A német kancellár most ismételten nagyon aggódni kezdett az orosz gázfüggőség miatt, és aggódni kezdett országáért. Olaf Scholz ugyanakkor azt is leszögezte, hogy ezt a “hibát” nem követik el még egyszer. Ismerve a német vezetők hibáik ismétléseihez vagy “megoldásához” való hozzáállását, talán kijelenthető: nem túl megnyugtató a bejelentés.
Hiba volt függővé tenni Németországot az Oroszországban kitermelt földgáztól – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben. A kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy hazája az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal kapcsolatban „megtapasztalta, milyen az, amikor túlzott függőség alakul ki egy stratégiailag fontos erőforrás ellátásában”.
Ezt a hibát nem követjük el még egyszer
– fogadkozott Olaf Scholz, rámutatva, hogy a beszerzési források bővítése, a diverzifikáció már elkezdődött.
A kormány gondoskodik arról, hogy a háztartások és vállalatok „átvészeljék az előttünk álló nehéz időszakot
– mondta a kancellár. Aláhúzta, hogy az együttvéve mintegy 300 milliárd eurós támogatási és fejlesztési programok révén biztosítják a földgázellátás zavartalanságát, és azt is, hogy a magas energiaárak ne terheljék túl a fogyasztókat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Facebook
Twitter
YouTube
RSS