Pesti Srácok

Saját győzelmének hirdeti a kormány Budapestnek szánt egészségügyi támogatását Karácsony Gergely

Saját győzelmének hirdeti a kormány Budapestnek szánt egészségügyi támogatását Karácsony Gergely

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében – mondta a főpolgármester pénteken, Budapesten.

Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezése ügyében a kormánnyal kötött megállapodás értelmében ötvenmilliárd forintból javítanak a következő öt évben a budapesti egészségügyi ellátás "siralmas helyzetén".

– jelentette ki. Hozzátette: számításaik szerint erre nagyjából évi kétmilliárd forintra van szükség.

PestiSracok facebook image

– mondta. Karácsony Gergely közölte azt is, hogy összehangolt egészségpolitikát szeretnének elindítani, összefogva a kerületek által működtetett egészségügyi szolgáltatásokat.

Havasi Gábor, a Főpolgármesteri Hivatal egészségpolitikai tanácsadója, momentumos fővárosi képviselő elmondta: jelenleg az előjegyzési lista két-három hónapos, és a kormánynak javasolt évi kétmilliárd forintos összeggel számításaik szerint hét nap alá tudnák csökkenteni a várakozást.

– jelentette be.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a főváros támogatja azt az elképzelést, hogy az országos vasúthálózatba integrálják a reptéri vasút közlekedését. Közölte azt is, hogy csütörtökön jelent meg egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a főváros visszakapjon tízmilliárd forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. A pesti alsó rakpartról szólva elmondta: olyan terveket szeretnének megvalósítani, amelyek alkalmassá teszik a rakpartot arra, hogy legalább ideiglenesen elzárják az autóforgalom elől. Olyan elképzelés azonban nincs, amely szerint ebben a ciklusban megszüntetnék a rakparton az autós közlekedést. Mint az a választási programjában is szerepelt, nyári hétvégenként szeretnék átadni a rakpartot a gyalogosoknak – közölte a főpolgármester.

Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár az ATV Híradójának megerősítette, hogy szemétügyben küszöbön a megoldás. „'19-re minden benyújtott számlát az állami cég kifizetett, az utolsó esedékes számlát még nem nyújtotta be a fővárosi cég, adategyeztetések folynak, azt követően benyújtható, és valóban, a közzétett ITM-rendelet miatt a kompenzációnak sincs semmi akadálya. Készek vagyunk a szükséges kompenzáció megfizetésére” – fogalmazott Fürjes Balázs. Az államtitkár szerint CT-ügyben is teljes az egyetértés. „Egészen konkrétan megegyeztünk abban, hogy azt fogjuk közösen elérni, hogy CT- és MR-vizsgálatok esetén minden budapesti lakos, ha fölmerül egy vizsgálat szükségessége, hét napon belül hozzájusson ehhez a vizsgálathoz” – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.