Az Európai Parlament Macedóniáról, Montenegróról és Albániáról szóló 2018-as jelentésének a vitájában Magyarországról is szó lesz. Az ok, hogy a hazájában börtönbüntetésre ítélt Nikola Gruevszki Magyarországra menekült és politikai menedékjogot kapott. Judith Sargentini természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot, és újra mindent megtesz Magyarország ellen, ezúttal Gruevszki kiadatásába állt bele.
Az országok helyzetéről szóló állásfoglalások közül kettő is érintette ezt az ügyet, mindegyiket, így ezt a kettőt is elfogadták. Ennek eredményeként
a képviselők emellett felszólítják a magyar kormányt, hogy adja ki hazájának Nikola Gruevszki volt miniszterelnököt, aki, miután hivatallal való visszaélésért börtönbüntetésre ítélték, Magyarországra szökött
– olvasható az Európai Parlament oldalának beszámolójában. A zöldpárti Judith Sargentini által benyújtott állásfoglalási indítványban az állt, hogy az ügy “a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság belügyeibe való beavatkozásnak, valamint az ország igazságszolgáltatása és jogállamisága semmibevételének tekinthető; tudomásul veszi a szkopjei hatóságok kiadatási kérelmét, és elvárja, hogy Magyarország a vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően pozitív választ adjon erre a kérelemre”.
A 470:116 arányban elfogadott állásfoglalásban felszólították a magyar hatóságokat, hogy bocsássanak rendelkezésre minden releváns információt és szükséges magyarázatot a volt macedón miniszterelnök ügyéről.
Forrás: MTI; Vezető kép: Youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS