Pesti Srácok

Mindegy, hogy izraeli vagy szabadkőműves - Pert nyertünk az érpataki polgármester ellen

Mindegy, hogy izraeli vagy szabadkőműves - Pert nyertünk az érpataki polgármester ellen

Elutasította Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester a PestiSrácok.hu ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási keresetét a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében. Az érpataki polgármester sérelmezte: tévesen néztük izraelinek az általa megtaposott zászlót, mert az szabadkőműves volt. A bíróság szerint ugyanakkor ez nem releváns.

A PestiSrácok.hu 2014. augusztus 5-én közölte a Nyomozás a hétvégi érpataki gyűlöletkeltő perfomansz miatt című cikket, amelyben beszámoltunk arról, hogy a Nyíregyházi Járási Ügyészség közösség elleni uszítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az augusztus 2-án, Érpatakon történtekkel összefüggésben, melynek lefolytatásával a Nyíregyházi Rendőrkapitányságot bízta meg. Mint ismert, hogy a kelet-magyarországi község polgármestere demonstrációt szervezett Érpatakra „Tiltakozás az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen” címmel. A tiltakozás keretében háborús bűnösnek nevezett izraeli állami vezetőket, majd megtaposott egy olyan zászlót, amelynek mintája és színvilága – fehér alapon alul-felül egy-egy kék sáv – megegyezik az izraeli zászlóval, azzal a különbséggel, hogy ennek közepén a hatágú csillag helyett körző, vonalzó és G betű – a szabadkőművesség egyik elterjedt jelképe – került elhelyezésre.

Orosz Mihály Zoltán a PestiSrácok.hu bűnügyi tudósítása kapcsán helyreigazítást követelt, mert cikkünkben izraeli zászlót írtunk. Helyreigazítási kérelmében kifejtette, hogy az általa megtaposott táblán nem az izraeli, hanem egy szabadkőműves zászló van. Ennek a szókapcsolatnak a használatával szerinte "A cikk szándékosan valótlan tényállításokat tartalmaz, lényeges információkat elhallgat, illetve tévesen közöl. A megjelentek alkalmasak az olvasók véleményének negatív befolyásolására és negatív értékítélet kialakítására Orosz Mihály Zoltán polgármester személyével és tevékenységével kapcsolatban."

PestiSracok facebook image

A sajtóperre 2014. november 5-én került sor a Fővárosi Törvényszéken. A felperes részéről senki, sem a polgármester, sem annak jogi képviselője nem vett részt a tárgyaláson, lapunkat ifjabb Balsai István képviselte. A tárgyaláson a bíró megtekintette az érpataki polgármester tiltakozó akciójával kapcsolatos cikkeket, a helyreigazítás tárgyát képező, megtaposott táblát és mintáját, összehasonlítva az izraeli lobogóval. Portálunk érvelése szerint jogtalanul bújt Orosz Mihály Zoltán a nemzetközi szabadkőművesség egyik titkos jelképe mögé, mivel performance-ában izraeli politikusokat ábrázoló bábukat akasztott fel, az izraeli állam politikáját kritizálta és még magában, a helyreigazítási kérelemben is Izraellel kapcsolatban közölt negatív értékítéletet. A bíró a PestiSrácok.hu magyarázatával teljesen egyetértve, lényegtelen különbségnek értékelte ebben az esetben, hogy ténylegesen nem egy izraeli zászlót, hanem arra nagymértékben hasonlító jelképet taposott meg a polgármester. Mindezek alapján a bíróság ítéletet hozott: elutasította a felperes polgármester keresetét.

Az érpataki performance ügyében egyébként a polgármester közel tucatnyi sajtóorgánumtól kért helyreigazítást és perelt be, köztük a Mandiner.hu-t is, ami szintén megnyerte a sajtópert első fokon.

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.