
Az eddigieknél is több eurómillióról lehet szó a brüsszeli korrupciós botrányban. Az Eva Kaili ellen kiadott letartóztatási parancs alapján arra következtethetünk, hogy az eddig „csak” másfélmillió euróról szóló hírek meglehetősen alábecsülték az EP-képviselőhöz guruló összeget.
Több millió euróra rúghat a vesztegetési pénz a brüsszeli korrupciós botrányban – írja a Politico nyomán a Mandiner. A brüsszeli lap megszerezte az Eva Kaili ellen kiadott letartóztatási parancsot. Eredetileg „csak” 1,5 millió euróról szóltak a hírek, amikor december 9-én letartóztatták a görög szocialista EP-képviselőt, Eva Kailit, akit azzal vádolnak, hogy pénzt fogadott el Katar és Marokkó politikusaitól annak érdekében, hogy számukra kedvező irányban befolyásolja a döntéseket az EP-ben. Ez azonban csak a pénzzel teli jéghegy csúcsa – jegyzi meg a brüsszeli Politico, amely megszerzett egy dokumentumot, ami szerint „a jelentős pénzösszegeket” Katar és Marokkó fizette ki, „titokban és készpénzben”.
Ez csak egyike a dokumentum számos figyelemfelkeltő részletének, amelynek egyes részeiről korábban már beszámolt a görög média. Az is szerepel benne, hogy Kaili telefonált a másik kulcsszereplőnek, Pier Antonio Panzerinek, valamint két másik, meg nem nevezett uniós törvényhozónak, miután december 9-én reggel letartóztatták élettársát, Francesco Giorgit. A dokumentum nagy vonalakban leír egy brüsszeli székhelyű hálózatot, amely a katari munkaügyi miniszter, Ali bin Szamih al-Marri nevében dolgozik 2021 óta. A dokumentum szerint Katar a helyszínen a szintén letartóztatott és vádalku keretében törvényhozók megvesztegetését beismerő volt EP-képviselőn, Panzerin keresztül irányította a műveleteket.
Szintén érintett: Kaili élettársa, Giorgi, egy parlamenti asszisztens, aki korábban Panzerinek dolgozott, és akit decemberben tartóztattak le. A letartóztatási parancs szerint Giorgi volt a Panzeri és Kaili közötti közvetítő. „A nyomozás azt mutatja, hogy Panzeri úr utasításokat adott a vádlott férjének” – teszi hozzá a dokumentum, Kailira utalva. A végzés azt is megállapítja, hogy Giorgi nem hivatalosan segített Kailinak egy második lakás megvételében és kifizetésében, amelyet az ő nevére vásárolt. A megállapodásuk azt bizonyítja, hogy a férfi tisztában volt partnere korrupciós bevételeivel. Giorgi és Kaili egyaránt tagadják, hogy bármi rosszat tettek volna, ahogy Katar is. Kaili ügyvédje, Michalis Dimitrakopoulos nem volt hajlandó megerősíteni vagy cáfolni a végzés hitelességét. Giorgi ügyvédje nem kívánt nyilatkozni, a katari kormány pedig nem válaszolt a megkeresésre.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi
aladin
2023-02-22 at 20:46
Èrdekes Eva Kailinak eltünt a mosoly az arcárol. De Magyarországot tudta ekézni Gyurcsányné-Dobrevvel, Cseh és Donáthal, Bajnai Sándorral, Ujhelyivel és a többi szemét ellenzékkel.
jámbor lászló
2023-02-22 at 20:10
Szerintem jutott a budikának is vagy krozetka mifelénk az árnyékszéket így is nevezték mivel nőről van szó illik becézni
Orientál
2023-02-22 at 19:19
Dk-s Dobrevék együtt az mszp-s Újhelyi elvtárukkal tagjaik az eu-s szocialista frakciónak.
Greg
2023-02-22 at 12:54
Az egész bagázst feloszlatni, minden gazembert lesittelni, a helyüket sóval vastagon behinteni!
apro_marosan_petergabor
2023-02-22 at 12:29
Valahogy még is jobban mozognak a kerekek. Sorra mennek a letartoztatások – igaz még tárgyalás nem volt – lám nálunk a szeviépes gazamberek, Pistrui és társai megúszták…
2 ÉNAKI
2023-02-22 at 12:26
Jogállamiság? Korrupció? Saját házatokat bíráljàtok és ne a Magyarokat.Ki fog még derüli más is. Meg van e már Ursula magàntelefonja,amivel Pflizerrel tárgyalt.Ki fog derülni,mert Bírósagon van az ügy,az egyik média feljelentette.Te vádolod Magyarországot korrupcióval? Ursula bukni fogsz.
Carolus
2023-02-22 at 12:17
Ez csak a vakítás, csakis a kis halakra terjed ki, és csakis azokra, akik nem a megfelelő helyekről fogadják el a kenőpénzt. Az eurótízmilliók elfogadói mint ursi, jurova, lárika vagy cseatka röhögnek a markukba. Csakis az a lényeg, hogy azt csinálják, amit gazdájuk diktál nekik.
Gonella
2023-02-22 at 11:38
Kalodába vele és kiállítani a manneken piss alá!!!
polizza
2023-02-22 at 11:18
Nem hülyék ezek az alakok, hanem becstelenek és a rájuk bízott embermilliók életét adták/adják el.
Tudják ők, hogy mennyi értéke van ennek a területnek, amire valakik nagyon régóta áhítoznak. Tehát megkérik az árát alaposan. Na meg maguk és utódaik számára az érinthetetlenséget a hosszú távú jövőre is.
A többi europid nem számít, járulékos veszteség.
Ez a láncszem hiányzott eddig, ami miatt nem értette az ember. hogy miért hoznak az itteniek nyakára idegen tömegeket.
Olyan tömegeket, akikkel az embernek nincsen semmi problémája akkor, ha mindenki a helyén él és nem más nyakán akar élni, még ha a gazda”állatok” egy részét meg is hagyják, hogy legyen kiket fejni, dolgoztatni.
Elvégre is a megkívánt javakat valakiknek elő is kell állítani a magukat magasabb rendűeknek képzelők számára.
Hisz ez korábban is így volt, csak a szerepek cserélődnek úgy néz ki.
Evetke
2023-02-22 at 11:15
Mai hír, hogy elképesztő mértékben nőtt a szankciók bevezetésével az olajvállalatok tavalyi nyeresége. Dollármilliárdokban mérhető. Mi ehhez képest Katar, vagy Marokkó? Ezeknek a cégeknek borzalmas pénzekkel éri meg “rábeszélni” az uniós döntéshozókat a 121-dik szankció bevezetésére is. A gyógyszerdöntések szintén, az elektromos autóra átállás szintén hatalmas biznisz, a fegyvereladásokról nem beszélve. Az Unió semmi más, mint az érdekek érvényesítésének párszáz emberrel történő megvalósíthatósága ráadásul gyorsan, egy-egy uniós döntéssel sok országra. A magyarországi baloldalhoz lecsorgó pénzek, hogy beálljon az ország a sorba, is elképzelhetetlenül nagyok, ezért kapálóznak kézzel lábbal szájjal ahol csak lehet.
Gábor lovag
2023-02-22 at 11:02
Bolsevik / zöld / libernyák = tolvaj ( bárhol és bármilyen szinten képesek erre )
füredi46
2023-02-22 at 10:54
Pofátlan, gátlástalan és velejéig korrupt, hazug tolvajbanda. Egyáltalán, mi szükség van az EP-re…? Hiszen csak egy szócséplő gittegylet (nulla hatáskörrel), viszont őrületes pénzekért teszik a semmit…
Királytigris
2023-02-22 at 10:21
Csak a jéghegy csúcsa látható. Titkolóznak… érthető okokból!
Az EP többsége és az EB egy korrupt sorosi sameszes csürhe!
Hőha Gyíí
2023-02-22 at 10:18
Akármelyik ügyet megvizsgálnák amelyeket a szociződlib irányítanak ,annyi korropciós ügy lenne!(Energia,Háború,szankció,gyermekvédelem ,migráció,eu-s támogatás,vakcina,nem folytatom nem férne ki)?
Mit hagytam Ki?
1.5 millió euró?inkább 1.5 milliárd
Bolsevik internacionálé,már megénekelte