la liga
Az olasz kormánytöbbség eltörölte a Salvini-féle migrációs törvényeket
Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket.Önként áll bíróság elé Matteo Salvini egy tavaly nyári migránsügyben
A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben. A kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) tagjai nem vettek részt az erről szóló szavazáson.Rekordmagasra emelkedett az olasz Liga támogatottsága
Kapóra jöttek az olasz kormánypártnak a migránsválságot kísérő viták az olasz kormány és egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) között: rekordmagasra, 37,5 százalékra emelkedett a radikális jobboldali kormánypárt, a Liga támogatottsága - derült ki az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági napilap által frissen ismertetett közvélemény-kutatásból.Szakértő: jelentősen mérséklődött a migráció Olaszországban
Jelentősen enyhült a migráció Olaszországban - mondta Molnár Anna Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Salvini: Olaszország nem Brüsszel szolgája, ahogy a korábbi baloldali kormányok
"Nem érdekel, ha Brüsszelben azt mondják, hogy nem vihetem keresztül ezt az olasz költségvetési csomagot, akkor is megteszem" - idézte az olasz sajtó vasárnap Matteo Salvininek, az olasz kormánypárt Liga vezetőjének reagálását a római kormány pénzügyi-gazdasági csomagját kísérő bírálatokra.Tüntetett az olasz kormány ellen az egyre zsugorodó baloldal
Demokratikus újjáébredésre szólította fel az olaszországi balközép erőket Maurizio Martina, az ellenzéki Demokrata Párt (PD) ügyvezető főtitkára a PD vezette kormányellenes tüntetésen Rómában vasárnap.Amikor a politikai korrektség már nem erény – Az olasz társadalom ébredése
Az olaszok új kormányt alakítottak: a sokat szapult, lefasisztázott Liga és az ugyancsak euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom lépett a kormányrúd mögé nemrégiben. A legjobb fokmérő pedig az emberek véleménye, akik saját bőrükön érzik a változásokat, akár pozitív az, akár negatív. Ilyenkor nem számítanak az álhírek, a politikai korrektség, a kisebbség véleményének beállítása a többség akaratának. Csak az számít, ami valójában történik. Még nem telt annyi idő, hogy tényleges mérleget lehessen vonni az olasz kormány tevékenységéről, de amitől a baloldaliak és a liberálisok a szívük mélyén tartottak, az már bejött – az új olasz kormány első két hónapja után az utóbbi évtizedek legnépszerűbb politikai formációja lett hazájában.Messiék a hajrában villantak, harminchét bajnoki óta veretlen a Barcelona
Továbbra is veretlen a Barcelona a spanyol bajnokságban, de valami egészen elképesztő két perc kellett ehhez. A Sevilla a második félidőben teljesen megérdemelten két góllal vezetett, simán lőhetett volna négyet-ötöt is, de kihagyta a helyzeteket, és a Barcelona büntetett. Suárez a 88. percben szépített, Messi a 89.-ben egyenlített. Harminchét bajnoki óta nem kaptak ki.Ajánljuk még