Pesti Srácok

Salvini szeptemberig ad időt a Draghi-kormánynak

Salvini szeptemberig ad időt a Draghi-kormánynak

Szeptemberben érkezhet el az ideje a politikai fordulatnak, ha a kormány addig nem teszi meg a gazdaság és a családok védelmét biztosító lépéseket – mondta Matteo Salvini, a kormánypárti, jobboldali Liga vezetője a Corriere della Sera című olasz napilapnak szerdán, a jobboldalnak kedvező helyhatósági választások után.

Salvini kijelentette: "szeptemberig ad időt magának". Arra utalt, hogy a Liga a kilépést mérlegelheti Mario Draghi vezette kormányból. A jobboldali párt 2021 februárjában lépett be a közgazdász Draghi vezette nemzeti egységkormányba. Dátumként szeptember 18-át jelölte meg, amikor a jobboldali párt – a pandémia miatti két év szünet után – ismét megtartja hagyományos gyűlését a lombardiai Pontidában.

– hangoztatta a Liga vezetője. Hozzátette: Mario Draghitól vár választ, akinek nyáron kell "aknamentesítenie" a jelenlegi gazdasági válsághelyzetet. Salvini felsorolta, hogy pártja mindenekelőtt az adóterhek csökkentését szorgalmazza, az ország határainak "hermetikus lezárását", miután év eleje óta már több mint 22 ezer illegális bevándorló érkezett, valamint a bérek és nyugdíjak védelmét sürgeti, a közbiztonság helyreállítását a városokban növekvő bűncselekményekkel szemben, és a nemzeti energetikai politika erősítését. Salvini elmondta, hogy a belépést a Draghi-kormányba tavaly a párt vezető politikusai, köztük az északi tartományok elnökei, például Luca Zaia venetói kormányzó és Massimiliano Fredriga, Friuli-Venezia Giulia régió elnöke is támogatta.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Matteo Salvini. A vasárnap tartott részleges helyhatósági választások eredményeit kommentálva Salvini úgy vélte, az eredmény az ellenzékben maradt jobboldali Olasz Testvéreknek (FdI) kedvez, de a 2023-as parlamenti választásokon a jobboldali szövetség legerősebb ereje a Liga lesz. Salvini kiemelte, hogy az olaszországi és európai migráció kapujának számító Lampedusa szigetén a Liga támogatta jelölt, Filippo Mannino lett az új polgármester, aki a 2012 óta tartó baloldali vezetést váltotta le.

Az önkormányzati választásokat követően Giorgia Meloni, az FdI elnöke azt szorgalmazta, hogy szövetségesei, a Liga és a Hajrá, Olaszország! (FI) lépjenek ki a kormányból. A Corriere della Sera rámutatott, hogy az öt százalék alá süllyedt Öt Csillag Mozgalommal (M5S) Mario Draghinak nehéz lesz folytatnia a kormányzást a 2023 tavaszi választásokig, főleg, ami az addig megvalósítandó gazdasági reformokat illeti.

Forrás: MTI; Fotó: linkiesta.it

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.