A szerkesztett tartalom felelőssége és az érettségi

18 évesen a magyar érettségiről kiszédülve mindenkinek alapjoga olyasmiket mondani, amit egy fegyelmezettebb pillanatában talán nem kötne a világ orrára. A riporteri és a szerkesztői felelősség ott kezdődik, hogy mérlegeljük egy formailag talán nagykorú, de egyébként nem a megfontolt véleményéről híres korosztály egy tagjának erős mondatait abban a tekintetben, hogy jó-e az neki, ha ez kimegy az internetre. Én biztos nem tettem volna ki, mert a fiatal hölgyet akaratán kívül helyezi (egy nagyon feszült politikai helyzetben teljesen feleslegesen) politikai kontextusba. Még akkor is, ha természetesen joga van politizálni és bármilyen véleménye lehet bármiről. Nem tudom a kisasszony örül-e annak, hogy híres lett egy napra, de ez a "híresség" bizonyosan nem a saját döntése volt. A szerkesztői felelősség hiánya egészen fájó, senki nem gondolja már meg mit csinál egy másik emberrel, ha az olvasott saját felületén tudja fokozni a kattintások számát. Kéjesen politizálták át az érettségit is. Szép példája ennek az alábbi poszt is, amelyet nem is kell kommentálni.  

Az érettségi valamikor tényleg az érettségről szólt

Azért annyit hozzátennék a dologhoz, hogy egy vizsgára olyan dolgokat is el kell olvasnia és meg kell tanulnia az embernek, ami nem tetszik neki. Szép gondolat egyébként, hogy Ady Endrét hozza fel példaként. Ady zseniális költő volt, akinek emberi nagysága eltörpült a poézise mellett, de miután ő ugyebár haladó volt, ez lényegtelen. A jobboldalinak tekinthető szerzők esetében ilyen megbocsátás nincs, sőt a műveik megengedő értkelése is lehetetlen. 

A dolog másik része azonban még sokkal kellemetlenebb az Index interjúi alapján, de ez nekünk felnőtteknek, negyven-negyvenöt felettieknek az. A többi meginterjúvolt érettségiző hozzáállása a vizsgázáshoz egészen döbbenetes volt. Mindig voltak várakozások arra vonatkozólag, hogy milyen feladatok lesznek a magyar írásbelin és gondolom száz éve is mindig volt vita arról, hogy végül miért pont azok, amik. Ez egy társadalmi vita, amelyben mindenki a saját ízlését kéri számon a másikon. Ez már szót sem érdemel, az új kormány majd rendezkedik és majd én is háborgok jövőre.

A fő probléma azonban az, hogy a diákok jól láthatóan nem vizsgaként, határkőként, megmérettetésként, alkalmasság felmérésként, tudáspróbaként élik meg az érettségit, hanem rossz szándékokból eredő vegzatúraként. Nem belépőként a felnőttségbe, hanem felesleges akadályként, a társadalom, a felnőttek rosszindulatának a jeleként. Úgy általában nem érdekli őket a tudás, a saját kultúrájuk meg főleg nem. És a liberális értelmiség mindenféle társaságokba tömörült részei pedig újra és újra elmondják, hogy a 20 (10?) évnél régebbi bármilyen kulturális tudás teljesen felesleges. Ahogy ugye például az utolsó komolyan vett új írásos műfaj, a blog, hogyan tűnt el a feledésben a közösségi média totalizálódásával. Hogy üldözhetnénk akkor az érettségizőket olyasmivel, ami 50-100-150 éve történt? Folyamatosan tűnnek el a vizsgák, először a szigorlatok, aztán a rendes szóbeli vizsgák, mostanra az egyetemek jelentős részében is mesterséges intelligencia segítségével létrehozható beadandókká silányult a jegyadás. Az érettségi őriz még valamit a vizsga eredeti, valódi határátlépést jelentő fogalmából, formalizmusaiból és kihívásaiból. Nem is sok van már neki a jelenlegi formájában hátra.
Ez a legújabb "értelmiség" már nem csak a nemzeti kánont akarja teljesen kiégetni a magyar ifjúság tudatából, hanem a múltat is, és nem a múlt csökevényeit akarja eltüntetni, mint a kommunisták, hanem kulturális múlt nélkülivé akar tenni minden létezőt, hogy a közösségi médiában megtestesülő technológia teljes valóságot teremthessen.