15 millió ukrán betegedett bele a háborúba, miközben itthon börtönnel fenyegetik azokat, akik beszélni mernek a valóságról
Érdekes világot élünk. De mondjuk inkább azt, hogy beteg világot. Ugyanis a gondolkodó ember szeme előtt gyakorlatilag az játszódik le, hogy ha ő mer beszélni a világ problémáiról, nehézségeiről és veszélyeiről, akkor riogatással és álhírterjesztéssel fenyegetik meg azok, akik a valóságtól való szorongásuk miatt inkább kikapcsolták az önálló gondolkodási képességüket. Hiszen, ha valaki elhiteti magával, hogy a háborúról, a háborús veszélyről beszélni csupán “fideszes riogatás”, akkor ezzel egy mozdulattal lesöpri azt a nyomasztó gondolatot, hogy a világ, amelyet most ismerünk a totális pusztulása felé tart, megoldást pedig nekünk, az ebben a világban élő embereknek kéne nyújtanunk. Csakhogy úgy ezt nem tudjuk kivitelezni, ha a többség nem hajlandó visszajönni a valóságba a Mátrixból, és már inkább nem is hajlandó önállóan gondolkozni. Hogy hogyan jön mindez abból az alaphírből, hogy súlyos tömegek lettek mentálisan betegek a háború miatt Ukrajnában? Levezetem…
A Nemzetközi Mentőbizottság (International Rescue Committee – IRC) április végén közzétett adatai szerint - több mint ötezer pszichológiai konzultáció alapján -, mintegy 15 millió ember szorulna valamilyen formában mentális támogatásra Ukrajnában. A segítséget keresők hatvan százaléka súlyos szorongással küzd, minden ötödik válaszadónál pedig a klinikai depresszió jelei mutatkoznak. Az ok a háború.
Súlyos mentális állapotban vannak az ukránok
A támogatásra szorulók nyolcvan százaléka negyven év feletti, de kiemelkedően magas a hatvan év felettiek aránya is. Számukra a háború nemcsak a bombázásoktól való félelmet jelenti, hanem a totális elszigeteltséget, esetlegesen a mozgáskorlátozottságot, a krónikus betegségeket és a szeretteik elvesztése feletti gyászt. Az emberek továbbra is mély aggodalommal élnek az ország általános helyzetét illetően – bizonytalanok a jövőjüket illetően, és képtelenek előre tervezni – mutatott rá Marharita Zsuljeva, az IRC pszichológusa. A szakember szerint a folyamatos nyomás mára „tömeges stresszé” alakult, amely különösen akkor válik tapinthatóvá, amikor egy-egy közösség értesül egy szomszéd vagy barát elvesztéséről.
A válság jellege az évek során megváltozott. Míg a konfliktus elején a közvetlen trauma (a robbanások és a menekülés sokkja) dominált, mára a gazdasági kilátástalanság és a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem vált az elsődleges stresszforrássá. Az épp csak maguk mögött hagyott kemény tél és a szűkülő családi költségvetések miatt sokan már az alapvető gyógyszereken is spórolni kényszerülnek, ami tovább rontja a mentális ellenálló képességet. A jelentés egy fontos társadalmi különbségre is rávilágít: bár a nők többsége mer segítséget kérni, a férfiak körében továbbra is erős a stigma. Sokan gyengeségnek tartják a lelki problémák beismerését, így ők gyakran némán, kezeletlenül hordozzák a háború traumáit.
Az ukránok már nem egyszeri krízishelyzeti segítséget keresnek – hosszú távú, speciális ellátásra van szükségük. Azt is megfigyelték, hogy a mentális egészségügyi terhek már nem a menekültek körében koncentrálódnak, hanem mára az egész lakosságra kiterjedtek.
De mégis milyen háború miatt betegedtek meg az ukránok? Hiszen nincs is háború….
Az alaphír után pedig jöjjön a mély magyar társadalmi anyai pofon. (Csak jelzem, hogy az a legfájdalmasabb, mert abban sok-sok érzelem is van). A magyar társadalom iszonyatos lejtmenetét mutatja ugyanis az a magatartás, amivel már a választások előtt - pártkommunikációtól, kampánytól teljesen függetlenül - is tapasztaltunk mi, gondolkodó állampolgárok. Amikor sorra kérdeztek fel bennünket, a háborús veszélyre a figyelmet felhívó újságírókat, hiszen - mint írták - a háborús veszély csak “fideszes propaganda”. Aztán ez a narratíva még tovább erősödött, miután a Fidesz elvesztette a választást, a háborút a középpontba helyező narratívájuk eltűnt a plakátokról és a Facebook hírfolyamból, ezzel párhuzamosan pedig meg is érkeztek a kommentek, hogy “na mi van a háborúval, ugye, hogy nincs is háború, csak a Fidesz riogatott vele bennünket”. Erre pedig nem győztük mi, gondolkodó emberek válaszolni, hogy talán tájékozódni kellene, meg gondolkodni és akkor hamar rájöhetne a kedves tiszás közönség is arra, hogy a háború attól még tart és létezik, hogy a Fidesz már nem plakátolja ki vele az országot.
Az a helyzet, hogy “tökéletes” példa lehetne számunkra is Ukrajna társadalmi és gazdasági összeomlása, ráadásul úgy, hogy az ukrán elnököt is hasonlóképpen segítették hatalomra, mint itthon Magyar Pétert, tehát még politikai párhuzamot is láthatunk. Csakhogy a magyar társadalom egy jelentős része nem hajlandó gondolkozni, ezzel együtt pedig nem hajlandó tudomást sem venni a valóságban rejtőző vészjósló jelekről, amik azt mutatják, hogy ha így folytatjuk, akkor bizony végünk lehet.
A társadalom jó része a Mátrix hazugságában tartja magát és nem is szándékozik kiszabadulni onnan
A fiatal generációról már sokat írtam, a Z-generációval való saját harcom lassan úgy érzem, hogy egy véget nem érő csatának tűnik. Elkeserítő ugyanis látni, hogy miközben a világból a fentebb tárgyaltakhoz hasonló hírek áradnak ránk, aközben a Z-generáció tagjai (tisztelet megint a kivételnek) outfittekkel harcolnak a “rendszerváltásért”, kávézókba járnak szelfizigetni, műanyag, Kínából rendelt zsákbamacskákat nyitogatnak és megpróbálnak lejáratni, kinevetnek, ha a valósággal igyekszel szembesíteni őket. Ugyanez a generáció el sem jut egy olyan hírig, amiben arról van szó, hogy 15 MILLIÓAN szoronganak és betegedtek meg mentálisan egy aktív háború miatt, hiszen az ő világukban a saját szabad életükben is képesek kitalálni azt, hogy ők most éppen mitől szoronganak, és ezért ők miért áldozatok. Miközben a valódi betegekről a valódi tragédiákról, a valódi nehézségekről, a VALÓSÁGRÓL még csak olvasni sem hajlandóak.
Itt tartunk tehát. A nyugati (hiszen már mi is oda tartozunk) fiatalok a szabad életükben szoronganak, a választópolgárok nagy része nem akar gondolkozni és örökre elhallgattatná azokat, akik gondolatokat “árulnak”, miközben körülöttünk országok omlanak össze társadalmilag és az egész európai gazdasági közösség éppen a teljes csődbe kormányozza magát. De ki fog bennünket megmenteni?
