Pesti Srácok

Sebastian Kurz a tusványosi beszédről: Igaza van Orbán Viktornak!

Sebastian Kurz a tusványosi beszédről: Igaza van Orbán Viktornak!

Úgy néz ki, a nyugati politikusok akkor kezdik reálisan nézni a világpolitika fejleményeit, ha távoznak a hatalomból. Ezúttal Sebastian Kurz ismerte be, hogy a magyar kormányfőnek volt igaza a migráció kapcsán.

– fogalmazott Sebastian Kurz volt osztrák kancellár a Kossuth Rádiónak adott interjúban arra vonatkozólag, hogy Orbán Viktor idei tusványosi beszédében arról beszélt, hogy két nagyhatalom uralkodhat a jövőben, az USA-nak és Kínának pedig azt kellene elfogadnia, hogy két nap van az égen. Ismert: Kurz is előadója volt Esztergomban az idei MCC Fesztnek, ahol rengetegen voltak rá kíváncsiak, ottani fellépése után nyilatkozott az állami rádiónak. Mint a korábbi politikus jelezte, a Kína és az USA közötti mélyülő szakadék, az ukrajnai háború mindenképpen megosztja a világot, amiben élünk – írja a Magyar Nemzet. Kurz úgy gondolja, hogy ebben a szituációban Európának meg kell találnia a saját útját, hogy hogyan tudja okosan kezelni a jelenlegi helyzetet.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a volt osztrák kancellár. A migráció kapcsán Sebastian Kurz jelezte, hogy már 2015-ben, a migrációs válság kezdetén egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy a menekültek korlátlan befogadása nem működhet.

– húzta alá. Kurz szerint egyre több európai politikus érti meg, hogy a korlátlan migráció nem működik, hogy az államoknak maguknak kell eldönteniük, hogy kit fogadnak be, és nem az embercsempészeknek. Mint mondta, még mindig sok a tennivaló sajnos, mert a külső határokat sok helyen még mindig nem védik eléggé, még mindig túl sok az illegális migráció, és még mindig nincs összességében igazán jól működő rendszer Európában. A 2024-es európai parlamenti választásról szólva Kurz nagyon fontosnak nevezte, hogy a polgári oldal megerősödjön egy bizonyos baloldali irányzattal szemben, ami biztosan nem tesz jót Európa fejlődésének. A régió jövőjére vonatkozólag az a benyomása, hogy alapvetően jó együttműködés van Ausztria és Magyarország között, jók az alapok, sok gazdasági kapcsolat van, és hagyományosan jók az emberi kapcsolatok, és ez biztató a jövőre nézve is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MCC Feszt

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.