Pesti Srácok

Senkinek sem kell börtönbe mennie az egy évvel ezelőtti berlini zavargások gyanúsítottjai közül

Senkinek sem kell börtönbe mennie az egy évvel ezelőtti berlini zavargások gyanúsítottjai közül

Így működik egy igazi jogállam: hiába ígérte a német belügyminiszter, hogy a bűnözőkre a törvény teljes szigorával fognak lesújtani, eddig egy gyanúsítottnak sem kell börtönbe mennie a tavaly szilveszteri berlini zavargások miatt.

Az újévi ünnepségek tavaly Berlin-szerte káoszba torkolltak, amikor zavargások törtek ki, a főként migránsokból álló rendbontók mentőautókat, kukákat gyújtottak fel, rálőttek a rendőrökre, és tűzijátékkal támadtak a tűzoltókra – tudta meg a Mandiner. A rendőrség összesen 3943 incidensről számolt be a német fővárosban, amelyek során 15 tűzoltó és 47 rendőr sérült meg. Összesen 145 letartóztatásra került sor, amelyek közül mindössze 45 gyanúsított rendelkezett német állampolgársággal – akik közül többen kettős állampolgárok.

A Bild című német bulvárlap által összeállított adatok szerint egyetlen, aznap este letartóztatott gyanúsítottat sem ítéltek börtönbüntetésre. Az ügyészség statisztikái szerint a szilveszteri zavargásokkal kapcsolatban 151 ügyben indult eljárás – 89 esetben volt ismert gyanúsított, míg a többi esetben ismeretlen tettesről volt szó. A felhozott vádak elsősorban rongálással, gyújtogatással, testi sértéssel, fegyverrel és robbanóanyaggal kapcsolatos visszaéléssel, valamint a tisztviselők elleni fizikai támadásokkal voltak kapcsolatosak.

A Bild szerint összesen 91 esetben megszüntették az eljárást, mivel vagy nem sikerült azonosítani a gyanúsítottat, vagy a gyanúsított időközben megszökött. 15 olyan ügy van, amelyben a bírósági eljárás még folyamatban van, és 13 esetben még mindig nyomoznak. Eddig 26 ügyben született jogerős ítélet, amelyek közül egyik sem vezetett azonnali szabadságvesztés-büntetéshez. Azokat, akiknek a bírósági eljárása befejeződött, vagy felmentették, vagy felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, pénzbüntetésre ítélték, illetve figyelmeztetést kaptak. A letartóztatások idején Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter biztosította a német közvéleményt, hogy a támadókra „a törvény teljes szigorával” sújtanak majd le.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.