Pesti Srácok

Soros a pénzével döntené el az amerikai elnökválasztást: 25 millió dollárt utalt Clintonéknak

Soros a pénzével döntené el az amerikai elnökválasztást: 25 millió dollárt utalt Clintonéknak

Már több mint 25 millió dollárral támogatta Hillary Clinton és a demokrata párt kampányát Soros György nemzetközi spekuláns, de a tőzsdecápa mélyebben is hajlandó a zsebébe nyúlni annak érdekében, hogy ne a republikánus Donald Trump legyen az Amerikai Egyesült Államok elnöke – írja a Politico. Emlékezetes, Soros György politikabefolyásolásáról Orbán Viktor miniszterelnök is említést tett májusban a Kossuth Rádiónak nyilatkozva, amikor a kormányfő nyomatékosította, Soros az egyik legnagyobb mecénása a demokratáknak, és a Magyarországot ért negatív amerikai kritikák nem véletlenek, miután „a Demokrata Párt vezetői mögött Soros Györgyöt kell látnunk, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába".

Ismét reflektorfénybe lépett a milliárdos Soros György, aki ezúttal az amerikai elnökválasztást szeretné befolyásolni és Hillary Clinton javára eldönteni a pénzével. Az amerikai Politico kiderítette, a nemzetközi spekuláns már több mint 25 millió dollárral támogatta Hillary Clinton és a demokrata párt kampányát. A lap Soros eddigi támogatásait ismertetve gyorsan hozzáteszi, a választási hajrában még tovább nőhet a Soros bankszámlájáról a demokratákhoz érkező összeg, a milliárdos üzletember ugyanis kifejezetten elítéli a Donald Trump által megjelenített értékrendet. A Politico felidézi a 2004-es választásokat, amikor Soros György - akkor példátlannak számító - 27 millió dollárral támogatta John Kerryt, aki azonban alulmaradt a republikánus elnökkel, George W. Bushsal szemben. Soros tehát már beleszaladt egy pofonba, de a jelek szerint ez sem tántorítja el attól, hogy a legbőkezűbb mecénása legyen Clintonnak.

Az ablakon kidobott 27 millió dolláros támogatás után Soros György ugyan távol tartotta magát az amerikai választásoktól, de idén újra aktivizálta magát és több részletben 25 millió dollárral tolta meg a Demokrata Párt kampányszekerét. Michael Vachon, Soros politikai tanácsadója a Politiconak úgy kommentálta a támogatást, hogy Soros szerint szükség van a dotációra, mert "rendkívül nagy a politikai tét." Vachon hozzátette, Soros aggódik, hogy ha Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, akkor dugába dőlhetnek az üzletember szemében fontos és támogatott reformok, mint például a bevándorlás kérdése, az igazságszolgáltatás reformja és a vallási tolerancia.

Millió dolláros mosoly... Fotó:
Millió dolláros mosoly... Hillary Clinton és Soros György. Fotó: Getty Images
PestiSracok facebook image

A demokraták most azt remélik, hogy a 24,9 milliárd dollárra becsült vagyonú Soros adománya más liberális milliárdosokat is támogatásra ösztönöz, így Soros katalizátor lesz. Hillary Clintont fejenként legalább 11 millió dollárral támogatja már két hedge-found kezelő, Tom Steyer és Don Sussmann és két médiamogul, Haim Saban és Fred Eychaner is. Soros György egyébként olyan politikai befolyásoló szervezeteket (úgynevezett PAC-eket) is milliókkal támogatott, amelyek a demokraták kampánya mellett állnak.

Emlékezetes, Soros György politikabefolyásolásáról Orbán Viktor miniszterelnök is említést tett májusban a Kossuth Rádiónak nyilatkozva, amikor a kormányfő nyomatékosította, Soros az egyik legnagyobb mecénása a demokratáknak, és a Magyarországot ért negatív amerikai kritikák nem véletlenek, miután „a Demokrata Párt vezetői mögött Soros Györgyöt kell látnunk, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába". A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek, „nem is fogják azt itt végrehajtani, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van”.

Vezető kép: Reuters

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.