Pesti Srácok

WHO: 65 év felettieknek is ajánlott az AstraZeneca vakcinája

WHO: 65 év felettieknek is ajánlott az AstraZeneca vakcinája

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat, és ajánlható széleskörű felhasználásra, így a 65 év felettiek immunizálására is – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői bizottsága.

Az Immunizációs Stratégiai Szakértői Tanácsadói Csoport (SAGE) közölte, hogy a vakcinát két adagban kell alkalmazni, 8–12 hét különbséggel az első és a második oltás között. A SAGE azt is közölte, hogy bár kérdések merültek fel a vakcinának a vírus dél-afrikai változatával szembeni hatékonyságával kapcsolatban, "nincs ok arra, hogy ne javasolnák a használatát".

– jelentette ki sajtótájékoztatóján Alejandro Cravioto, a szakértői csoport elnöke. A Dél-afrikai Köztársaságban a héten leállították az AstraZenecával tervezett oltási kampányt, miután egy szűk körben elvégzett tanulmány adatai szerint a vakcina csak korlátozottan véd a SARS-CoV-2 nevű vírus Dél-Afrikában azonosított, ott domináns 501Y.V2 elnevezésű változata okozta betegség enyhébb formái ellen. Az AstraZeneca/Oxford védőoltását, amelyet elsőként Nagy-Britannia alkalmazott először tömegesen a saját lakossága beoltására, már több európai uniós tagállam is engedélyezte. Egyes kormányok viszont úgy döntöttek, hogy csak a 65 – sőt, egyesek 55 – év alattiak számára engedélyezik, miután nincsenek adatok a hatékonyságára vonatkozólag a legidősebb korosztály körében. Ajánlásaiban a szakértő csoport rámutatott, hogy a dél-afrikai tanulmányt a vakcina hatékonyságának a felmérésére végezték el a betegség minden formájával kapcsolatosan, de a kisszámú minta nem tette lehetővé, hogy felmérjék a vakcina hatékonyságát a Covid-19-betegség súlyos formái ellen.

PestiSracok facebook image

– áll a bizottság közleményében. A WHO előzetes ajánlásaiban felhívta a figyelmet arra, hogy koordinálni kell a vírusvariások fejlődését és hatásukat a vakcina hatékonyságára. A WHO továbbra is megfigyeli a helyzetet, és amint új adatok állnak a rendelkezésre, ezeknek megfelelően frissíti az ajánlásait.

A jelenleg ismert 70 százalékos hatékonyságával az AstraZeneca/Oxford védőoltása alatta marad a Pfizer/BioNTech és a Moderna több, mint 90 százalékos hatékonyságú vakcinájának – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség. Az AstraZeneca/Oxford védőoltása viszont hagyományosabb technikán alapul, ami révén olcsóbb, és könnyebb tárolni: elegendő hűtőszekrényben tartani, és nem nagyon alacsony hőmérsékleten, ami jobban kedvez a tömeges oltási kampányoknak.

– hangsúlyozta Szumija Szvaminathan, a WHO tudományos főmunkatársa. Az AstraZenecának az Európai Unió részére szánt szállítmányaiknak késlekedése okául megnevezett belgiumi gyár szerdán közölte, hogy legyártotta az összes adagot, amelyre a brit-svéd gyógyszergyárral szerződött.

– jelentette ki Cedric Volanti, a Thermo Fisher EU-ért felelős alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján, amikor megkérdezték, hogy milyen esetleges problémái vannak a gyárnak.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: WHOMTI/AP/Rafik Makbúl

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.