, mintha ez nem a szokásos iszlamista terror lenne. A propagandagyáraik képesek voltak anélkül oldalakat írni a tömeggyilkosságról, hogy leírták volna a keresztény szót. Az ikonjaik, például Clinton és Obama is úgy adták le szokásos semmitmondó reakcióikat, hogy meg sem próbálták leplezni: szerintük a keresztényeknek nem jár az a részvét, mint a muszlimoknak. Különösen kedves ez attól a két tömeggyilkostól, akiknek a parancsára az arab tavaszt kirobbantották, ami emberek millióinak a halálához vezetett és amely destabilizálta Észak-Afrikát és az arab világot.Ajánljuk még