Továbbra is az előrehozott választások mellett kampányol az olasz belügyminiszter. Matteo Salvini szavai szerint nincs más kiút a politikai válságból. Matteo Renzi volt kormányfő, a Demokrata Párt szenátora szerint azonban őrültség lenne szavazást tartani; helyette inkább ügyvezető kormányt kellene kinevezni. A legfrissebb felmérések szerint Salvini bevándorlásellenes pártja nyerhetné meg az előrehozott választást, amivel a belügyminiszter feltehetően eddig is tisztában volt. Salvini egyébként csütörtök este közölte, hogy nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt: új választásokat kell tartani.
A Liga vezetője csütörtökön jelentette be, hogy összeomlott a kormánykoalíció, és bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Giuseppe Conte miniszterelnök ellen. Matteo Salvini világossá tette: a mostani válságból egy kiút van, mégpedig az előrehozott választások kiírása. Ezt azonban a korábbi koalíciós partner, az Öt Csillag Mozgalom, és a Matteo Renzi vezette Demokrata Párt is ellenzi. Renzi őrültség nevezte az idő előtti voksolást: szerinte a megoldás egy ügyvezető kormány lenne.
Számomra egyértelműnek tűnik, hogy ez a kormány már megbukott, nincs már koalíció. Ha valaki azt gondolja, hogy Renzi pártja és az Öt Csillag Mozgalom vezetheti Olaszországot, akkor az biztos napszúrást kapott. Az egyetlen őszinte, világos és demokratikus megoldás az, hogy szavazást tartunk és az olaszok az urnákhoz járulhatnak. Demokráciában élünk. A világ egyik legjobb dolgának kell lennie, ha az emberek szavazhatnak
– hangsúlyozta az olasz belügyminiszter. Giuseppe Conte kormányfő szerint azonban Salvini csak a pártja növekvő népszerűségéből akar tőkét kovácsolni. A legfrissebb felmérések is azt mutatják, hogy a bevándorlásellenes politikus pártja nyerné meg az előrehozott választásokat, ami nem okoz nagy meglepetést, tekintve szigorú menekültpolitikáját és erőteljes fellépését az álcivil szervezetekkel szemben, nemcsak helyi, de uniós szinten is. Annak ellenére azonban, hogy Salvini például kitiltotta a kikötőből számos, Soros György támogatása alatt álló civil szervezet migránshajóit, folyamatosan próbálnak bejutni az olasz felségvizekre.
Az előzmények szerint Giuseppe Conte miniszterelnök Matteo Salvinivel és Luigi Di Maióval, a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével a római miniszterelnöki palotában a kormányválságról tárgyalt múlt csütörtökön. Már a nap folyamán is az új választásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem sikerül megegyezésre jutnia az Öt Csillag Mozgalommal. A korábban is marakodó koalíciós partnerek újabb konfliktusát az idézte elő, hogy az M5S az olasz felsőházban (szenátus) szerdán benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amelyet a Liga támogatott. A felfokozott hangulatban több magas szintű találkozóra is sor került. Sergio Mattarella államfő a nap folyamán fogadta a miniszterelnököt.
A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) mintegy átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek korábbi támogatottsága nagyjából a felére, 17 százalékra csökkent.
Forrás: La Stampa, Hír TV; Fotó: Newing.org
Facebook
Twitter
YouTube
RSS