Ötöt rúgott a Fradinak, amelynél nem felelt meg a próbajátékon – Fazekas László (1947–2026) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Fazekas László, kilencvenkétszeres válogatott, olimpiai bajnok és kilencszeres magyar bajnok labdarúgó. Az Újpesti Dózsa egykori varázslatos jobbszélsője olimpiai aranyérmet nyert 1968-ban Mexikóvárosban és két világbajnokságon is pályára lépett a nemzeti együttesben. Temetéséről később intézkednek.
Fazekas László 1947. október 15-én született Budapesten. Mint oly’ sok gyermekre annak idején, rá is igaz, hogy kicsi kora óta a labda bűvkörében élt. A terézvárosi grundokon szívta magába a később az egész világ által megcsodált technikát, fifikát és labdaügyességet, amely a legmagasabb szintre repítette. Mivel édesapja jó barátságot ápolt a Ferencváros legendás pólósával, Kárpáti Györggyel, így ennek a kapcsolatnak is köszönhetően a zöld-fehérekhez ment először próbajátékra.
Egyél egy kis spenótot és gyere vissza jövőre!
Mondta neki egy „ősz bajszú bácsi” a toborzón, így nem lett a Ferencváros játékosa, de ezen nem sokáig búslakodott. Egy osztálytársa javasolta neki, hogy menjen ki Újpestre, hátha ott szerencséje lesz. Az lett, bár pályaíve ismeretében ki lehet jelenteni, hogy nem neki, hanem sokkal inkább az Újpestnek és a magyar focinak lett ezzel szerencséje.
Pályafutása elképesztő, mind a számok, mind a teljesítmény, mind pedig az elért eredmények tekintetében. Már maga az, amilyen hű volt klubjához, hiszen huszonegy(!) éven át, 1959 és 1980 között volt a lila-fehérek játékosa.
Mindössze tizenhét éves volt, amikor felkerült a felnőtt csapat keretébe, ahol nem sokkal később be is mutatkozhatott. Hamarosan alapember lett, a jobbszél kirobbanthatatlan virtuóza, aki ördöngös cselei és pontos beadásai mellett különleges gólérzékenységével is észrevétette magát. Amikor összeállt a magyar futballtörténelem egyik legnagyszerűbb támadóötöse (Fazekas–Göröcs–Bene–Dunai II–Zámbó), valószínűsíthető lett, hogy az Újpest hosszú időre uralhatja majd a magyar bajnokságot. Így is lett.
A lilák 1969 és 1975 között zsinórban hét aranyérmet nyertek, nem kis részben Fazekas László játékának köszönhetően, amelyet az 1970-es évek második felében megtoldottak még kettővel, így a futballistaberkekben „Kapa” becenévre hallgató Fazekas – aki Solymosi „Pixitől” kapta becenevét, a „Mi újság a Futrinka utcában?” című mesefilm Kapanyél nevű főhőse után – végül kilencszeres magyar bajnok lett a Megyeri úton. Emellett szerzett további bajnoki érmeket, Magyar Kupa-győzelmeket és Európai Ezüstcipőt (1979/1980) is nyert a lila-fehérek játékosaként.
Számos emlékezetes újpesti fellépése közül a legemlékezetesebb egyértelműen a szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt, 1976. május 15-én lejátszott Ferencváros elleni rangadó volt, amelyet emlékezetes módon 8–3-ra nyert meg az Újpest, ötvenezer néző előtt a Népstadionban. Fazekas László öt alkalommal mattolta a ferencvárosi védelmet, amiért a legmagasabb, 10-es osztályzatot kapta másnap a Népsport tudósításában. Sajnos, az akkori lila-fehér gólszerzők (Fazekas 5, Fekete 2, Törőcsik) közül immáron senki sincs az élők sorában…
Külön kell említést tenni Fazekas László válogatott szerepléséről, amely fantasztikus volt. A felnőtt válogatottban 1968 tavaszán mutatkozott be a Szovjetunió elleni megnyert Eb-selejtezővel, majd Dr. Lakat Károly ősszel magával vitte őt Mexikóvárosba az olimpiára. A magyar labdarúgás mindmáig utolsó olimpiai aranyérméhez Fazekas is hozzátette a magáét, egyrészt azzal, hogy valamennyi meccsen pályára lépett, másrészt azzal, hogy a Salvador elleni csoportmeccsen gólt is szerzett.
Ami a felnőtt csapatot illeti, érdekesség, hogy a legjobbak között, éppen akkor vált alapjátékossá, amikor nemzeti együttesünk, történelme során először mélypontra került. 1969-ben az emlékezetes Marseilleben lejátszott vb-selejtezőn kikaptunk 4-1-re Csehszlovákiától, ekkor hangzott el Mészöly Kálmán szájából a halhatatlan mondat: a mi időnk lejárt. Noha a válogatott 1972-ben még Eb 4. helyezést és olimpiai ezüstérmet is szerzett, igazi mélyütés volt a szurkolóknak azt megélni, hogy 1970 után 1974-ben is lemaradtunk a világbajnokságról.
Az 1970-es évek derekán Baróti Lajos lett a kapitány, akivel aztán összejött az újabb vb-kvalifikáció, majd 1980-ban az a Mészöly Kálmán ült a bakra, immáron kapitányként, aki az Újpest-Vasas rangadókon centerhalfként még farkasszemet nézett Fazekassal. Hiába, hogy ekkor „Fazék” már harminchárom éves volt, ami az akkori viszonyok között szinte matuzsálemi kornak számított, alapemberként számított rá az 1982-es vb-selejtezőkön. „Kapa” meg is hálálta a bizalmat, mert három nagyon fontos gólt szerzett a selejtezők során, közte azt a gólt is, amely a Románia elleni mindmáig utolsó győzelmünket eredményezte.
Fazekas még a világbajnokság után, 1983 tavaszán is pályára lépett a válogatottban, amelynek mindig a rendelkezésére állt, amikor hívták, márpedig szövetségi kapitányoktól függetlenül mindig hívták. Ennek is lett az eredménye, hogy az akkori viszonyok között valóságos „űreredményt”, kilencvenkét válogatott fellépést mondhatott magáénak. Miután akkor a mainál lényegesen kevesebb mérkőzés volt még jellemző, ez elképesztő szám volt, amellyel Fazekas László ma is bőven az első tízben van a válogatottsági rekorderek ranglistáján.
Fazekas László pályafutásának még egy kuriózuma akadt: elsők között szerződhetett legálisan külföldre, profinak. Miután a rendkívül jó magyar futballisták iránt nagy volt a kereslet a nemzetközi profi világban, ugyanakkor a kommunista rendszer nem engedte a profi szerződések megkötését a magyar játékosoknak, így tehetséges játékosaink egész sorát veszítettük el, akik disszidálni kényszerültek és ezáltal többé a magyar válogatottban sem jöhettek szóba.
Ezt a képtelen helyzetet igyekezett orvosolni Szepesi György MLSZ-elnök, aki – maga is kommunistaként – sikerrel járta ki a hatalmasságoknál, hogy azon legjobbjaink közül, akik betöltötték a harmincadik életévüket és legalább huszonöt válogatottsággal rendelkeztek, néhányan állami engedéllyel profi szerződést köthessenek. Az „első fecske” Bálint „Báró”, a Ferencváros védője volt, másodikként pedig Fazekas László kapta meg az engedélyt, hogy elfogadja kérője, a belga Royal Antwerpen ajánlatát.
Ennek eredményeként Fazekas László 1980 nyarán Belgiumba igazolt. A magyar futball viszonyaira jellemző volt, amit egy visszaemlékezésében elmesélt, miszerint technikailag magasan kiemelkedett csapattársai közül, erőnlétileg viszont a nyomukba sem ért a többieknek. Mindez már akkor mutatta a labdarúgás átalakulását, amelyben egyre nagyobb szerepe jutott az erőnlétnek, a fizikai felkészültségnek. Fazekas harminchárom évesen is hamar utolérte a többieket, amely után csapata húzóembere lett. Sokatmondó, hogy Belgiumban nemes egyszerűséggel csak „Hongaarse tovenaarnak”, vagyis „Magyar varázslónak” nevezték.
A profi szerződések engedélyezésének volt egy másik oka és célja is, mégpedig az, hogy a profi világban felvérteződő egykori játékosok majd hazatérjenek és segítsenek a magyar futball megújításában is. Fazekas László esetében ez az igény sajnos totális kudarcba fulladt. Az egykori zseniális támadó visszavonulása után mindössze egyetlen évig dolgozott Magyarországon, az 1990-es évek közepén, amikor a harmadszor is szövetségi kapitánnyá választott Mészöly Kálmán segítőjének kérte fel.
„Kapa” élete végéig fájó pontként emlegette, hogy imádott klubja, az általa játékosként több mint két évtizeden keresztül szolgált Újpest soha nem hívta haza sem edzőnek, sem valamilyen vezetői tisztségre. Erről így nyilatkozott egy 2003-as interjúban:
„Nem értem, hogy a FC Bayern Münchennél kialakult struktúra miért nem képes Magyarországon meghonosodni. Ha megnézem a bajorok bármelyik meccsét, akkor azt látom, hogy Beckenbauer mint elnök ül a díszpáholyban, Rummenigge mellett, aki elnökségi tag. A kispadon azt látom, hogy a kapusedző Sepp Maier mellett a menedzser, Uli Hoeneß ül. Azt hiszem, otthon nem valósulhat meg ez a felállás. Pedig az ezer sebből vérző magyar futballnak nagy szüksége lenne a hajdani sikeres játékosok tanácsaira.” (ezt is idézetként kellene szerkeszteni… Köszönöm!)
Fazekas László élete utolsó két évtizedére szinte teljesen eltávolodott hazájától, mert családja Belgiumban élt és él, ő maga pedig néhány éve a spanyolországi Marbellára költözött. Utolsó éveiben sokat szenvedett. Az egykori fürge, virtuóz támadó az őt utolérő izomsorvadásos betegség elhatalmasodása után előbb tolószékbe kényszerült, végül pedig sajnos a kezeit sem volt képes használni.
Távozásával újabb pótolhatatlan veszteséget szenved a magyar labdarúgás, és annak azon korszaka, amelyben még a legjobbak között tartottak bennünket számon. Fazekas Lászlóval egy újabb magyar focicsillag lép égi pályára. Isten nyugosztalja Kapát!
Vezető kép: Fazekas László Fotó: az MLSZ hivatalos oldala
