Pesti Srácok

Rövidesen megkezdődik a hadiipari termelés Kaposváron

Rövidesen megkezdődik a hadiipari termelés Kaposváron

Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen szombaton.

Maróth Gáspár az Óbudai Egyetem Okosipari Tudományos és Innovációs Park Kaposvár (TIPK) szakmai workshopján azt mondta, a harcjármű – amelyből a magyar honvédség már korábban tízet vásárolt és további több százat tervez beszerezni – az élvonalbeli török hadiipar emblematikus fejlesztése. Közölte: Kaposváron, az ipari park egyik már meglévő üzemcsarnokában kezdődik meg az első negyven jármű védelmi integrációja, azaz felszerelése harcászati, rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel, érzékelőkkel. Hozzáfűzte: a járművek fő elemeit is a somogyi megyeszékhelyen gyártják majd, és teljes összeszerelésük is helyben történhet meg a későbbiekben.

Az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a Kaposváron épülő TIPK hadiipari kutatás-fejlesztési tevékenységeket is folytat majd, ami a világban felértékelődő hadiipari fejlesztések szempontjából nagy jövővel kecsegtet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiac a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányába rendeződött át, ezt pedig a képzési rendszer átalakítása is segítette Magyarországon. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Magyarország élen jár az innovációban is vélekedése szerint, ugyanis itt nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma az EU-ban 2010 óta. Mindez annak köszönhető – fűzte hozzá –, hogy a magyar kormány GDP-arányosan kiemelkedő támogatást biztosít a K+F ágazat számára. Elmondása szerint a kormányzat szeretné elérni, hogy 2030-ra a forgalomba kerülő buszok 70 százalékát hazai gyártású járművek tegyék ki, tízből hét vasúti jármű magyar gyárakban készüljön, képes legyen önellátási szinten biztosítani a magyar védelmi ipar a honvédség igényeit, az egészségipar pedig a hasonló szinten biztosítsa a különböző vírusok ellen védelmet nyújtó oltóanyagokat.

Varga Mihály pénzügyminiszter, az Óbudai Egyetemet működtető Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében azt mondta: az ország szempontjából kiemelkedően fontos, hogy stabil legyen a gazdasága, legyen felkészült a legváratlanabb helyzetekre is, rendelkezzen erős védelmi és egészségiparral, legyen képes a lehető legtöbb tekintetben az önellátásra. Közölte: a világjárvány és a háború rámutatott, hogy e képességek visszaszerzése kiemelkedően fontos, és hozzájárul az ország versenyképességéhez is. A TIPK és a kaposvári hadiipari tevékenység szerinte mindezeket a célokat is szolgálja majd.

Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere emlékeztetett: a megyeszékhely 2010 óta a kormányzat jelentős támogatásának is köszönhetően komoly ipari fejlődésen ment keresztül, ezen belül az élelmiszeripar és a gépipar vált húzóágazattá; ezeknek is köszönhető, hogy mintegy háromezerrel több ember dolgozhat ma városban, mint tíz esztendeje. A jövőről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a TIPK megjelenésével a magas hozzáadott értékű ágazat is komoly fejlődésnek indul a városban, ami újabb lehetőségeket jelent a térség és lakói számára.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora azt mondta, a TIPK-ben a jelenlegi elképzelések szerint – egyebek mellett – festékanyagokkal, szóróeljárásokkal, fémmegmunkálással, környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket is végeznek majd. A hadiipari technológiák fejlesztését szintén kiemelten kezelik.

Gelencsér Attila, Somogy 1. számú választókörzetének a választáson újrainduló országgyűlési képviselője kiemelte: a helyi befektetések és beruházások legfontosabb célja, hogy helyben tartsák a városban élőket, hozzájáruljanak a helyi ipar fejlődéséhez. Beszámolt arról, hogy az elmúlt évtizedekben meghonosodott az ipari kultúra a somogyi megyeszékhelyen, a város pedig ennek segítségével fejlődésnek indult, bővült a foglalkoztatottak száma, és várhatóan azoknak egy jó része is "hazacsábul", akik a jobb élet reményében korábban elhagyták a települést.

Maróth Gáspár tavaly tavasszal jelentette be, hogy ősszel kezdődik a Rheinmetall Hungary Zrt. hadiipari gyárának építése Kaposváron és így a tervek szerint évente legalább száz katonai jármű készülhet el a somogyi megyeszékhelyen. Tavaly májusban pedig Szita Károly jelentette be, hogy tudományos és innovációs park építését tervezi a kaposvári önkormányzat és az Óbudai Egyetem a somogyi megyeszékhelyen. Az akkori tájékoztatás szerint a fejlesztés részeként hat hektáros területen négy csarnokot építenek és rendeznek be a város keleti ipari parkjában 15 milliárd forintból, kormányzati támogatással.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.