Pesti Srácok

Schiffer szerint a Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés"

Schiffer szerint a Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés"

A Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés" – jelentette ki Schiffer András ügyvéd, aki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal volt Lánczi Tamás vendége az M1 és a hirado.hu közös esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtöki adásában.

– vélekedett ifjabb Lomnici Zoltán. Hozzátette: okosabban is ki tudtak volna bújni ez alól.

Schiffer András ügyvéd szerint a Fidesz szándékosan emelt bele az ellenzék által elfogadhatatlan pontokat a határozat szövegébe, azt viszont hozzáfűzte, hogy ha bent ülne a parlamentben, biztosan igent nyomott volna a határozatra. Úgy vélekedett, hogy a békepárti nyilatkozat megszavazásának nem lett volna kockázata az ellenzéki pártok számára, feltéve, hogy egy formáció tényleg békepárti.

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy a Momentum ismét, immár harmadszorra kordont bontott a Karmelita kolostor épületénél, Schiffer András kijelentette: ez "a szellemi mélyrepülésnek a kicsúcsosodása". Hozzátette: azt viszont végig kellene gondolni, hogy a kormány miért próbálja mindig kikerülni a sajtó munkatársait. Lánczi Tamás erre reagálva emlékeztetett: a kormányinfókon az újságírók annyit kérdezhetnek, amennyit akarnak. Megjegyezte: nem látott még olyat, hogy Joe Biden amerikai elnökhöz bárki, bármikor oda léphetne, hogy zaklassa, mikrofont dugva az orra elé. Schiffer András azt is mondta: teljesen más volt, amikor a Gyurcsány-kormány körbekordonozta a Kossuth-teret, mert az ellehetetlenítette a tüntetéseket a parlament előtt, a Karmelita kolostor elé viszont most is lehet demonstrációt szervezni.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.