Soros György a Project Syndicate nevű oldalon közölt írást a berlini fal leomlásának időszakáról, az azóta erőre kapó nacionalizmusról, az általa végzett politikai filantrópiáról és a nyílt társadalmak támogatásáról. A véleménycikket a HVG közölte magyar fordításban; a fizetős tartalmat a Magyar Narancs szemlézte.
A mai állapotokról Soros így ír: harminc év alatt minden megváltozott.
A nacionalizmus vált domináns irányzattá, miután a kooperáció komoly akadályokba ütközött. Jóval erősebb ma, mint a nemzetköziség eszméje. Nem volt ez elkerülhetetlen
– írta a spekuláns. A Szovjetunió 1991-es bukása után az Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalomként maradt a színtéren, ám nem tudott felnőni a felelősséghez, ami ezzel járt. Inkább kényelmesen kiélvezte a hidegháborús győzelem gyümölcseit. Nem nyújtott segítő kezet a volt szocialista országoknak, noha azok súlyos válságba kerültek. Kína ugyanekkor megkezdte menetelését a hihetetlen gazdasági növekedés felé, köszönhetően a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozásának. Végül Kína lépett a Szovjetunió helyébe, mint Amerika kihívója.
Szeretném azt hinni, hogy 2016 volt a mélypont, a Brexittel és Trump megválasztásával, de korai lenne elkiabálni. A szabadságunkra súlyos fenyegetést jelent a mesterséges intelligencia elképesztően gyors fejlődése. Olyan, a lakosság ellenőrzésére használható eszközöket hozhat, amelyek segítik az elnyomó rendszereket, és halálos veszélybe sodorják a nyílt társadalmakat. A kínai elnök, Hszi Csin-ping megkezdte az úgynevezett szociális kreditrendszer kiépítését. Ha sikerrel jár, az államnak totális hatalma lesz a polgárai felett. Én magam a nyílt társadalom céljáért dolgozom tovább, akár nyerésben van, akár veszít. Ez a különbség az alapítványi munka és a tőzsde között
– zárta sorait Soros.
Forrás: Magyar Narancs; Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS