tömeges oltás
Boris Johnson beoltatná az egész világot
Boris Johnson brit miniszterelnök konkrét kötelezettségvállalásokat kér a jövő héten a hét legnagyobb ipari hatalom alkotta csoport (G7) többi tagországának vezetőitől annak elősegítésére, hogy 2022 végéig a világ teljes lakosságát be lehessen oltani a koronavírus elleni vakcinákkal – közölte vasárnap a londoni kormányfői hivatal.Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a tömegesről, a készenléti oltásra állunk át
A tömeges oltásról átállunk a készenléti oltásra – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kiemelte: eddig az államon múlt, hogy hogyan alakul a beoltottak száma, vakcinát kellett beszerezni és meg kellett szervezni az oltás menetét. Most viszont az embereken múlik, hogy elmennek-e felvenni az oltást, vagy sem. Orbán Viktor továbbá arról is szót ejtett, hogy jobban állunk, mint más Nyugat-Európai ország, hiszen mi már nyitunk, ők pedig még nem, ezzel gazdasági előnyökhöz juthatunk. A miniszterelnök az önkormányzatok normál működésének visszaállításáról is beszélt, amiről pénteken délután hamarosan egyeztetnek, de a trianoni békediktátum százegyedik évfordulója és a közelgő Európa-bajnokságról is téma volt. A pedofiltörvénnyel kapcsolatban a kormányfő kiemelte: kifinomult jogi szabályozás kell az ügyben annak ellenére, hogy az ember legszívesebben agyonütné azt, aki szexuális céllal közeledik a gyermekéhez.Orbán Viktor: az oltás életet ment! (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán osztott meg csütörtökön este egy videót, amelyben bemutatja, hogy az oltás életet ment. A kisfilmben azt is láthatjuk, milyen az, amikor újra visszatérhetünk a normális életünkhöz.Folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra
Szombaton hatszázezer adag Sinopharm-, kedden négyszáznyolcvanezer adag Szputnyik, háromszázötvenötezer adag Pfizer–BioNTech- és tizenkilencezer AstraZeneca-vakcina érkezett Magyarországra; az oltóanyagokkal a regisztráltak első és második körös oltását folytatják – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A közlemény szerint a héten Moderna-, Janssen- és újabb AstraZeneca-, valamint Sinopharm-szállítmány is várható.Oroszországban meghaladta a tizenkétmilliót a beoltottak száma
Erősen megnőtt Oroszországban azoknak a száma, akik be szeretnék oltatni magukat a Covid-19 ellen – jelentette ki Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes vasárnap, a Rosszija 1 tévécsatornán sugárzott interjújában. A műsorból kiderült: Oroszországban már több mint tizenkétmillió embert beoltottak. Golikova hangsúlyozta, hogy a hozzátartozók megóvása érdekében fontos beadatni a védőoltást. Mint mondta, az oltás nem fáj, és nem kell tőle félni.Gyurcsány Ferenc ma is megnyerte a pofátlansági versenyt
Gyurcsány Ferenc a leggátlástalanabb alak a magyar politikában – reagált a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára közösségi oldalán a DK elnökének legújabb Facebook-posztjára, amelyben Gyurcsány Ferenc éppen „bezzegszerbiázik” a tömeges oltások kapcsán.A harmadik hullám csúcsánál tarthatunk, de az is egyre jobban körvonalazódik, milyen lesz a nyitás Magyarországon
Egy éve tartanak a különböző fokú szigorítások, amelyek érthetően megviselték az emberek pszichéjét, valamint egyes gazdasági szektorokat, ahol nem tarthatnak nyitva egészségügyi okokból. De a koronavírus nem enged: a harmadik hullámban a már felkészített egészségügy is maximális fordulaton pörög, hogy el tudja látni a soha nem látott mennyiségű beteget. Az Operatív Törzs adatai szerint rekordokat döntögetnek az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen túlélésért küzdők számai. Mindeközben véget ért a kormány nyitásról szóló nemzeti konzultációja és a beadott oltások emelkedése miatt érdemi vitát lehet folytatni arról, hogyan kapjuk vissza fokozatosan a régi életünket. Kedden ennek részleteiről tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kamara újraindítást szeretne és ezzel kapcsolatban javaslatokat fogalmazott meg. A kormányfő szavai arra utalnak, hogy a kormány a szerdai ülésén felülvizsgálja az általános boltzár ügyét.KTK: Brüsszeltől most nem útlevelet, hanem vakcinát várunk!
Az európai uniós vakcinaútlevelet a tagállamok állítják ki, így minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni, mindegy, milyen, Magyarországon engedélyezett vakcinával oltották be. Ezt a készülő szabályozás lehetővé teszi. Brüsszeltől azonban most nem útlevelet várunk, hanem vakcinát – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében.A német sajtó szerint is Magyarország az oltási kampány Európa-bajnoka
Magyarország az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltási kampány Európa-bajnoka – írta csütörtöki számában a Die Welt című német lap. A beszámolóban kiemelték, hogy Magyarországon rendkívüli sebességre kapcsolták az oltási kampányt, és így az utóbbi két hét alatt az összes EU-tagállamot lehagyták.Ajánljuk még