Pesti Srácok

Sikeres a diákok kampányszerű oltása: már 225 ezer kiskorú megkapta a koronavírus elleni vakcinát

Sikeres a diákok kampányszerű oltása: már 225 ezer kiskorú megkapta a koronavírus elleni vakcinát

Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a diákok kampányszerű oltásáról legújabb videointerjújában. A minisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a miniszter a videointerjúban kitért a pedagógusok 85 százalékos átoltottságára is, bízva abban, hogy ez a szám emelkedni fog a közeljövőben. Eközben a koronavirus.gov.hu közölte: már 225 ezer 12 és 17 év közötti diák kapta meg a koronavírus elleni oltást, így tovább növekedett az oktatás biztonsága.

Kásler Miklós hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg 13-féle, életkorcsoportokhoz kötött kötelező oltással védik elsősorban a gyermekek egészségét. Nemcsak ez egyedülálló a világon, hanem az is, hogy az átoltottság ezeknél a vakcináknál 99 százalék körül van. Az ajánlott oltások közül a miniszter kiemelte a gyermekek számára a HPV elleni, ingyenesen felvehető védőoltást, amely hét évvel ezelőtt kezdődött a lányok esetében, a fiúknál pedig a 2020/2021-es tanévtől elérhető. Az átoltottság a kislányok körében megközelíti a 82 százalékot, míg a kisfiúké a 71 százalékot. Ezt a magas átoltottságot nagyon kevés országban érték el – mondta Kásler Miklós. A közlemény idézi a miniszter elismerő szavait a magyar paralimpiai csapat tokiói sikereivel kapcsolatban.

Már 225 ezer 12 és 17 év közötti diák kapta meg a koronavírus elleni oltást, így tovább növekedett az oktatás biztonsága – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: a 18–19 éves korosztály 60 százaléka, 121 ezer fiatal már beoltatta magát. Múlt héten több mint kétezer helyszínen szerveztek iskolai oltást, ahol közel 47 ezer diák jelent meg. A második oltást szeptember második felében kapják meg a diákok – tudatták. A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasoljuk a diákoknak és a pedagógusoknak is, hiszen az oltás adja a legerősebb védelmet a vírus ellen – hívták fel a figyelmet. A 12 év feletti gyerekeket, fiatalokat továbbra is könnyedén lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu holnapon, majd a regisztráció érvényesítését követően időpontot is lehet foglalni a kórházi oltópontokra a www.eeszt.gov.hu honlapon. Ugyanez még azon pedagógusokra és iskolai dolgozókra is vonatkozik, akik esetleg még nem vették fel az oltást. A már korábban beoltott pedagógusok és iskolai dolgozók akár már a harmadik oltásra is tudnak időpontot foglalni – ismertette a koronavirus.gov.hu.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.