
Csoportos létszámleépítést jelentettek be Simicska Lajos csatornájánál, a HírTV-nél. Ezt a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió bezárása után sejteni lehetett. Konkrét számokat nem közöltek, csak annyit, hogy a leépítés a menedzsmentet is érinti. Úgy néz ki, távozik Szöllősi Györgyi, a hírháttér műsorok műsorvezetője és D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztő, tudta meg a 24.hu. A munkatársak a lap szerint arra számítanak, hogy Kálmán Olga Egyenesen című közéleti műsorát és a Híradó stábját nem érintik majd a leépítések. A magazinok közül a Célpont stábjára is szinte biztosan számít majd a csatorna vezetősége.
A jelenlegi médiapiaci körülmények között a HírTV hosszú távú, hatékony működésének fenntartása érdekében a televízió csoportos létszámleépítést hajt végre. Az intézkedés a társaság több területét érinti, beleértve a menedzsmentet is”
– olvasható a HírTV kedd délutáni közleményében.
Hozzátették, a személyi döntéseket kizárólag üzemgazdasági szempontok alapján hozták meg. A 24.hu úgy tudja, távozik Szöllősi Györgyi, a hírháttér műsorok műsorvezetője és D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztő
Forrás: HirTV, 24.hu; Fotó: hirtv.hu
Facebook hozzászólás
olszal
2018-04-18 at 08:43
C’est la vie.
Kálmán Olga beül a recepcióra (ezt viccnek szánom) a nyálas stílusú egéragyú Alinda megy az Indexhez vissza (vagy ha leszopja valamelyik tévé szerkesztőjét, akkor oda…),Csintalan pedig megy a fiához Izraelbe.Onnan tudósít majd a magyar antidemokráciáról, fasizmusról. Tudósítja az Amerikai Népszavát, hasonló a gondolkodásuk és a fajtájuk is a Bartussal…
Ámen.
Gomolya
2018-04-18 at 07:51
Az Isten késik de nem felejt.
Pat
2018-04-18 at 07:26
Mégis mire számított pl. Szőlősi Gyöngyi?
v. Bodacz Balázs.A legnagyobb csalódás Erdős Miklós volt, aki 24 óra alatt akkorát változott. Nagy volt a nyelvcsapásszám.
saghy rozi
2018-04-18 at 09:01
Lehet, nem tudtak hova menni, senki nem hivta őket. A családnak enni kell, számlákat fizetni
pandora
2018-04-18 at 10:01
Erdős Miklós valóban a legnagyobb csalódás volt mert nem volt rákényszerítve,hogy átmenjen kutyába.Megérdemli,ha szélnek ereszti GLajos.
pipi
2018-04-18 at 06:46
Es ez erdekel valakit?
Aladin
2018-04-18 at 06:34
Majd csinálnak egy vetélkedöt, Kálmán és Csintalan között, hogy ki tudja jobban alázni Orbán Viktort, a gyöztest megtatják magnak.
Kérek egy kávét
2018-04-18 at 00:08
Csintalan és Kálmán Olga marad. Lesz egy közös műsoruk “Köpönyeg” címmel. Egymással fognak vitázni úgy, hogy minden héten kisorsolják a szerepeket az alábbiak közül: DK-s, szocialista, Jobbikos, kommunista, liberális, stb.
Tango47
2018-04-17 at 23:57
Pünkösdi királyságnak bizonyult az árulók regnálása.
Dragon
2018-04-17 at 22:31
Csintit küldjék mert sok helyet foglal a dagadt disznaja és vigye magával a kis Olgikáját is.
Nézzük_magát_a_dolgot
2018-04-17 at 19:42
Lalyos: “bemegyek, és [email protected] minden Simicskistát”!
jámbor lászló
2018-04-17 at 19:53
A Simicska tv stáb elkígyózik a prim számok között nem kell bemenni mennek ők maguktól is
Ilona
2018-04-17 at 19:31
“Simicska Lajos csoportos létszámleépítésbe kezd a HírTV-nél”
Végül azt is bekövetkezhet, hogy Brüsszelben a HírTv létszám csökkentése miatt is a magyar kormány lesz a felelős.
pipó bácsi
2018-04-17 at 18:53
A hazaárulókra mindig ez a sors vár. A médiamunkásoknak is,sajtómunka társaknak is. A stigma örökké a homlokukra ég.
Ha pénztárcád veszted, pótolható, ha becsületedet, örök enyészeté.
Török János
2018-04-17 at 19:05
Bizony bizony az élet ilyen.
isaja
2018-04-17 at 19:41
Egyetértek ez a tiszta igazság. Hulljon a férgese!!!!!
Gesap
2018-04-17 at 18:49
Mi lehet majd,vajon Csintalan köpönyegforgatóval?
Boromissza
2018-04-17 at 18:45
Majd ezt is megveszi az Ungár unoka.
pandora
2018-04-17 at 18:43
Jaj,nagyon aggódom ! Mi lesz Kálmánszolgával?