Pesti Srácok

Sorban dőlnek be az amerikai bankok, a spekulánsok egyből rárepültek a forintra

Sorban dőlnek be az amerikai bankok, a spekulánsok egyből rárepültek a forintra

Reggel kilenckor kamerák elé állt az amerikai elnök, hogy reagáljon a Silicon Valley Bank (SVB) pénteki bedőlésére. Joe Biden beszédében elmondta, hogy elszámoltatják a történtek felelőseit, de nem kell aggódni, a betétesek és az adófizetők pénze biztonságban van. Bár úgy tűnik, nem rendszerszintű problémáról van szó, nem köszönt ránk újra a 2008–2009-es válság, a befektetők mégis megijedtek, ennek hatására pedig gyengült a forint reggel óta.

Reggel még 381 forint volt egy euró, delutánra már 393 forintnál is többet kértek érte, aminek az oka a Silicon Valley Bank múlt pénteki bedőlése lehet. Ugyanis az USA 16. legnagyobb bankja egyik napról a másikra becsődölt, és bár azóta is hagoztatják, hogy a probléma nem rendszerszintű, úgy tűnik, ez nem mindenkit győzőtt meg. A bekfektetők szeretnek biztosra menni, ezért aranyba, dollárba fektetnek, a forint viszont ugyan nagyobb hasznot hozó befektetésnek számít, de baj esetén elsőként szabadulnak tőle. Most pedig minden jel szerint bajt észleltek a befektetők. Teszik ezt annak ellenére, hogy Joe Biden ma arról beszélt: a probléma nem rendszerszintű, nem kell arra számítani, mint ami 2008-ban és 2009-ben történt. Az elnök elmondta a mai részvénypiacnyitás előtt, amit már hétvégén is:

  • minden betétes pénze biztonságban van;
  • a bank vezetőit, akik felelősek a bedőlésért, azonnali hatállyal menesztik;
  • a kockázati befektetőket nem fogják kártéríteni;
  • kifejtette, hogy szerinte az amerikai bankrendszer biztonságban van;
  • majd megismételte, hogy az adófizetőknek semmilyen terhet nem kell viselniük a bank bedőlése miatt.

Az SVB azt követően húzta le a rólót, hogy a betéteseik elkezdték a múlt héten kivenni a pénzüket, majd ezt követően a bank likviditási problémákkal szembesült. Az első nagyobb ilyen szereplő a német–amerikai Peter Thiel kockázatitőke-befektető volt, aki az általa vezetett Founders Fundjával több millió dollárt vett ki a bankból, és a cég partnereit is arra biztatta, hogy tegyenek így. Azóta az SVB mellett bedőlt a New York-i székhelyű Signature Bank is, emellett a részvénypiacra is hatással volt a kaliforniai pénzintézet bedőlése.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/AFP/BAY ISMOYO

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.