Erőt a szenvedésből – Így emlékeztünk 37 évvel ezelőtti nagy Erdély-tüntetésre
Fotó: Hatlaczki Balazs
Harminchét évvel ezelőtt Erdély szenvedése hozta össze a nemzeti oldalt, hogy a határon túli magyarok szenvedéséből erőt merítve harcoljon a kommunista elnyomás ellen. Ma, mikor ismét el akarják törölni a határon túli magyarság egy részét, az emlékezésből újra erő és kitartás sarjadt. Ilyen volt a PestiSrácok emlékgyűlése kárpátaljai szemmel.
Az 1988. június 27-én megrendezett, százezres tömeget megmozgató nagy Erdély-tüntetés volt az első olyan tömegdemonstráció 1956 után, amelyet már nem mert feloszlatni a kommunista hatalom. Ez volt az a demonstráció ami elindította a rendszerváltást, nem csak Magyarországon, de Romániban is, történelmi hatású erődemonstráció, ami megmutatta, hogy minél erősebben támadják a magyarokat, a nemzeti oldal annál erősebben reagál, annál szorosabbra zár, és megmutatja, hogy mire képes a magyarság, ha a határon innen, és túl összefog.
Portálunk és Nemzeti Maximumért Alapítvány pénteken, az esemény 37. évfordulóján rendezett emlékgyűlést a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum előtt ahol 1988-ban az eredeti demonstrációt is tartották. Az eseményen többek között felszólalt Máthé Áron történész, Zétényi Zsolt, az eredeti esemény egyik szervezője, Tőkés László püspök, Hal Melinda klinikai szakpszichológus és Szabó Gergő a Pesti Srácoktól, és Csurka István gyújtó hangú beszédét is újra halhatták Resetár Dániel előadásában.
A Ceausescu-rezsim olyan támadást intézett az erdélyi magyarság ellen, ami elszakított testvéreink megsemmisítését, beolvasztását célozta meg. Végzetes hibát ejtettek: a magyarok ugyanis mindig akkor a legerősebbek, amikor a legnehezebb helyzetben vannak. Harminchét éve a nemzeti oldal ezért nem félt a diktatúrától, nem félt a retorziótól, nem félt a kommunista elnyomástól, ami a nemzettudat utolsó morzsját is ki akarta ölni belőlünk, mert tudta, hogy akkor kellett erősnek lenni. Szabó Gergő kollégám ezt tegnapi beszédében úgy foglalta össze:
37 éve százezer ember volt a Hősök terén, akiket nem érdekelt az oszló kommunizmus szorítása, mert Erdélyben éppen bántották a magyarokat. A magyar lélek évezredes hagyományait nem tudták eltüntetni.
Emlékezzünk az erőnkre
Pár hónappal ezelőtt egy cikkben fejtegettem, hogy az emlékezetpolitika azért fontos, mert a magyarságban olyan erő rejlik, amire büszkének kell lennünk. A tegnapi emlékgyűlés ezt az emlékezést erősítette. Hiszen újra támadás alatt vagyunk. Most nem a románok, hanem az ukránok akarják eltörölni a magyarság egy részét (vagy talán egészét). Az ukrán soviniszták megtiltanák a kárpátaljai magyarok nyelvhasznlatát, elvennék tőlünk az alapvető jogainkat, idegen érdekekért küldenének minket a halálba, és ehhez minden támogatást megkapnak brüsszeli "szövetségeseinktől" és magyarországi árulóinktól.
Ideje tehát, hogy újra összezárjunk, hogy újra erőt mutassunk, hogy újra elmondjuk, velünk, magyarokkal nem lehet mindent megtenni. megható volt Tőkés Lászlótól, a forradalom hősétől hallani, hogy most ő is Kárpátalja felé fordul, hogy nem hagy minket cserben ő sem, hiszen mi magyarok bármilyen határ is szakít minket ketté, egy vérbő valók vagyunk, és mindannyian felelünk mindannyiunkért.
A történelem ritka pillanataiban fordul elő olyan egymásra találás és lelkesedés, mint 1988-ban
– jelentette ki püspök. Most újra egy ilyen "ritka pillanatban" vagyunk, de most sem törünk meg, és ahogyan 37 éve, úgy most is azt mondjuk: eddig és ne tovább.
