A haza, a családok és a gyermekek védelmének, illetve a “kamupártokkal” szembeni fellépés lehetőségének megerősítéseként értékelte a Fidesz kommunikációs igazgatója a keddi parlamenti szavazások – köztük az alaptörvény módosításának – végeredményét sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hollik István azt mondta: ahogy arra számítani lehetett, a baloldal nem szavazta meg egyik törvényjavaslatot sem. Ezzel – mint fogalmazott – egyértelművé tették, hogy eszük ágában sincs megvédeni az európai keresztény kultúrát, gyermekeink jogait és a hagyományos családi értékeket.
A baloldal számára Soros és a migránsok nagyobb érték, mint a haza, a családok
– hangoztatta a kormánypárti politikus, azt is megjegyezve, hogy “a gyermekek változtatható és zavaros fogalmak” a baloldal számára. Közlése szerint egyértelmű, hogy mi Soros György megrendelése: bevándorlóországot akarnak csinálni Magyarországból és bevándorlókontinenst Európából.
Ehhez a tervhez pedig szükség van arra, hogy a nyílt társadalom vélt értékeit beépítsék a magyar jogrendszerbe is
– jelezte a fideszes politikus, majd leszögezte: az alaptörvény megerősítésével ennek szabtak most gátat. Értékelése szerint az alaptörvény-módosítással védelmet kaptak olyan alapértékek, amelyeket a szélsőséges balliberális eszmék folyamatosan ostrom alatt tartanak. Kifejtette: aggodalommal látják, hogy a liberális gender-szemlélet erőszakos terjedése egész Európában jelen van, és veszélyezteti gyermekeink testi-lelki fejlődését. Ezért az alaptörvény családvédelmi záradékában rögzítették, hogy a gyerekeknek joguk van születési nemüknek megfelelő önazonossághoz – ismertette Hollik István, azt is hangsúlyozva:
nem lehet vita kérdése, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
Hozzátette: a gyermekeknek ugyancsak joguk van ahhoz, hogy a nemzeti identitáson és a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelésben részesülhessenek. A kormánypárti politikus beszámolt arról is, hogy a jövőben az alaptörvényben meghatározott különleges jogrend hat esete helyett három lesz.
Ezzel Magyarország biztonsága erősebbé vált a rendkívüli helyzetekben
– mondta. Kitért arra is, hogy az átláthatósági záradék elfogadásával alkotmányos szinten rögzítette a parlamenti többség a közpénz fogalmát.
Közpénz minden, ami az állam bevétele, kiadása vagy követelése
– jelezte, hozzátéve: a pontos meghatározással adós volt a magyar közjogi rendszer. A választási törvény módosításával a kormánypártok legfőbb céljának nevezte “a színtiszta pénzlenyúlás céljával alakult kamupártok” választási indulásának megakadályozását. Újságírói kérdésre, hogy a Fidesz–KDNP miért nem támogatta Szabó Tímeának (Párbeszéd) a választási törvényhez benyújtott módosító indítványát, Hollik István úgy válaszolt: megítélésük szerint az “fércmunka, jogi félmunka”.
Mivel az csak Pest megyében módosította volna a választókerületi határokat, számos más helyen, “ahol ezt meg kellett volna tenni”, viszont nem
– jegyezte meg. A Szájer József ügyére utaló újságírói kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: Szájer József levonta az egyedüli helyes következtetést, lemondott tisztségeiről és távozott a közéletből, de ez egy cseppet sem tántorít el bennünket attól, hogy az európai keresztény kultúra ma támadás alatt áll, és azt meg kell védeni.
A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz
– szögezte le.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS