Az ECHO TV műsorának Országjáró különkiadásában Bayer Zsolt mellett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András és Bencsik Gábor várta az érdeklődőket. Témáik között volt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet cikke, melyben Kósa Lajost próbálták meg lejáratni. Továbbá szó esett Lázár János bécsi videójának „kalandos” történetéről is.
Bencsik András a műsorban saját élményt megosztva elmondta: 2006-ban Szilvásy György akkori titkosszolgálati miniszter nemzetbiztonsági információkra hivatkozva, mely szerint szlovák terroristák robbantásos merényletre készülnek, lemondatta a Fidesz nagygyűlését. Majd később ugyanezzel az indokkal kérte meg Tarlós Istvánt is, hogy napolja el a kampányában tervezett nagygyűlést.
Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője elmondta: a provokáció annak a Gyurcsány Ferencnek az utasítására történt, akivel most
fülledt nászéjszakán próbál egybekelni Vona Gábor, Szél Bernadett és Fekete-Győr András.
A Magyar Demokrata főszerkesztője az incidens után találkozott Tarlós Istvánnal, aki az eset kapcsán közölte, tudja, hogy az egész csak blöff volt. Ugyanakkor senki nem vállalhatja a felelősséget azért, ha ezek az emberek olyan mélyre süllyednek, hogy esetleg felbérelnek valakit arra, hogy robbantson és emiatt civil állampolgárok megsérülnek. Bencsik jelezte, a Békemenetet is megfenyegették, de hál’ Istennek, a rendezvény rendben lezajlott. Hozzátette, szerencsére, elmúltak ezek az idők és ne is jöjjenek soha vissza.
Mindenesre, ha ez a társaság, amelyik Kósa Lajossal szemben ezzel a színvonaltalan hülyeséggel próbál operálni, hatalomra jut, akkor nem kímélnek se embert, se Istent!”
– hangsúlyozta.
ECHO TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS