Pesti Srácok

Salvini pártja az érkezések leállítását és az illegális bevándorlók kiutasítását sürgeti

Salvini pártja az érkezések leállítását és az illegális bevándorlók kiutasítását sürgeti

A Matteo Salvini vezette, jobboldali Liga csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint "túl sok problémát" jelent Olaszországban a migránsok robbanásszerű érkezése, a hiányos kitoloncolási politika, valamint a balkáni útvonalon található szlovén–olasz határszakasz nem megfelelő ellenőrzése.

A Liga úgy látja, jelentősen emelkedett az emberekkel teli hajók kikötése, miután idén januárban több mint háromezren érkeztek, a tavalyi ezerhez, valamint a két évvel ezelőtti – Matteo Salvini belügyminisztersége alatti – kétszázhoz képest. A közlemény kiemelte: a "probléma nem az érkezésekre korlátozódik, hanem a kiutasításokra, amelyek száma egyre kevesebb". A jobboldali kormánypárt Milánó egyik migránstáborát hozta fel példaként, hangsúlyozva, hogy a központban tartózkodó bevándorlók megtagadják a Covid-19-tesztek végrehajtását, mivel teszt nélkül meg tudják akadályozni kitoloncolásukat az ország területéről.

A Liga szerint az a tény, hogy a korábbi római kormány a kiutasításra ítélt migránsok feltartóztatási idejét felére csökkentette, nem születtek kitoloncolási megállapodások a származási országokkal, az önkéntes és támogatott hazatérések "lenullázódtak", valamint hiányzik egy központi kitoloncolási politika az Európai Unióban, Olaszországban is "szertefoszlatta bármilyen kiutasítási politika gyakorlatát". A közlemény hozzátette, hogy a kiutasítás a balkáni útvonalon érkezők esetében sem működik, annak ellenére, hogy azt Olaszország és Szlovénia között 1996 óta megállapodás szabályozza.

Az Afrika szarvának nevezett térségből felerősödő migrációs áramlatra figyelmeztetett a római parlament nemzetbiztonsági bizottsága (Copasir) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. Titkosszolgálati információk szerint az egész kelet-afrikai térség instabilitása "végletes" méreteket öltött, amit az Etiópiában dúló polgárháború és a nemzetiségi csoportok közötti véres konfliktusok tovább súlyosbíthatnak a menekültek és migránsok számának emelkedésével, elsősorban az egykori gyarmatosító Olaszország irányába.

PestiSracok facebook image

A szicíliai Agrigento rendőrsége bejelentette, hogy Lampedusa migránstáborában őrizetbe vettek hat egyiptomi férfit. Január 20-án kötöttek ki a szigeten: emberkereskedelem, valamint gyilkosság címén indult velük szemben vizsgálat. A harminckét és negyven év közötti férfiak egy hetvenfős csoportot, többségében bangladesieket szállítottak hajóval Líbiából Lampedusáig. A tízméteres hajóra bezsúfolták az embereket: egyikük, akit a motorházba szorítottak be, rosszul lett, de segítése helyett ütlegelték, amibe belehalt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?