tömeges oltás
György István: az egyetlen hatékony fegyverünk a vakcina
Széleskörű összefogásra van szükség, hogy minél hamarabb a lehető legtöbben megkapják a koronavírus elleni oltást – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője csütörtökön, a Facebook-oldalán.Müller Cecília: a brit mutáció feltűnése miatt nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza. Magyarországon eddig hatvankilenc esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak – közölte Müller Cecília.Fidesz: Gyurcsány polgármesterei ott tartanak, hogy elzárnák az oltóanyagot az emberektől
Gyurcsány polgármesterei ott tartanak, hogy elzárnák az oltóanyagot az emberektől – írta közleményében a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt közleményében arra reagált, hogy öt fővárosi kerület DK-s polgármestere sajtótájékoztatón számolt be arról: levélben kérték Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől, hogy az általuk vezetett kerületekben csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával oltsanak. A tájékoztatón Gy. Németh Erzsébet (DK) humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt: a Demokratikus Koalíció oltáspárti közösség, tisztában vannak a védőoltás fontosságával, de álláspontjuk szerint csak felelősen, kizárólag az EMA által engedélyezett vakcinával szabad oltani.WHO: 65 év felettieknek is ajánlott az AstraZeneca vakcinája
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat, és ajánlható széleskörű felhasználásra, így a 65 év felettiek immunizálására is – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői bizottsága.Müller Cecília: most van itt az ideje az oltakozásnak!
A kiegyensúlyozott magyar járványügyi adatok ellenére sem szabad hátradőlni, most van itt az ideje az oltakozásnak – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos vasárnap, a közmédiának nyilatkozva. Müller Cecília elmondta, hogy Magyarországon mintegy tíz napja nagyon hasonlóak a járványügyi adatok, példaként említve, hogy szombaton 1370 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, 64-en életüket vesztették, kórházban 3578 beteget ápolnak és 291-en vannak lélegeztetőgépen.Szlávik János: a magyar lakosság ötven-hatvan százaléka májusra megkaphatja az első védőoltást
Nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.Napi négy-ötszáz időst oltanak be a honvédség egészségügyi központjában a Pfizer-vakcinával
Napi négy-ötszáz idős, nyolcvan év feletti embert oltanak be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban a Pfizer és a BioNTech cég közös vakcinájával – közölte az intézmény főigazgatója pénteken, Budapesten.Koronavírus – Magyarországon stabilizálódtak a számok
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy már jó néhány napja stabilizálódnak a koronavírus-járvány magyarországi esetszámai, de több európai országban ezek a számok emelkednek. Szlávik János hangsúlyozta: ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás "nem engedi meg", hogy komolyabb lazítások legyenek.Védőoltási szaktanácsadó: bűnt követ el az, aki nem él a koronavírus elleni oltás lehetőségével
Egy hónap után a végéhez közeledik az egészségügyi dolgozók tömeges, kampányszerű oltása. A Dél-pesti Centrumkórházban már több, mint kilencezren kapták meg a Pfizer–BioNTech-vakcina első vagy mindkét adagját, súlyos mellékhatást azonban még senkinél nem tapasztaltak – tudatta a Magyar Nemzettel az intézmény oltóközpontjának szakmai vezetője. Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó úgy véli, bűnt követ el az, aki – bár megtehetné – nem él az immunizáció lehetőségével, hiszen nem csupán a saját, de mások életét is megmenthetjük azzal, ha megelőzzük a betegséget.Ajánljuk még