Pesti Srácok

Scholz szerint az ukránok nem lőnek át az orosz területekre

Scholz szerint az ukránok nem lőnek át az orosz területekre

Olaf Scholz mindenkit megnyugtatott, miszerint megegyeztek az ukránokkal arról, hogy az új nyugati fegyverekkel nem fogják az orosz területeket támadni. Ez megnyugtató volna, hiszen a moszkvai vezetés meglehetősen drasztikus válaszcsapásokat ígért az ország területét érő támadások esetén, van azonban egy bökkenő: nevezetesen senki nem tért ki arra, hogy mi történik, ha csapás éri a Krímet.

A német kancellár a Bild című lapnak adott interjúban azt mondta: megegyeztek Zelenszkij ukrán elnökkel arról, hogy az Ukrajnának átadott nyugati fegyvereket (vagyis a Leopard harckocsikat) nem fogják Oroszország területén végrehajtott akciókra felhasználni. A német kancellár szerint nincs miért aggódni: leszögezte, hogy konszenzus van ebben a kérdésben. A német politikust arról is megkérdezték, mennyire zavarja az, hogy sokan gyávának, döntésképtelennek tartják amiatt, hogy eddig halogatták a harckocsikról szóló döntést. Olaf Scholz erre azt mondta, hogy komolyan veszi a hivatali esküjét, és mindenkit biztosít arról, hogy a jövőben is hasonlóan fognak eljárni.

– idézte a német kancellárt a Mandiner. Arra a kérdésre, hogy miként látja Ukrajna EU-csatlakozási szándékát, Scholz azt mondta: erős jelzés, hogy Ukrajna tavaly nyáron (Moldovával együtt) tagjelölti státuszt kapott, de meg kell felelniük még számos kritériumnak, beleértve a korrupció elleni küzdelmet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner/Bild; Fotó: MTI/EPA/Getty Images/Sean Gallup

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.