A Fidesz úgy gondolja, hogy sem a brüsszeli bizottság, sem más európai testület nem írhatja elő, hogy Magyarországon ki hogyan gondolkodjon, és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket. Azt pedig különösen nem írhatják elő, és senki nem kényszerítheti arra a szülőket, hogy egyértelmű beleegyezésük nélkül kapjon a gyermekük bármilyen típusú szexuális propagandát vagy érzékenyítést, felvilágosítást – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kocsis Máté elszomorítónak nevezte, hogy olyan állításokat fogalmaznak meg Magyarországgal, illetve a pedofilellenes törvénnyel szemben, amelyek nem igazak. Hangsúlyozta: a törvény kizárólag a gyermekek védelméről és a magyar gyermekek neveléséről szól.
A bizottság által kifogásolt rendelkezés is úgy kezdődik, hogy tilos 18 éven aluliak – érthetőbben fogalmazva kiskorúak vagy gyermekek – számára különböző szexuális tartalmakat elérhetővé tenni, majd felsorolja ezeket a tartalmakat
– magyarázta. A kormány álláspontja szerint a kiskorú gyermekeket meg kell védeni a médiában és az interneten őket érő, életkoruknak nem megfelelő szexuális témájú tartalmaktól.
Emellett kiskorúaknak szóló felvilágosító előadásokat csak a megfelelő képzettséggel rendelkező személyek és szervezetek tarthatnak a szülő egyértelmű beleegyezése után és a szülő által előzetesen megismert tartalommal
– jelentette ki Kocsis Máté. Szerinte az látszik, hogy a Soros-féle hálózatok aktívak a témában.
Míg az idősebb Soros a migráció kapcsán hergelte az európai közvéleményt Magyarország ellen, fia a gyermekvédelmi törvény kapcsán teszi ugyanezt
– mondta. A frakcióvezető megjegyezte: az EU vezetőitől vagy a holland miniszterelnöktől is teljesíthető elvárás lenne, hogy megismerjék a törvényt, amelyről beszélnek.
Azt gondolhattuk, hogy az európai értékek közé sorolható közmegegyezésen nyugszik az, hogy a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól óvni kell
– fogalmazott Kocsis Máté.
A törvény összhangban van az EU alapokmányával
Leszögezte: a törvény csak erre irányul, illetve arra, hogy a szülők saját gyermekük nevelésével kapcsolatos előjogát megerősítse. Közölte: a pedofilellenes és gyermekvédelmi törvény összhangban van az EU alapokmányával és nem sérti senki jogait, hiszen nem a felnőttekre vonatkozik. Véleménye szerint nem fenntartható álláspont a bírálóktól az, hogy a szülőket ettől a joguktól meg akarják fosztani, és azt állítják, hogy legitim dolog akár 5-6 éves gyermekek számára a szexualitást bármilyen módon propagálni.
Itt nem egy objektív tájékoztatásról van szó, vagy felvilágosításról, hanem életkornak nem megfelelő tartalmak közzétételéről
– hangsúlyozta. Hozzátette: ez nem a szabadság körébe tartozó dolog, és az erőszakos LMBTQ-propagandának a gyermekek felé történő közvetítését korlátozza a magyar törvény úgy, hogy közben megerősíti a szülők jogait.
Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel
Karácsony..sk
2021-07-04 at 19:23
Az egész LMBTQ…xyz őrület semmi más, mint a soros által megfinanszírozott homokozóba játszó töketlen hímrongyó fiacskájának a játékszere!
Baromagyú mind! A fehér a fekete meg a rozsdás is!
Szlovákiából….
Z
2021-07-04 at 15:30
Bizony csányikám egyszerü embereknek egyszerü jelszavakat!
A fidesz lop!
khm
2021-07-04 at 14:31
Mindegyik “balost” fel lehet tenni (névvel és címmel) a pedofillistára.
3,14csányit ugyanúgy,ahogy az ifjabb sorost!
Leopárd
2021-07-04 at 12:50
PRÁGA SIMÁN TÚLÉLTE, HOGY EZEKET KITETTE-ITT MEGY A BAYER-DUMA-MEGY AZ ORBÁNI ARCHAIZÁLÁS-NÉPNEMZETI MELLDÖNGETÉS-DE EZEK-ITT VANNAK-RÁADÁSÚL ÚGY VANNAK ITT, HOGY ELHINTIK-NINCSENEK IS ITT-DE ÁTHATOTTÁK A SZELLEMI ÉLETET-LÉTREHOZTAK EGY DEGENERÁLT IFJUSÁGOT, MOMENTUMOT , MEG A FA..MAT-EKÖZBEN PERMANENS AZ ORBÁNI PATETIZMUS. ANNYIT TEGYEN MEG , AMENNYIT A CSEHEK MEGTETTEK.HA MEG NEM, AKKOR NE DUMÁLJON.
Leopárd
2021-07-04 at 12:45
LEGYÜNK MÁR ŐSZÍNTÉK-ORBÁNT-INDIREKT MÓDON-A VESZETT ELLENZÉKI SAJTÓ-AMELLETT HOGY DÉMONIZÁLJA-HEROIZÁLJA IS-EKÖZBEN A TÖREDÉKÉT NEM TESZI MEG ANNAK, AMIT BÁRKI MÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN-MINDEN FELHAJTÁS NÉLKÜL-ITT TOMBOL A SOROS BANDA, AZ ALFÖLDI IDIOTIZMUS, AZ EGYETEMI ELFAJZOTTSÁG-MERT ÚGY POLITIZÁL, HOGY A GÁZPEDÁL MELLETT MINDIG AZONNAL A FÉKRE IS RÁLÉP.
lesi
2021-07-04 at 12:40
fajbarmok mit csináltak az előtti kormányzatok ne mondjátok hogy jobban éltetek hol vannak a trabantok meg a zsigulik nyolcvan százalék 10 meg 20 milliós autókkal közlekednek
lesi
2021-07-04 at 12:30
föl húzni a legelső fára azt a férget
Poppy
2021-07-04 at 12:18
Ki kell innen ba..i sz összes sorosi moslék gyűlekezetet.
A sorosi utódnak szivárványos esernyőt a valagába csukva, majd nyitva kihúzni, hogy érezze a törődést.
Leopárd
2021-07-04 at 12:03
PRÁGA TÉNYLEG KIDOBTA A CEU-T-ORBÁN MEG TÉNYLEG NEM. DE ITT IS 2 BŐRT LEHET RÓLA, ÉS A FIDESZRŐL LENYÚZNI-KI SE TETTE-DE ELHINTIK, HOGY DE KITETTE-KÖZBEN MEG PRÁGA TETTE KI-MINDEN PATETIKUS DUMA NÉLKÜL-CSAK, ÚGY KIVÁGTÁK-OSZT JÓNAPOT-A FIDESZ VISZONT PATETIKUS DUMA MELLETT-NEM TETTE KI.ÉS AZ EGYETEMEKET SEM TAKARÍTJA KI, ÉS A KULTURÁLIS ÉLETET SEM TAKARÍTJA KI. EHELYETT MEGY A PATETIKUS DUMA.
Leopárd
2021-07-04 at 11:59
A Cseheknél nincs Fidesz, meg Orbán-és permanens szabadságharc sincs–de PRÁGÁBAN CEU SINCS-KITETTÉK-ITT MEG MAGA A FIDESZ SZOKTA ELSÍRNI, HOGY………………NEEEEM IS TETTÜKKkk KIIII…………….HÁT , VALÓBAN NEM.-OSZT AZ EGYETEMEKET MEG VERSENYKÉPESSÉ TESZIK-DE KONKRÉTAN MIT? AZ SZDSZ-URALMAT PÉNZELIK FEL? HÁT, JA. A KULTURÁBAN IS EZ MENT.ALFÖLDI ÉS HOLLYWOOD.PRÖHLE ELVTÁRSAL.
Namond
2021-07-04 at 11:48
Lucifer
Miért is vannak itt és működnek ezek az alapértékeket támadó és így terrorista szervezetek?
Az impotens orrbáni pincér, miért is nem minősítteti azokat terrorista szervezeteknek a nemzeti szuverenitás nevében?
A pincér miniszter miért is nem figyelteti a szerintem terror szervezetek aktivistáit és pénzügyi finanszírozását?
Csak nem orrbán a Vicc nevében?
Csak nem sokat tudnak róla, a hatvanpusztai építkezésektől az indonéziai kapcsolatokig?
Leopárd
2021-07-04 at 11:15
EZ A FIDESZ -GYERMEKI SZINT-ANNAK ELLENÉRE, HOGY ALAPVETŐEN IGAZA VAN-DE MINDENT-AMI IGAZ-5 ÉVES SZINTEN AD ELŐ-VAGY KDNP-S SIVÁRSÁGGAL.ERGO-EZÉRT NEM LEHET EGYET SEM KIÁLLÍTANI KÖZŰLÜK-A GYOGYÓS KARÁCSONY ELLEN-UN. VITÁRA-MERT SIVÁR SABLONT NYOMNA-VITALITÁS NÉLKÜL-EGY BETANULT SABLONT-IMPROVIZÁLÁS NÉLKÜL-ÉS A VIGYORGÓ HÜLYE IS LEMOSNÁ.PEDIG AZ ANNYIRA HÜLYE ÉS KÁRTÉKONY, HOGY A KOMMUNISTÁKAT IS ALULMÚLJA.-A KDNP-S SEMJÉN PL. MONDOTT MÁR BÁRMI OLYANT-ÉS OLYAN STÍLUSBAN-AMI POLITIKAILAG INDOKOLJA A MAGAS POZÍCIÓJÁT????SOHA.–X–BARÁTJA-ÉS ENNYI. A KDNP PL. MAGA A SIVÁR ÖTLETTELENSÉG-A FIDESZ MEG AZ 5 ÉVES KOMMUNIKÁCIÓS SZINT-SABLONOKKAL-ÉLET NÉLKÜL-IMPROVIZÁLÁS NÉLKÜL, DINAMIKA NÉLKÜL. ÍGY AZTÁN HIÁBA VAN IGAZUK-AZT NEM TUDJÁK ELADNI A BAMBA TÖMEGNEK-.
Jakab Csaba
2021-07-04 at 11:12
Csányi elvtárs!
Most az egyszer véletlenül igazat írtál. Béla bácsi Bivalybasznádon valóban ezekből az egyszerű üzenetekből érti meg legkönnyebben, hogy mennyire ALJASOK VAGYTOK.
Leopárd
2021-07-04 at 11:05
EZ EGY -SZINTE SZEMÉLYTELEN DEGENERÁLÓDÁSI FOLYAMAT-A CIVILIZÁCIÓ VÉGE-OLY FELESLEGESEN SZEMÉLYESÍTI MEG A BUGYUTA FIDESZ-PERSZE, SOROSÉK GERJESZTIK-PÉNZELIK-DE NÉLKÜLÜK IS LÉTEZNE. A NAGYVÁROSI TÖMEG ÉS UNATKOZÓ, ELFAJZOTT MILLIÁRDOSOK-EGYÜTT HOZZÁK LÉTRE EZT A DEGENERÁLÓDÁST-ÉS SOROS -EBBEN A KONTEXTUSBAN-EGY JELENTÉKTELEN F..SZ.-ANNAK ELLENÉRE, HOGY PÉNZELI A FOLYAMATOT-DE EZ EGY TÖRTÉNELMI FOLYAMAT-MESSZE KOMOLYABB JELENSÉG, MINT A FÉLNÓTÁS SOROS ÉS A FIA-ERGO NEM IS LEHET LEÁLLÍTANI.
Leopárd
2021-07-04 at 11:00
A Fidesz hülye szöveget nyom. MINDEN CIVILIZÁCIÓ VÉGÉN MEGJELENIK AZ UN. SZERVETLEN-NAGYVÁROSI RACIONALITÁS, ÉS A PERVERZIÓ-SPENGLER–EHHEZ NEM KELL SOROS, NEM KELL A FIA.–AMÚGY-PERSZE-HERGELNEK-CSAK FIDESZ-BAROMSÁG ERRE REDUKÁLNI A JELENSÉGET.ORBÁNÉK-MINDIG ABBÓL INDULNAK KI, HOGY MINDEN -SZEMÉLYTELEN TÖRTÉNELMI FOLYAMATOT-DEGENERÁLÓDÁST-MEG KELL SZEMÉLYESÍTENI–MERT CSAK AKKOR ÉRTHETŐ.-HÁT A KOCSISNAK-ESETLEG.
apro_marosan_petergabor
2021-07-04 at 10:49
Ez a riadt makimajom szemü(és agyu) torzó foglalkozzon inkább a saját dolgával.
Vajon mennyit költ havonta a “kedvesére”…?
A papa által ellopott sok milliárdból tellik deviáns hobbijára.
OK, ez magán ügye, de a gyerekeket hagyja békén, könnyen lehet, hogy őt is valamilyen félresikerült otthoni, kiskori érzékenyítés terelte erre az aberrált útra…
Nahát
2021-07-04 at 10:31
Két amerikai állampolgár, Soros György és homoszexuális fia, Alex Soros úgy gondolják, hogy csak azért, mert rengeteg pénzük van (ugyanis olyan kivételezett helyzetben vannak Amerikában, hogy nem kell adózniuk), idejönnek Európába, és istenkirálycsászárként elkezdenek dirigálni. Hát nem, ehhez nincs joguk, még akkor sem, ha a brüsszeli bürokraták jelentős részét rendszeresen pénzelik. Pénzért ugyanis nem minden eladó, a magyar gyerekek meg aztán végképp nem!
Gáspár Anette
2021-07-04 at 10:21
Az ilyen elmeroggyant háborodottak állnak az összes ngo mögött.
Ezek az őrültek döntik pokolba az egész világot.
nemzeti
2021-07-04 at 10:12
Markánsabb politikát kellene még ettől is folytatni a kormánynak,
leginkább a belső ellenségeink,hazaárulóink ellen.
Győző
2021-07-04 at 10:09
György Jáky(Fb)!
Nemcsak az iskolából tiltja ki.
Olvasd el.
Bakó László
2021-07-04 at 09:55
Ez a buz@ráns genetikai hulladék már nem szaporodik ????
egon samu
2021-07-04 at 09:46
Tisztelt Magyar Kormány, nem kellene már annyit magyarázkodni.
A fartúró alosztály a barna szín hive.
Tehát szarni rá, mit fröcsögnek.
Egy amerikai milliárdos unatkozó fattya nem lehet normális.
Ezen senki nem tud változtatni….
ZSÁKÁLLATKÁK VIRCSAFTJA
2021-07-04 at 09:38
Annyira “magasabbrendűnek” tartják magukat, hogy az állatvilágban előforduló különféle létformákra hivatkozva akarják hitelesíteni a természet törvényeit tagadó életvitelüket.
Isten (a Természet) az embernek ÉRTELMET adott.
A HOMOSZEXUÁLIS LEMOND AZ EMBERI ÉRTELEM ÁLLATI LÉTNÉL VALÓ MAGASABB RENDŰSÉGÉRŐL.
Gáspár Anette
2021-07-04 at 09:33
Szerintük Krisztus biszex volt.
.
Annyira gyűlölik Krisztust, hogy önmagukkal mocskolnák, szennyeznék be,
önmagukkal bélyegeznék meg.
Locksmith
2021-07-04 at 09:17
A képen látható három aberrált kretén már ötvözi a b@zyságot az iszlámmal. A középső feka (nyilván a férj) már több feleséget is tart. Bidé előbb-utóbb törvénybe is foglalja, hogy 4-et családként is maga mellé vehet a tehetősebb (30 cm feletti)alany. Szülni már most is szabad nekik! Ellátás is járni fog a terhesség teljes szakaszára is. Egy ilyen szuper képességű családanya terhességi ideje akár évekig is eltarthat! Végül is egy csoda születése nem megy csak úgy ukmukkfukk. Szarból is nehéz várat építeni – hát még gyereket!
Uff
Dániel Irén Viola
2021-07-04 at 08:52
A Teremtő ezt a két “lényt” Alex Sorost alias Schwarz-ot meg a csicska baratját két “förtelmes” lénynek tekinti, akiket el kell pusztitani. Tette ezt a Teremtő már kétszer is , egyszer Szodoma és Gomora elpusztításakor, egyszer Noé idejében. Most már közeleg vagy már itt is van az az idő amikor ezen lények és az emberiség nagy része fizetni fog amiért a Teremtőt nem hallgatta meg időben. Ban már rá precedens, de az embetek visszaeső bünözők. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Ő neve.Amen
Tolnai Ferenc
2021-07-04 at 08:51
Ez így van. A rohadt buzi hozta létre az lmbtq-ut. És támogatja a pedofilokat.
Kovács Nóra
2021-07-04 at 08:19
Megszólalt a fő buzeráns is, egyébként semmi köze, hogy milyen törvényeket hoznak Hazánkba!!!!