Sötét a múltja a máig gyümölcsöző amerikai–román kapcsolatoknak, avagy így váltotta diplomáciai befolyásra Ceaușescu a zsidó életeket

Ceaușescu mégiscsak a Kárpátok géniusza volt – ezt az alábbi cikkben részletesebben is bebizonyítjuk. Elöljáróban talán annyi: elég sötét a múltja a máig gyümölcsöző amerikai–román kapcsolatoknak, ahol bizony emberéletekért lehetett befolyást, gazdasági előnyöket, banki hiteleket szerezni. Korábbi cikkünkben megírtuk: a németek ugyan kemény pénzt fizettek az erdélyi szászokért a románoknak, sőt, még ajándékokkal is elhalmozták Ceaușescut, de az üzletnek itt meg is húzták a határát. Nem úgy a még a németeknél is értékesebb árucikknek bizonyuló zsidók esetében, akiket sokkal értékesebb dolgokra lehetett becserélni az amerikaiaknál…

Cikksorozatunk egyik kiindulópontját az határozta meg, hogyan változtatták meg a különböző bevándorláspolitikák Európa népességi összetételét. Németország példáját elemezve láthattuk azt a két eltérő irányú munkaerőpiaci megfontolást, amely célozta egyrészt a nem európai országokat, másrészt az Európában még fellelhető, könnyebben integrálható, kisebbségben élő németséget. Mindkét ötletnek megvoltak a maga súlyos következményei. Mint egyik, vonatkozó cikkünkben megírtuk, a második világháború utáni talpraállás tekintetében a technológiai fejlettség magas szintjén álló Németország legfőképpen munkaerőhiánnyal küzdött, és ennek kiküszöbölése érdekében fordult át akaratlanul bevándorlóországgá, ahogy fokozatosan az európaitól az idegen kultúrák vendégmunkásai felé fordult, akik aztán letelepedtek. A munkaerő és a bevándoroltatás egy másik, kegyetlen arcával egy másik cikkben foglalkoztunk, amelynek középpontjában szintén Németország állt azzal a különbséggel, hogy itt már fizetett is a bevándorlókért. Ennek a káros politikának köszönhetően tűnt el szinte teljesen az erdélyi szászság, és így jöhetett létre német közreműködéssel a modern, még románabb, nemzetiségileg homogénebb Románia.

Az aradi zsinagóga. Fotó: MTI

Az emberélet volt a kommunista Románia egyik legfőbb árucikke

Térjünk át azonban jelen cikkünk témájára, ugyanis Romániában a németen kívül volt egy másik jelentős, kereskedésre alkalmas kisebbség is, a zsidóság – nemhiába mondogathatta azt a román generalisszimusz, hogy országának három legfőbb exportcikkét az olaj, a németek és a zsidók jelentik. Az erdélyi németséggel szemben azonban, amelyet Ceaușescu csak mint valutatartalékot tartott számon, a zsidóságot diplomáciai, nemzetközi gazdasági előnyök megszerzésére is felhasználta. Nem véletlen, hogy a román diktátor – akinek legalább a románok híres diplomáciai tehetségét elismerhetjük – ebben az időszakban a keleti blokkban egyedülálló kereskedelmi kedvezményeket harcolt ki országa számára, és ez a kivételezett helyzet alapozta meg az Egyesült Államokhoz fűződő, máig különlegesen baráti viszonyát.

A hidegháború éveinek amerikai-román kapcsolatairól Josszi Melman izraeli újságíró és Dan Raviv a CBS News londoni tudósítója írt bővebben „Every Spy a Prince” (Minden kém egy herceg) című könyvükben, amelyről bővebb ismertetést közölt a megjelenést megelőzően a Washington Post. A recenzió részletesen foglalkozik a romániai zsidóság kivásárlásával, amelyet Izrael cionista bevándorlás-politikája ihletett, amerikai közvetítéssel. Mint ismert, Izrael állama megalakulásától fogva a zsidó nép „őshazájaként”, nemzeti öntudatának vágyott és megtestesült központjaként definiálta magát, ezért is érezte kezdetektől kötelességének, hogy a világban bárhol élő zsidóságot segítse, értük felelősséget vállaljon (ez a szemlélet köszön vissza különben a magyar Alaptörvényben is), és ösztönözze a világ zsidóságának Izraelbe költözését (hasonlót a magyarság vonatkozásában már nem szorgalmaz az alaptörvényünk). A szemlélet kialakulásában emellett természetesen közrejátszott az is, hogy a zsidó államot arab országok veszik körül, így Izrael már csak a lakosságarány növelésével is a saját biztonságát alapozta meg.

Izrael tartott attól, hogy a Szovjetunió sem mentes az antiszemitizmustól

A cikk itt tér át kifejezetten Romániára, illetve a zsidók kivásárlását irányító titkosszolgálati csoportra. A szerveződés gyökereit az „Alija Bét” nemzetközi, már a második világháború alatt is tevékenykedő zsidómentő hálózatban kell keresni; annak korábbi vezetője, Saul Avigur alakította ki ugyanis már a Moszadon belül, vagy annak erőforrásait is felhasználva azt a csoportot, amely kifejezetten a kelet-európai zsidó bevándorlással foglalkozott. Miközben a Ceaușescu-érát megelőzően Románia és a többi kommunista ország szigorú kivándorlási tilalmat vezetett be, Izrael attól tartott, hogy jó nyugati (Amerika-barát) kapcsolatai miatt megromlik a viszonya a keleti blokkal, emiatt pedig növekedhet az antiszemitizmus a Szovjetunióban és az ellenőrzése alatt tartott kommunista országokban, szükség volt tehát egy speciális és titkos ügynökségre a probléma kezelésére. Ezt a feladatot vállalta fel Avigur és csoportja, amelyre azon kevesek, akik Izraelben ismerték annak tevékenységét, egyfajta összekötő-szervezetként tekintettek, míg a KGB és a kelet-európai országok egyértelműen kémszervezetként azonosították.

Fontos kitérő ugyanakkor, hogy a szervezet a titkosszolgálati módszerektől, tisztviselők, kormányzati funkcionáriusok megvesztegetésétől sem visszariadva fejtette ki tevékenységét Európában (különösen a keleti blokkban), de a Közel-Keleten is. Taufik asz-Szuvaidi iraki miniszterelnök például az izraeli dokumentumok állítása szerint utazási irodáján keresztül kapott ellentételezést, amiért 1950 környékén elintézte 120 ezer zsidó kivándorlását Izraelbe, de a csoport szoros kapcsolatokat ápolt Románián kívül Kelet-Európa más kommunista országainak több magas rangú politikusával is. Mint az írásban megjegyzik, Lengyelország és Csehszlovákia esetében Izrael csehszlovák fegyvereket és lengyel szerszámgépeket vásárolt a helyi zsidóság kivásárlásának fejében, ám Bulgária, Magyarország és Románia esetében Izrael kénytelen volt pénzben fizetni. Az izraeli titkosszolgálati dokumentumok szerint egy bolgár zsidó ára 50 és 350 dollár között mozgott, míg Magyarország ezer dollárt kért fejenként egy kivándorló zsidóért (utóbbi állításnak hazai forrását egyelőre nem találtam).

Zsidó ejtőernyősök Bukarestben, középen Dan. Fotó: Wikipédia

Akár egy becstelen briganti

Az izraeli források szerint Avigur csoportján belül egy bizonyos Sajke Dan volt megbízva a Ceaușescu-rezsimmel való kapcsolattartással és a zsidók Romániából való kivándoroltatásának lebonyolításával. Sajkét úgy is ábrázolják, mint a romániai Otopeni repülőtér rendszeres VIP-vendégét, aki kiváltságait különösen vaskos aktatáskájának köszönhette, amelyben nemritkán több százezer, sőt, akár egymillió ropogós dollár bújt meg. Dan különben az izraeli hírszerző szolgálat veteránja volt, már a második világháború idején a brit hadsereg kötelékében harcolt a németek ellen, így jutott el a náci vonalak mögé a Balkánon, helyismerete is innen származhatott, igaz, ekkor még Jeshajau Trachtenbergként szerepelt a nyilvántartásban. Dan a háborút követően az új Izraelben telepedett le, ahol csatlakozott Avigur csapatához. Az izraeli titkosszolgálati források szerint Dan kezdetben Csehszlovákiában tevékenykedett, ám 1967-ben félreérthetetlen üzenetet kapott a kommunista titkosszolgálatoktól, még ha szerencsétlen módon áttételesen is. Az izraeli források szerint ugyanis amikor Prágában, a Moldva folyóból előkerült Charles Jordan zsidó jószolgálati tisztviselő holtteste, az izraeli titkosszolgálat úgy értékelte, hogy a gyilkosság eredeti célpontja Dan lehetett, Jordant egyszerűen összetévesztették vele. Akárhogy is, Dan kisvártatva Romániába tette át tevékenységének központját, és elnyerte Ceaușescu beleegyezését a romániai zsidóság kivándorlásának újraindítására.

Bár a zsidóság helyzete a világháború lezárását követően is reménytelennek tetszett a kommunista Romániában, az emigrációt nem engedélyezték. A források szerint egy brit üzletember, bizonyos Henry Jacober javasolta azt az először az izraeli titkosszolgálatnak, hogy fizessenek a kivándorolni vágyó zsidók után. Gheorghe Gheorghiu-Dej, akkori kommunista vezető kezdetben 500 zsidó család kivándorlását engedélyezte; cserébe modern, automatizált csirketelepeket kért Izraeltől. Ezt a bizniszt 1965-ben Ceaușescu felmondta, és új alapokra helyezte a zsidókkal való kereskedést.

A németek elzárkóztak a román titkosszolgálattal való együttműködéstől, bezzeg az izraeliek

Ceaușescu Moszkvától való makacs függetlensége részeként haszonelvű politikáját úgy alakította ki, hogy Románia legyen a Varsói Szerződés egyetlen olyan országa, amely nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel az 1967-es hatnapos háború után. Ennek is volt köszönhető, hogy a rá következő 22 év során az Izraelbe költöző romániai zsidóság a második legnagyobb etnikai közösségé vált a zsidó államban. Ceaușescu érdekelvű külpolitikájának része volt, hogy az erdélyi, romániai kisebbségekre nemcsak mint kivásárolható valutatartalékra tekintett, hanem rajtuk keresztül politikai befolyásra is törekedett a nemzetközi porondon. Mint a korábbi cikkünkben utaltunk is rá, ez a szándéka a németek esetében nem teljesült. A németek korabeli kivásárlásáért felelős Günther Hüsch egy, a német közszolgálati rádiónak addot interjújában elmondta: az erdélyi szászságért cserébe a márkán túl

vadászfegyvereket, töltényeket és messzelátókat küldtünk Ceaușescunak, de információt nem adtunk el a románoknak. A Securitatéval való együttműködés erre nem terjedt ki.

A zsidók árán vásárolt befolyás

A nyugatnémetek tehát zártak, Ceaușescunak ugyanakkor lehetősége nyílt más csatornákon keresztül helyzetbe hoznia Romániát, hiszen a romániai zsidóságért cserébe már nemcsak pénzt kért, hanem nemzetközi politikai, gazdasági befolyást is. Azt már az erdélyi szászság kivásárlásából tudjuk, hogy Románia képzettség szerint kért pénzt a kivándorlók után, az orvosok és a mérnökök voltak a legdrágábbak. Ezért ide kívánkozik a romániai zsidóság „árfolyama” is, hiszen egyes izraeli becslések szerint a zsidó állam körülbelül 60 millió dollárt fizetett készpénzben a románoknak, aminek legalább a felét Ceaușescu, felesége és gyermekei kapták (mint látni fogjuk, más források ennél hatványozottan több pénzről beszélnek). Ezen felül azonban Izrael vállalta többek között a szovjet gyártású román harckocsik szervizelését, az Israel Aircraft Industries pedig az önálló román ipar kialakításában segédkezett Romániának. Izrael beleegyezett abba is, hogy a szükségesnél jóval több román árut – többek közt szilvalekvárt – importál. Az izraeli bankok hitelkereteket biztosítottak Románia számára, az izraeli kormány pedig befolyást gyakorolt ​​Washingtonra, hogy támogassa Románia azon kérését, hogy az Egyesült Államokkal kapcsolatos, a keleti blokkban a legelőnyösebb kereskedelmi státuszt kapja meg. Ceaușescu azt is kikötötte, hogy mindezen kedvezmények titokban maradjanak, így nem vívta ki a szomszédos kommunista és baráti arab országok haragját sem. A cikk kritikaként nem véletlenül rója fel, hogy Izrael a saját biztonsági aggályait is figyelmen kívül hagyta, így Ceaușescu erős kapcsolatokat ápolhatott a cionizmus olyan ellenségeivel, mint a líbiai Mohammed Kadhafi, a szíriai Hafez el-Aszad és Jasszer Arafat. Ceaușescu arab katonákat képezhetett ki országa területén, valamint román útleveleket adhatott egyes kétes arab személyeknek. A cikk a román külpolitika simulékony zseniatitását nem emlegetve megjegyzi, hogy időről időre Izrael még ezekből a megállapodásokból is profitált.

Ceaușescu, mint egy bazári kereskedő, információkkal látta el az izraeli titkosszolgálatot, így érzékeny alkuk megkötésében is szerepet játszhatott, beleértve az izraeli–egyiptomi békeszerződést, valamint a Libanonban fogva tartott izraeli foglyok és túszok kiszabadítására tett erőfeszítéseket

– összegzi a cikk.

Románia, a legkedveltebb ország

Érdemes még a Washington Post egy hasonló témában megjelent másik cikkét is felidézni, amely már egy könyv recenzióját meghaladva foglalkozik a romániai zsidóság kivásárlásával és a Romániának nyújtott amerikai kedvezményekkel, a diplomáciai „félrenézéssel”. Nevezett cikkben számszerűsítik például, hogy az 1950-es évek végétől 1989-ig a korábbi becsléseket is lényegesen meghaladva Izrael mintegy egymilliárd dollárt fizethetett a kivásárolt több mint háromszázezer zsidó után. Innen tudható fontos adalék, hogy a zsidóknak nyújtott „kivándorlási mentőöv” felszínen tartása érdekében az izraeli és romániai zsidó vezetők agresszíven lobbiztak az Egyesült Államokban, hogy megszilárdítsák Románia kiemelt kedvezményes státuszát, amelyet az amerikai diplomáciában MFN-nek (Most Favoured Nation – legmagasabb baráti státuszt élvező nemzet) neveztek, és amely évente több százmillió dollárt hozott Romániának. A cikkben kitérnek arra is, hogy miközben az USA fenntartotta Románia MFN-státuszát, tisztában volt Ceaușescu rémuralmának természetével, az éhezéssel, elnyomással, korrupcióval.

Ha Washingtont románbarát politikára kényszerítette is egyes életek megmentése, mi a helyzet azokkal a milliókkal, akik meghaltak, miközben az Egyesült Államok csak hallgatott?

– teszi fel a morális kérdést a Washington Post, ennek megválaszolása azonban maradjon az amerikai külügy azóta is feloldásra váró feladata, különösen annak fényében, hogy az USA azóta is kitűnő diplomáciai kapcsolatokat ápol a végtelenül hűséges és simulékony Romániával. A cikk egyébként a kérdést boncolgatva tér ki arra, hogy a zsidó szószólók románbarát lobbitevékenysége is befolyással volt arra, hogy Ceaușescut Amerika oldalán tartsa, majd arra is kitér, hogy Ceaușescu nagymértékben támaszkodott izraeli tisztviselőkre és Moses Rosen román rabbira, hogy lobbizzon Washingtonban az MFN-státusz fenntartásáért. Érzékletes példa, hogy 1984-ben Ceaușescu újabb sarcötlettel állt elő, amikor kijelentette: a kivándorló zsidóság romániai taníttatását is meg kell fizetnie Izraelnek. Rosen az „oktatási adó” bejelentését követően azonnal Washingtonba sietett, és kiharcolta, hogy Románia továbbra is az MFN-státuszban maradhasson, ha cserébe Ceaușescu elveti az újabb „adó” ötletét. Románia 1988-ig megtartotta MFN-státuszát. Ceaușescut nem sokkal később, 1989 decemberében máig vitatott körülmények között kivégzik Târgoviște katonai bázisának udvarán, a feleségével együtt.

Nicolae Ceaușescu volt román elnök és felesége, Elena az ügyükben ítélkező katonai bíróság előtt. Fotó: MTI

Ceaușescu tényleg a Kárpátok géniusza volt

Összegezzük tehát, mit is harcolt ki a magyar megítélés szerint pusztán szőröstalpú román kommunista diktátornak tartott Ceaușescu a saját országa számára:

• izraeli banki hiteleket;
• a diplomáciában a korban és szituációban is egyedülállóan kiemelt baráti státuszt (MFN) az Egyesült Államokkal, annak minden kereskedelmi vonatkozásával együtt;
• hihetetlen konvertibilisvaluta-beáramlást a romániai kisebbségek eladása révén;
• ipari (nyugati) fejlesztéseket;
• elérte, hogy az USA szemet hunyjon szélsőséges kommunista belpolitikája fölött;
• elérte, hogy Izrael is szemet hunyjon szélsőséges külpolitikája fölött, amelybe az arab világgal való baráti kapcsolattartás is beletartozott;
• a kisebbségek eladásával románabbá tette Romániát.

Nos, ezt mutassa fel egyetlen magyarországi, az impexek világában elmerült kommunista vezető. És pont akkorra fogytak ki a románok az összes eladható kisebbségükből, amikor egyszer csak felszabadultak a szovjet elnyomás alól.

Persze fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi a rossz egy olyan történetben, amelyben gyakorlatilag mindenki jól járt. A románok a legfőképpen, de jól járt Izrael, hiszen sikerült „kimenekítenie” a romániai zsidóságot és gyarapítani saját államának népességszámát. Lényegében jól jártak maguk a romániai zsidók is, hiszen még egy barátságtalan arab országokkal körülvett Izraelben is jobb volt az élet, mint Ceaușescu Romániájában. Az történt tehát, amit mindenki akart, mi ebben a rossz? Először is az, hogy mind Németország, mind Izrael kvázi elősegítette a névleg kommunista Románia nacionalista törekvéseit, a kisebbségek nélküli, színromán Románia kialakítását. A kiürült gazdag zsidó és német házakba mélyszegénységből érkező román lakosok telepedtek be, kultúrájuk pusztul, porlik, mintha soha ott sem lettek volna, mintha mindig is Romanus király uralkodott volna a nagy Románia fölött – ez a folyamat visszafordíthatatlan. Az emberéletekkel való kereskedés morális aggályai mellett jól látszik, hogy egy elhibázott trianoni döntés végzetesen rosszul meghúzott határai milyen nemzetiségi mozgásokat generáltak még évtizedekkel később is. Ráadásul olyan országok jöttek létre a döntés által, amelyek sokkal kevésbé tolerálták saját kisebbségeik létét, és mindent megtettek, hogy elsorvasszák azokat. Ezt a sorvasztást pedig tűrte, sőt, támogatta a Nyugat, aki, amikor kellett, félrenézett, amikor kellett, fizetett, amikor kellett, még kebelére is ölelte a baráti Romániát és annak bundás diktátorát. A második világháború előtt Románia zsidó lakossága elérhette a 850 ezret, amelyből a háború után csak 450 ezren maradtak, köszönhetően többek közt annak, hogy a román Vasgárda már a hitleri elvárásokat is megelőzve kezdett a zsidóság legyilkolásába. Ebből a 450 ezerből 2002-re alig több mint ötezren maradtak. Ha felidézzük a Sztálinnak tulajdonított mondást, miszerint a nemzetiségi kérdés pusztán vagonkérdés, megállapíthatjuk, hogy a kelet-európai kommunista országok (az egy Magyarország kivételével) szorgosan igyekeztek befejezni, amit a náci Németország elkezdett.

Vezetőkép: MTI/Soós Lajos