Simicska feladta a harcot – írja a Magyar Idők. Teljes cégbirodalmát a korábbi, vele szembeforduló üzlettárs, Nyerges Zsolt vásárolta meg. Az évekkel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök politikai ellenfelévé vált Simicska váratlanul eladta körülbelül hatvan vállalatát, köztük az eddig jól jövedelmező mezőgazdasági cégeit, de kiszáll a közterületi reklámüzletből is. Gazdát cserél a koronaékszerként emlegetett Hír TV is, amely információnk szerint rövidesen megszűnhet.
Nyerges Zsolt vette meg Simicska Lajos minden érdekeltségét. A cégek irányításában üzlettársként vagy vezető tisztségviselőként részt vevő Nyerges Zsolt az MTI-vel azt közölte, hogy a szükséges eljárások a Gazdasági Versenyhivatal eljárásrendjének megfelelően megindulnak, a tranzakciók a versenyjogi hatóság jóváhagyását követően zárulnak le. A szerződések tartalma, a vételár és a kivásárlás egyéb részletei üzleti titkot képeznek, amelyet a felek nem hoznak nyilvánosságra. Nyerges Zsolt Simicska Lajos egyik legrégebbi üzlettársa; sokáig ő volt a 2010 és 2014 között csaknem háromszáz milliárd forintnyi építési közbeszerzésben részt vállaló Közgép Zrt. elnöke is, és ugyan a cég éléről egy éve távozott, tulajdonosként megőrizte pozícióját a vállalkozásban. Nyerges Zsolt Orbán Viktor és Simicska Lajos 2015-ös látványos szakítása után is a cégbirodalom egyik vezetője maradt, de később láthatóan hátrébb lépett. Simicska Lajos látványosan ment neki korábbi munkatársainak és a kormányfőnek, totális médiaháborút ígért a Fidesz ellen – írja a Magyar Idők.
Ezután megvonta támogatását a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától, valamint kisebb botrányt robbantott ki a TV2 tulajdonosi jogaival kapcsolatban. Simicska médiabirodalmát felhasználva próbált befolyást szerezni a hazai politikai életben. 2016-tól jelentős veszteségeket könyvelt el, akkor vált meg a Class FM-től és a Metropoltól, de csak a 2018-as választásokat követően szüntette meg a birodalom alapjának számító médiafelületek fenntartását. A Fidesz újabb kétharmados választási győzelmét követően jelentették be, hogy megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió. A Hír TV-től közben több embert elbocsátottak, miközben a Heti Válasz is a túlélésért küzd, a hetilap új befektetőt keres.
A Magyar Idők felvetésére, hogy Nyerges Zsolttal esetleg ők maguk kezdeményeznek tárgyalást, Borókai Gábor úgy fogalmazott, hogy szerinte Nyerges Zsolt keresni fogja őket, ha úgy látja helyénvalónak.
“De mi egy kis pont vagyunk ebben a történetben” – jegyezte meg a Heti Válasz főszerkesztője.
A Magyar Idők információi szerint Nyerges közölte Simicskával, hogy nem szeretné teljes vagyonát az értelmetlen harcra, köztük a Hír TV-s leigazolásokra és az Orbán Viktor miniszterelnök elleni bosszúhadjáratra fordítani, miközben a Közgép Zrt. haldoklik. Bár Nyerges az Indexnek cáfolta az összeveszésük tényét, két nappal később Nyerges Zsolt helyére Vida Ildikó ült a Közgép Zrt.-nél, majd Nyerges ezután a közös agrárérdekeltségeiket összefogó Mezort Zrt. elnökségéről is lemondott.
Forrás: Magyar Idők, Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS